Csicsó, te mindig vezér maradsz!

Kilenc óra, és a szél szava suttog csak a fülekben... A fehérvári jégcsarnok bejárata mellett a fényképen ott az a kékmezes, mosolygós fiatalember, aki az elmúlt negyedszázadban csak az Alba Volán mezét viselte, és annyi, de annyi örömet szerzett az embereknek, a sportbarátoknak, és klub-hovatartozás nélkül a szurkolóknak, hogy azt megszámolni sem lehet.

Emlékezni, gyertyát gyújtani jönnek a szurkolók, fohászkodni ifjabb Ocskay Gáborért, akit álmában, harmincnégy évesen ragadott el a halál. Egy ajtóval beljebb, a jegypénztár mellett két kisírt szemű, de csodálatos hölgy segíti, bátorítja egymást: Csicsó édesanyja, Zsuzsa néni és a húga, Zsuzsa, aki egyébként Gábor imádott unokaöccsének, Bendegúznak anyukája. Utóbbi csak annyit súg: a bátyám örökké A csoportos marad...

Öt éve mondták a legendás 19-esnek, hogy be kell fejeznie a játékot szívbetegség miatt. Méghogy pont az ő szíve beteg, pont az a szív, amely a legnagyobbak közé emelte, amely miatt példaképpé vált már tizenévesen rengeteg gyermek számára! Igen, ez a szív nem dobban többet...

A játékostársak nem értik. Kialvatlanul, réveteg tekintettel botorkálnak az öltöző és a csarnok előtti fénykép, a mécsesek között, nem tudják felfogni, hogy mi történt. Többen nem bújnak elő a szereléseket és a korcsolyákat rejtő helyiségből, később kiderül, hogy miért: Szuper Leventéék Ocskay helyét mécsesekkel rakták körbe, magukban, a saját szobájukban , csapatként próbálták feldolgozni a mérhetetlen fájdalmat. Hihetetlenül kemény feladat.

Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere is megérkezik, és már sejteti: csütörtökön a közgyűlésnek rá kell bólintania, hogy a továbbiakban Gábor nevét viselje a jégcsarnok. Csicsót természetesen Székesfehérvár és a klub is saját halottjának tekinti. Sőt, a polgármester emlékestet is szeretne szervezni a városházán, ahol fel lehetne eleveníteni Gábor legszebb mozdulatait, sikereit. Lesz bőven mit nézni, lesz mire nagyon keserűen emlékezni...

Egy középkorú, dunaújvárosi úr reggel óta álldogál némán a csarnok előtt:

- Egy fehérvári játékosért sírok, akit már gyerekkora óta ismertem. Soha, semmi rosszat nem tudnék róla mondani, sietek vissza a családommal.

Jönnek egymásután a rokonok, az unokatestvérek, és meghőkölnek egy pillanatra a fénykép előtt, miért nem inkább egy ünnepen, egy pohár jófajta bor mellett látják újra az Ocskay család egyik leghíresebb sarját, a száznyolcvanhétszeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok, kétszeres Interliga-győztes Gábort, akivel az öldöklő bajnoki szezon közepette elvétve, szinte csak véletlenül találkozhattak...

Apropó bajnokság: az albások csapatorvosa, Sándor Csaba meséli az egyik kollégának: Csicsón az utóbbi időben sem sérülés, sem betegség nem fogott ki, őserő volt, aki szívpanaszai után rendszeresen járt kontrollvizsgálatra, és még a januári leletei sem mutattak ki sem rosszat...

Sajnos ez már semmit nem számít: idősebb Ocskay Gábor, a klub szakosztály-igazgatója déltájban féltérdre roskad Budapestről hazatérvén fia fotója előtt, és keservesen sír. Nem értheti ezt a fájdalmat senki, csak aki már átélte gyermeke elvesztését. Érthetetlen is.

Borzasztó látni, ahogy Gábor menyasszonya, Nóri megérkezik zokogva, édesapja által támogatva, egy gyertyával a kezében. Házasságot, gyermekeket terveztek, és egy pillanat alatt szertefoszlott minden varázslatos álom...

Idősebb Ocskay hol kemény, mint a szikla, azután könnyek szöknek a szemébe, máskor az indulat ül ki rajta. Minden lelki erejét összeszedve beszél a sajtónak: - Kérek mindenkit, családom tagjait most ne kérdezzék a következő napokban. Gábor 11 óra körül, álmában lett rosszul, hatalmas küzdő volt, többször is megpróbált visszatérni. Sajnos ez nem sikerült, a menyasszonya karjaiban halt meg... Senkinek nem kívánom azt az érzést, hogy lássa a saját fiát meghalni...

Mától a csarnoknál a szurkolók gyűjtenek, szobrot állítanának a centernek. Nem csoda, hogy késő délután több százan indulnak az Országalmától fáklyákkal a kezükben a jégcsarnok felé, ahol közös levegővétellel emlékeznek barátok, ismerősök, szurkolók a fehérvári hoki legnagyobb vezérére, a tizenkilences mez tulajára, Ocskay Gabira!

Nyugodj békében, Csicsó!