Sport

2015.06.04. 10:01

Igazi nagy siker volt - A DASE fejlődését a bajnoki cím is bizonyítja

A Dunaújvárosi ASE asztaliteniszezői eredményes bajnoki évet zártak. Az egyesület átformálása a tapasztalatok alapján sikeresnek bizonyult.

Jankó Árpád

A csapatbajnokság az NB III-ban is befejeződött. A DASE második asztalitenisz-csapata a tabella közepén tartózkodó Balatonfüred gárdáját fogadta. A döntetlent hozó párosok után, ahogy az már többször előfordult ebben a bajnoki sorozatban, a hazai csapat nagyszerűen, lehengerlően játszott. A mérkőzés felénél már végleg eldőlt (7-3), hogy a balatoni legények sem tudják Mizseiéket megállítani. A folytatásban sem forgott veszélyben a dunaújvárosiak újabb győzelme. A balatonfü-rediek három mérkőzést nyertek meg, a dunaújvárosiak pedig ötször győzedelmeskedtek. A DASE második együttese, amely szinte saját nevelésű fiatalokból áll, az utóbbi tíz év legnagyobb bravúrját érte el. Az őszi-tavaszi huszonkét fordulója során mindössze két döntetlent játszott, és 42 pontot szerzett. A csapatban a Mizsei testvérek meghatározó szerepet játszottak, de a csupaszív Farkas László is sokat tett a siker elérésében. Dicsérendő még a két fiatal Kada István és Kucsi Zoltán teljesítménye is.

A csoport végeredménye: 1. DASE II 42 pont, 2. Tata 37, 3. Vérteszőllős 36, 4. Herend 31, 5. Balatonfüred 24. Kiesett a Főiskola II és a Vízmű SE.

Még nem dőlt el, hogy az aranyérmes gárda hol folytatja majd. Vagy marad az NB III-ban, vagy jöhet az NB II. Ebben a szakosztály majd később dönt.

DASE II – Balatonfüred 12-6. Győzött: Mizsei T. 4, Mizsei M. 3, Farkas L. 3, Kada I. 1, a Mizsei testvérek 1.Dr. Hanák Tamás egyesületi elnök várakozáson felülinek tartja a DASE II idei nagyszerű sikerét.

A DASE NB III-ban a most véget ért bajnokságban aranyérmet szerzett. A bajnokcsapat (balról jobbra): Török József szakosztályvezető, Kucsi Zoltán, Mizsei Máté, Farkas László, Mizsei Tamás, Kada István

– A mutatott játék alapján viszont teljesen megérdemelt az aranyérmük. A szorgalomnak az eltökéltségnek is köszönhető az első hely. A csapatban mindenki megtette a magáét, kiválóan végezte a feladatát. Örömmel tapasztaljuk ennek a csapatnak az eredményességén keresztül is, hogy egységes az egyesületünk, és örvendetes a DASE fejlődése, előrelépése. Ami pedig a bajnokcsapat játékát illeti: valamennyi fordulóban látható volt a játékosok agresszív, erőszakos támadójátéka, ami pontossággal, taktikus, jól előkészített, okos megoldásokkal párosult. Nagy elismerés jár csapat tagjainak.

Az egyesület elnöke elmondta még, hogy jelenleg az új bajnoki évre tervezik a versenycsapatok összeállítását. Ami már bizonyos, hogy Mizsei Tamás és Mizsei Máté felkerül az első csapathoz. Az év legjobb játékosa (kilencven százalékos teljesítménnyel) Bihercz Tamás megtartását is tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!