Sport

2007.10.30. 03:29

A legjobb junior

Dunaújváros- A Dunaújvárosi Atlétikai Club sportolója, a tizenkilenc esztendős Kácser Krisztina lett a honi szövetség döntése értelmében az év legjobb junior korú versenyzője. Az idén 110 éves fennállását ünneplő Magyar Atlétikai Szövetség jubileumi, hétvégi összejövetelén díjazták az év legjobbjait is. A Hotel Stadionban nem csak a jelen, hanem az elmúlt évtizedek kitűnő sportolóira, eseményeire is emlékeztek a megjelentek és a meghívottak. Az eseményen kihirdették a 2007-es év legjobbjait is. A felnőttek között a Szolnoki MÁV 400 méteres síkfutója, Petráhn Barbara, míg a férfiak mezőnyében a szombathelyi dobó, Pars Krisztián nyerte el az év atlétája címet. Junior korosztályban dunaújvárosi siker született a nők között, ahol a DAC tizenkilenc éves fiatal kitűnősége, Kácser Krisztina bizonyult a legjobbnak. A díjátadón vele együtt ott volt trénere, Ágoston Zita is, így mester és tanítványa együtt örülhetett a díjnak. Az, hogy miért is Kácser Krisztina lett a legjobb, álljon itt egy rövid eredménymustra az idei évből. Fedettpályás eredményei, felnőttek: 2. 800 méteren, 3. 1500 méteren. Juniorok között: 2. 800 méteren, 1. 1500 méteren, 2. 3000 méteren. Szabadtéri eredmények, junior bajnokság: 1. 800 méteren, 1. 2000 méter akadályon, új országos csúccsal. Vidék bajnokság: 1. 800 méteren, egyéni legjobb eredménnyel. Országos felnőtt bajnokság: 1. 800 méteren, 2. 3000 méter akadályon. Ügyességi csapat bajnokság: 1. 4x400-as gátfutó váltó tagjaként. Kismaraton: 4. 15 kilométeren. EAA Európa Kupa: 6. 800 méteren. EAA junior bajnokság Hollandia: 5. 3000 méter akadályon. A Széchenyi István Gimnázium színeiben diákolimpián országos első lett 3000 méteren, mezei futásban bronzérmes, míg a 4x800-as váltó tagjaként szintén aranyérmes. Krisztina teljesítményéhez szükség volt trénere mellett huga, Zita segítségére is, aki szintén válogatott atléta, és eredményeivel csak kissé maradt el testvére mögött. A lányok rendszeresen egymást erősítve futják köreiket a versenyeken, naponta a kiserdőben, a Duna parton, vagy a Radarban, illetve ma már a pécsi utcákon, futópályákon.

Szabó Szabolcs

Dunaújváros- A Dunaújvárosi Atlétikai Club sportolója, a tizenkilenc esztendős Kácser Krisztina lett a honi szövetség döntése értelmében az év legjobb junior korú versenyzője.

Az idén 110 éves fennállását ünneplő Magyar Atlétikai Szövetség jubileumi, hétvégi összejövetelén díjazták az év legjobbjait is. A Hotel Stadionban nem csak a jelen, hanem az elmúlt évtizedek kitűnő sportolóira, eseményeire is emlékeztek a megjelentek és a meghívottak. Az eseményen kihirdették a 2007-es év legjobbjait is.

A felnőttek között a Szolnoki MÁV 400 méteres síkfutója, Petráhn Barbara, míg a férfiak mezőnyében a szombathelyi dobó, Pars Krisztián nyerte el az év atlétája címet. Junior korosztályban dunaújvárosi siker született a nők között, ahol a DAC tizenkilenc éves fiatal kitűnősége, Kácser Kriszta bizonyult a legjobbnak. A díjátadón vele együtt ott volt trénere, Ágoston Zita is, így mester és tanítványa együtt örülhetett a díjnak.

Az, hogy miért is Kácser Krisztina lett a legjobb, álljon itt egy rövid eredménymustra az idei évből.

Fedettpályás eredményei, felnőttek: 2. 800 méteren, 3. 1500 méteren. Juniorok között: 2. 800 méteren, 1. 1500 méteren, 2. 3000 méteren. Szabadtéri eredmények, junior bajnokság: 1. 800 méteren, 1. 2000 méter akadályon, új országos csúccsal. Vidék bajnokság: 1. 800 méteren, egyéni legjobb eredménnyel. Országos felnőtt bajnokság: 1. 800 méteren, 2. 3000 méter akadályon. Ügyességi csapat bajnokság: 1. 4x400-as gátfutó váltó tagjaként. Kismaraton: 4. 15 kilométeren. EAA Európa Kupa: 6. 800 méteren. EAA junior bajnokság Hollandia: 5. 3000 méter akadályon. A Széchenyi István Gimnázium színeiben diákolimpián országos első lett 3000 méteren, mezei futásban bronzérmes, míg a 4x800-as váltó tagjaként szintén aranyérmes.

Krisztina teljesítményéhez szükség volt trénere mellett huga, Zita segítségére is, aki szintén válogatott atléta, és eredményeivel csak kissé maradt el testvére mögött. A lányok rendszeresen egymást erősítve futják köreiket a versenyeken, naponta a kiserdőben, a Duna parton, vagy a Radarban, illetve ma már a pécsi utcákon, futópályákon.

A felnőttek között a Szolnoki MÁV 400 méteres síkfutója, Petráhn Barbara, míg a férfiak mezőnyében a szombathelyi dobó, Pars Krisztián nyerte el az év atlétája címet. Junior korosztályban dunaújvárosi siker született a nők között, ahol a DAC tizenkilenc éves fiatal kitűnősége, Kácser Krisztina bizonyult a legjobbnak. A díjátadón vele együtt ott volt trénere, Ágoston Zita is, így mester és tanítványa együtt örülhetett a díjnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!