2008.02.23. 03:27
WKét pont a céljuk
Dunaújváros (gp) - A bajnoki rájátszás mai fordulójában a Dunaferr SE férfikézilabdázói Százhalombattán vendégszerepelnek.
Az EHF Kupa mérkőzés után egy kicsit lazább napok következtek Kolics János csapata számára, hiszen hétközben nem kellett pályára lépniük a Budapest Bank Ligában. Az első-nyolcadik helyért vívott felsőházi rájátszás negyedik fordulójában, ma este 18 órakor Százhalombattán játszik a gárda. A vendégek jelenleg a hetedikek a tabellán, míg a dunaújvárosiak a harmadik helyen állnak. Az együttesnek az a célja, hogy ma is győztesen hagyja el a pályát: ugyanis a két megszerzett ponttal már biztosan nem végezhet jelenlegi pozíciójánál rosszabbul ebben a szakaszban.
Amellett, hogy nem számít könnyű mérkőzésre Kolics mester, egyértelműen diadalt vár fiaitól, de hozzátette: - A biztos sikerhez az Aragón ellen látottakhoz képest jóval kevesebb technikai hibával kell kézilabdázni. Ezért a héten ezt gyakoroltuk, aminek eredménye remélhetőleg már ma este megmutatkozik a játékban.
A csapathoz kapcsolódó információ még, hogy a jobbátlövő Bakos Dávidot hétfőn operálják meg, akinek a Bukarest elleni EHF Kupa mérkőzésn részlegesen elszakadt a térdszalagja.