Sport

2006.10.05. 02:29

Csonttörő búcsúja

A 31 esztendős Nagy János, azaz Csonttörő, az Erdei Zsolt mögött - a közönség által - másodikként rangsorolt hazai profi ökölvívó befejezte karrierjét. Ám nem tartja kizártnak a visszatérést.

Mórocz Zsolt

Az amatőrök között nem büszkélkedhetett világraszóló eredményekkel - Eb-bronzérmes, olimpiai ötödik Atlantában - , ám a profik táborában kimondottan jól haladt a szekere, idén májusig sikerek kísérték minden fellépését a ringben. Ám Los Angelesben megtört a karrierje, Jorge Barrios 49 másodperc alatt térdre kényszerítette. A 31 éves bunyós magyar korábban magyar bajnoki, WBA és a WBO kisvilágbajnoki címével büszkélkedhetett, továbbá az IBC világbajnoka volt.

A tavasz óta nem lépett ringbe, bejelentette visszavonulását. Az alábbi beszélgetésből azonban az derül ki, a búcsú talán nem végleges.

Azzal indokolta búcsúját, hogy több időt szeretne tölteni a családjával. Ezzel nem is hazudott, ugyanis harmadszorra jön össze a beszélgetés. Előbb tizenegy hónapos kislányát altatta, majd fürdette.

- Tényleg kiveszi részét a gyereknevelésből.

- Nagy Rebeka Nikoletta a jövő hónapban lesz egyéves, a bunyó miatt korábban nem sok idő jutott a páromra s a lányomra sem, most szeretném pótolni a lemaradásomat. A pici születése érthetően megváltoztatta az életemet, sokkal nagyobb a felelősségem. Korábban az összes teher Erikára hárult, most már közös a teherviselés. Ráadásul van egy nyolcéves lányunk is a párom első házasságából.

- Ha nem szenved vereséget Barriostól, vélhetően folytatta volna.

- Már tavaly, év végén is megfogalmazódott bennem a búcsú gondolata, fáradt, fásult voltam. Őszintén mondom, ha megverem Barriost, akkor is hosszabb pihenőt tartottam volna, ugyanis sok volt ez a tizennyolc év, megállás nélkül.

- Vélhetően szép pénzt keresett az ökölvívással.

- Hat évet töltöttem a profik között, az amatőrök mezőnyében keresett pénzek szóra sem érdemesek. Igaz, a profik közötti első időszak sem számottevő, szinte szégyellem kimondani, az első mérkőzésemért százezer forintot vehettem fel. Később folyamatosan nőtt az összeg, három évig kerestem jól, 2003 év végén győztem le Juan Pablo Chacont, amit nagyban emelte az ázsiómat. Összesen kö-rülbelül nettó harmincmillió forintot bunyóztam össze. Előzőleg ötmillió volt a legnagyobb fellépti díjam, a Barrios elleni, vesztes találkozóért pedig 11,5 milliót kaptam.

- Tisztességes summa. Egyébként akkor mennyit kapott volna, ha nyer?

- Ugyanennyit, ugyanis a győzelemért nem volt feldobva pluszprémium. Tényleg szép pénz, de ismétlem, közel két évtizedet dolgoztam keményen azért, hogy az IBC világbajnokaként egy igazán nagy világszervezet, a WBO bajnokát kihívhassam.

- Nyilván nem gondolta, hogy egy percet sem tölt a ringben élete legfontosabb összecsapásán.

- Bíztam magamban, a korábbi 24 meccsen nem a pontozók segítettek, jobb voltam ellenfeleimnél, a felkészülésem ezúttal is jól sikerült. Az elején bevittem egy ütést fejre, mentem előre, amikor a bordám alatt, a máj tájékán eltalált, nem kaptam levegőt, éreztem, baj van. Kértem a bírót, számoljon, hogy ki tudjam préselni a levegőt a tüdőből, de nem ment. Felkelni sem tudtam. A mérkőzés igazából még el sem kezdődött, s már véget is ért. Utána arra gondoltam, nem adom fel, nem akarom, hogy így érjen véget a pályafutásom. Világbajnokként, emelt fővel akartam búcsúzni. Nem sikerült.

- Bár nem voltak nyilvános vitái a menedzserével, Rácz Félixszel, de a színfalak mögött csatároztak. A hírek szerint ez is hozzájárult, hogy a búcsú mellett döntött.

- Valóban akadtak nézeteltéréseink. Nem voltunk barátok, korrekt munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Voltak anyagi természetű vitáink, ám ezeket rendeztük, tehát nincs elszámolnivalónk egymással. Elvesztettük az egymást iránti bizalmunkat. Bevallhatom, inkább az én bizalmam veszett el az ő irányában.

- Ön bejelentette visszavonulását, pár nappal később Rácz is közölte, hogy azonnali hatállyal megszünteti istállóját, mindenki oda igazol, ahova akar. Éveken át ön volt a Felix Promotion legeladhatóbb árucikke, lehet, hogy a döntése befolyásolta munkáltatója lépését?

- Nem hiszem. Nem ismerem a részleteket, hogy miért szűnik meg az iroda.

- Önnek ez kimondottan jót tett, hiszen bár előzőleg felbontották a szerződést, a hírek szerint a menedzser engedélye nélkül két évig nem bunyózhatott volna.

- Tény, versenytilalom alá estem volna, csak akkor vállalhatok mérkőzést, ha Félix ebbe beleegyezik, illetve részesedik a bevételből.

- Nagy Rebeka Nikoletta a jövő hónapban lesz egyéves, a bunyó miatt korábba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik