2020.07.19. 20:00
Célok nélkül pattogtatnak a kosarasok
Bár a hivatalos felkészülés augusztus 15-től kezdődik, a DUE-DSE kosárlabdázói lelkesen pattogtatnak a Dunaújvárosi Egyetem „A” épületének tornacsarnokában – bár azt egyelőre nem tudni mire is kell készüljenek.
Fotó: Zsedrovits Eniko
A címadás ne tévesszen meg senkit, nem céltalan lézengés folyik a tornacsarnokban, hanem szervezett körülmények között, nagy létszámmal, lelkesen gyakorolnak a DUE-DSE kosárcsapatának tagjai nemtől, kortól függetlenül. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a ’70-es évek hippimozgalma éledt újjá, Nagy Roland vezetőedző (aki egyben szakosztályvezető is) irányításával szigorú kontroll mellett zajlik mindez – bár a felkészülési időszak hivatalosan augusztus 15-én veszi kezdetét.
„Nálunk a felkészülés általában augusztus közepén kezdődik, de a gyerekeknél ez a csaknem három hónap kimaradás annyira erős volt, hogy június elejétől, amint a kormány intézkedései ezt lehetővé tették, labdát ragadtunk és ad hoc jelleggel, heti négy alkalommal fakultatív módon bejöttünk ide a terembe, és mozgunk picit, fiúk-lányok vegyesen.”
Egy (félkész) szezon értékelése
A koronavírus okozta járványhelyzet miatt szinte minden hazai szakszövetség részben vagy egészben, de felfüggesztette a 2019/2020-as szezon küzdelmeit. A Magyar Kosárlabda Szövetség az intézkedések legdrasztikusabb módját választotta ennek: szinte a vírus magyarországi megjelenését követően azonnal beszüntetett mindennemű sporttevékenységet. A DUE-DSE kosárlabda-szakosztály a férfi és női együttes mellett éppen egy harmadik gárda létrehozásán dolgozott, ami a vírushelyzet miatt nem sikerült maradéktalanul.
„A legkisebbekkel a toborzás kellős közepén tartottunk, a tervünk az volt, hogy életre hívjunk egy 2008-2009-es születésű fiatalokból álló csapatot. Sajnos nem értünk a végére, ugyanis megrekedtünk nyolc főnél, tizenkettő volt a cél. Szeptembertől azonban, ha újraindul az iskola, folytatjuk a megkezdett munkát.”
A másik két együttes esetében nehéz értékelni a szezont, hiszen a hölgyek mindössze egy találkozót játszottak le. Az U18-as csapat viszont két bajnokságban is érdekelt volt. Az Országos Nemzeti Bajnokság regionális osztályában szikráztak a „Villámok” ugyanis az alapszakaszt veretlenül nyerték meg, majd a felsőházi rájátszásba kerültek.
„Az U18-as csapat esetében nagyon fájt, hogy úgy zárult a bajnokság, ahogy. A felsőházi rájátszásban nagynevű NB I-es klubok utánpótlásával mérhettük össze a tudásunkat, de sajnos csak részben: a vírus miatt nem fejezhettük be, pedig nagy élmény lehetett volna. A Pest megye bajnokságban rájátszást érő helyen voltunk, és jó eséllyel éremre pályáztunk a végjátékban, amire azonban az ismert okok miatt nem kerülhetett sor.”
Hogyan tovább?
A gyerekekben igencsak élénken élő kudarcélményt tovább súlyosbítja, hogy a „Villámoknál” a játékosok csaknem fele kiöregszik az U18-as korosztályból, így még a szép búcsú sem sikerült a dunaújvárosiaknak. Jelenleg pedig nincs semmi biztos információ arról, hogyan, mikor kezdődhet a 2020/2021-es szezon. Nagy Roland elmondása szerint, a legutóbbi tájékoztatás alapján a kezdést illetően két, októberi dátumban gondolkodik az MKOSZ.
„A kicsik jól viselik ezt a helyzetet, az U18-as csapat már kevésbé. Most még lelkesek, de ki tudja, mi lesz később? A legkisebbek esetében szeretnénk minél korábban, minél nagyobb létszámot elérni, legalább 8-10 gyerkőcre lenne szükség ahhoz, hogy a 2008-2009-es születésűekből álló csapat elindulhasson.”
Az idősebb korosztály esetében is sok a kérdőjel. Versenykiírás még nincs, a csapat fele pedig már túlkorosnak számít majd az októbertől (?) kezdődő bajnokságban. Emiatt létszámproblémák is lehetnek a Villámoknál. A szakvezető szerint két lehetőség van a jövő évi kiírástól függően – ami jelenleg, ahogyan azt két sorral fentebb írtuk, nem létezik –, ha és amennyiben rendeznek U20-as bajnokságot, akkor oda neveznek a dunaújvárosiak, máskülönben a csikócsapat számára marad a felnőttliga.