Sport

2010.02.19. 03:27

Maradt a bronzmérkőzés

Kecskemét - Nem sikerült a bravúr a Dunaferr SE röplabdázóinak a Magyar Kupa elődöntőjében. Az újvárosiak négy szettben kikaptak a házigazdák együttesétől.

Gróf András

Kecskemét - Dunaferr SE 3:1 (25, 11, -21, 21)

Messzi István Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Adler László, Mocsnik Lajos.

Kecskemét: Tóth I G., Somodi, Dorcsák, Tóth II G., Csala, Bagics, Szabó T. (liberó). Csere: Rapi. Szakmai igazgató: Gyurkó Sándor.

Dunaferr SE: Gelencsér B., Baróti, Hatvany A., Hatvany Zs., Tomanóczy, Lukács, Pápai (liberó). Csere: Tóth A., Dávid, Bokor E., Szabó B. Vezetőedző: Ruffing Péter.

Az első játszma közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok. A szett közepén azonban a dunaújvárosiak nyitásfogadási hibái miatt elhúztak a hazaiak. A végjátékban azonban egyenlíteni tudott a Dunaferr, de egy hosszú kecskeméti nyitásba véletlenül beleért egy újvárosi játékos, így elúszott az első játékrész. A második szettre rányomta a bélyegét az előző játszma szerencsétlen elvesztése, szinte semmi sem sikerült a Dunaferrnek, cserékkel is próbálkoztak, de egyetlen variáció sem működött. A harmadik játszmában liberót váltott a dunaújvárosiak trénere: Pápai helyett Hatvany Attila került erre a posztra. Jól kezdett a Dunaferr, és 6-0-ra elhúzott az elején. Végig vezetve biztosan nyertek Tomanóczyék, és úgy látszott kimászott a gödörből a csapat. A negyedik játszmában azonban újra előjöttek a hibák a nyitásfogadásban, és a blokk sem működött igazán.

Gyurkó Sándor: - Döntő volt, hogy az első játszmában, amikor húsz pont fölött fordított a Dunaferr, nem zuhantunk össze, és megnyertük a szettet.

Ruffing Péter: - Az ellenfél rutinos játékosai a kiélezett szituációkból rendre jobban jöttek ki. A mi csapatunkban mindenkinek voltak jobb, és rosszab periódusai. Tomanóczy és Bokor Elek játékát lehetne kiemelni, de örömteli a bajnoki rájátszás előtt, hogy Gelencsér Balázs is egyre jobban játékba lendül. A bronzérmet mindenképpen illene megszereznünk, nagy csalódás lenne, ha ez nem sikerülne. Bízom abban, hogy a fiatalok fejben regenerálódnak.

A bronzéremért ma 10.30 órakor minden bizonnyal a Szolnoki RK-SI együttesével találkozik majd a Dunaferr Kecskeméten. A párosítás érdekessége, hogy megismétlődhet a tavalyi bronzmeccs. Akkor a Tisza-partiak meglepetésre hazai pályán legyőzték az újvárosiakat, és a harmadik helyen végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!