2007.07.26. 02:28
Szünet után rákapcsoltak
Dunaújváros (ja) - Tegnap a székesfehérvári vegyescsapattal játszott a D. Kohász labdarúgócsapata edzőmérkőzést. A fehérvári együttesben több ismert labdarúgó, mint például Dvéri is szerepelt.
D. Kohász - Székesfehérvár6-2 (0-1) Dunaferr Stadion, 150 néző. Vezette: Bányai.
D. Kohász: Szentpéteri (Kálmán) - Riedl (Kevin), Facskó B. (Tóth), Vaskó (Szepessy D.), Pénzes (Barics) - Rátkai (Fröhlich), Micskó, Szauter (Drozdik), Lajer (Facskó J.) - Nagy I. (Czár), Szepessy R. (Szabó G.). Vezetőedző: Ifj, Albert Flórián.
Fehérvár: Halasi ( Barsch) - Megyes (Nemes), Kakas, Kovács, Janovics (Komacsa) - Lattenstein (Pálfi), Csobánki - Gulyás (Fejes), Dvéri (Kalas), Horváth Á. (Luther), Diszt D. (Lelkes) Vezetőedző: Disztl László.
Az első félidőben Janovics fejesével vezetett a vendégcsapat. A Kohász két helyzetét leszámítva (Szepessy Róbert fejese és Lajer abszolút ziccere) sok pontatlanság jellemezte az alakuló hazai együttes játékát.
Szünet után viszont elkapta a fonalat a hazai csapat, és több formás támadás végén remek gólokat szereztek a dunaújvárosiak. Már a 46. percben Vaskó egyenlített fejessel, majd Nagy I., Szepessy R. szerzett gólt. Erre még válaszolt Kakas egy fejesgóllal, de Fröhlich nagyszerű találattal, később Riedl és Czár szabadrúgásból volt eredményes (6-2).