2006.10.19. 02:26
Ezúttal kiütöttük a Csíkszeredát!
Dunaújváros (acs-szs) - Kiütéses győzelmet aratott férfijégkorong-csapatunk a Csíkszereda elleni tegnap esti, második találkozón. A vendégek ezúttal jobbára csak keresték a korongot, míg a mieinknek minden sikerült.
Bár még messze a bajnokság vége, de az látszik, Dunaújvárosban alakul valami. A nyögvenyelős bajnoki kezdés után egyre markánsabbnak tűnik az Acélbikák jégkorong-csapata. Az elmúlt két évben közel húsz (!) játékost vesztő dunaújvárosiak az elmúlt három fordulóban azt bizonyították, hogy nem szabad az itteni jégkorongot temetni. A Dunaferrnél nemcsak beszéltek és beszélnek erről a dologról, hiszen másodszorra történik meg, hogy a város saját erőből veszi fel a versenyt az ország legjobb jégkorongcsapataival.
Legutóbb ezt a keddi Csíkszereda elleni meccsen bizonyították a mieink, akik ritkán látható odaadó, de emellett balszerencsés játékkal kaptak ki 3-2-re attól az Alba Volántól, amelyet az erdélyiek 4-1-re vertek Fehérváron.
Tegnap újabb bizonyítási lehetőségük volt az Acélbikáknak, sőt, rögtön visszavágási alkalmuk volt a Csíkszereda ellen. Arra talán még a legvérmesebb dunaújvárosi szurkolók sem számítottak, hogy gólarányjavító meccset látnak a Jégcsarnokban.
DAB - Csíkszereda 6-1 (1-1, 3-0, 2-0)DAB: Ferjo - Jobb, Vargyas 1, Borsos 3, Foltin, Szilassy 1, Lencsés, Sucko, Kiss Á., Azari, Erdélyi, Holló, Magosi 1, Király, Mekler, Pozsgai, Hüffner, Erdősi, Mestyán, Revák, Berta, Kiss T. (kapus). Edző: Vladimir Matejov.
Merthogy a mieink éltek a felkínált lehetőséggel!
Pedig a második összecsapás a számunkra hidegzuhannyal kezdődött. A Csíkszereda a második percben megszerezte a vezetést. Kevesen gondolták volna ekkor, hogy a vendégeknek ez volt az első, egyben utolsó találatuk.
Hogy mi történt?
A kilencedik percben Vargyas engedett el egy egészséges löketet, amely nem kis szerencsével Szilassy sisakjáról landolt a gólvonalon túl. A második harmad hetedik percében aztán Vargyas pazar mozdulattal helyezte el a pakkot a rövid fölsőbe (2-1), majd Erdősi passzából Borsos növelte az előnyt négy perccel később (3-1).
A harmad hátralévő részében a vendégek mindent egy lapra téve rohamoztak, ám ahogy az lenni szokott, a nagy akarásnak végül nyögés lett a vége. Harminchét másodperccel a vége előtt korongot szerzett a DAB, és Foltin mértani pontosságú passzából ismét Borsos volt eredményes a kapu előtt, és ezzel 3-2 helyett 4-1-gyel fordulhattunk!
Az utolsó harmadban aztán a dunaújvárosiak a kegyelemdöfést is megadták ellenfelüknek. Két perc után a mesterhármast elérő Borsos, majd Magosi mattolta a csíkiek védelmét, így 0-1-ről fordítva hatalmas szívvel 6-1-re nyert a DAB!