2006.09.16. 02:28
Négy sor a Volán ellen
Dunaújváros (gp) - Barátságos találkozón lépett pályára tegnap a Dunaújvárosi Acélbikák Extra.hu együttese, akik az Alba Volán gárdáját fogadták. A mé ...
Dunaújváros (gp) - Barátságos találkozón lépett pályára tegnap a Dunaújvárosi Acélbikák Extra.hu együttese, akik az Alba Volán gárdáját fogadták. A mérkőzésen - amely lapzártánk után fejeződött be - a DAB más taktikával lépett jégre, mint amit majd a Miskolc elleni Magyar Kupa elődöntőben játszik a csapat.
- Mindenkinek mondtam, hogy edzőmeccs lesz, ezért nem kell idegeskedni, mint a Fradi ellen. Négy sorral harcolunk, és remélem, hogy egy kemény összecsapást láthat a közönség a Volán ellen, ahol a fiatalok is lehetőséget kapnak. Lehet kikapni is akkor, ha a maximumot hozzuk ki - mondta még a találkozó előtt Vladimír Matejov edző.