2007.10.08. 02:29
Mennyi?! Ötven gól közte
Dunaújváros - Szombaton folytatódott a Garadag Baku - Dunaújváros pároscsata(?). Ezúttal Imre Vilmos gárdája volt a pályaválasztó. Tehát otthon játszottak Ferlingék az EHF Kupa visszavágó mérkőzésén.
Azaz épp Ferling Bernadett, Lovász Zsuzsa, Pigniczki Krisztina és Paula Ungureanu nem lépett parkettára a Dunaferr mesterének döntése nyomán. Imre Vilmos ugyanis ezen a találkozón pihentette rutinos játékosait. Ahogy elmondta: nem akarta egy esetleges sérülésnek kitenni őket. Így tehát a szombati találkozón főszereplőkké léptek elő a csapat ifjúsági játékosai.
Ezt minden rizikó nélkül megtehette a hazai szakvezető, hiszen bár Bakuban több az olaj, Dunaújvárosban viszont még az ifisták is jobban kézilabdáznak az azerieknél. A kettő együtt volna úgy igazán szerencsés. De nézzük a friss hazai formációt!
Dunaferr: Knezovics - Berta 2, Sopronyi 8, Gáspár 1, Borbás 3, Mörtel 4, Vincze 2. Csere: Hoffmann (kapus), Balogh 5, Tamás K. 3, Gábor 2, Domokos 5 (1), Slakta 2, Laluska 1. Vezetőedző: Imre Vilmos.
Gardag Baku: Kovaljova - Kulikova 5, Nazarova 5 (1), Nasradinova 4, Muminova 1, Naghibajova 2 Alijeva 2. Csere: Galkina (kapus), Jafarova 1, Taghijeva, Koroljova, Ismailova. Edző: Szergej Nikulenko.
Dunaferr - Gardag Baku
38-20 (20-9)Dunaferr Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Constantinou, Mouttas (ciprusiak).
Azután minden ott folytatódott, ahol a hazai együttes pénteken abbahagyta. Azonnal meglépett a Dunaferr, s bár több ziccer is kimaradt Vincze, Borbás és Mörtel révén, a 9. percben Nikulenko mester már időt kért, pedig csak 5-2-re vezetett a hazai gárda. De valami Imre Vilmosnak sem nagyon tetszett, mert öt perc múlva ő tette le a zöld táblát, a zsűriasztalra. Vélhetően a kapkodást szerette volna megállítani csapatánál. Már az is igencsak feltűnő jelenségnek számított, amikor az apróka vendéglányok egymás után két gólt is dobtak. (Nana!)
És a hazai szakvezető nem várt tovább. Álltak fel sorban az ifjúsági játékosok a padról, hogy pályafutásuk egyik nagy élményét átélhessék: szereplés egy európai kupában a felnőttek között! Domokos azonnal betalált büntetőből. Ám azt is örömmel tapasztaltuk, hogy ezen az estén Sopronyi Anett volt a nagy bombázó. A félidő végén Sanela Knezovics védett egy büntetőt. (Említésre méltó, hogy kapusunk pénteken hetvenkilenc százalékos hatákonysággal dolgozott, ami ellenféltől függetlenül parádés. De az első meccsen a hetven támadás sem hétköznapi számadat.)
A második félidőben már szinte a Dunaferr ifjúsági csapata játszott farsangi hangulatban. A mezőnyben Balogh Barbara számított öregnek .
Túlvagyunk rajta. És ahogy a remeklő Sopronyi elmesélte: már a pénteki Kiskunhalas elleni találkozóra koncentrálnak. Az a hatvan perc jóval nehezebb lesz. A Dunaferr két győzelemmel, 84-34-es (!) gólkülönbséggel bejutott a legjobb harminckettő közé.
Imre Vilmos: Örülök, hogy tehetséges fiataljaink biztatóan játszottak.
Szergej Nikulenko: - Nálunk egyre népszerűbb a kézilabda, de nagyon az elején vagyunk a minőségi sportban.