2006.08.28. 02:29
Bravúros kupasiker
Dunaújváros - Három napon át küzdöttek a csapatok a női kézilabdázók Kulcsár Anita Emléktornáján az AstraZeneca Kupáért. A serleg itthon maradt, mivel a Dunaferr NK veretlenül szerezte meg az első helyet.
Szombaton délelőtt a Hypo - Karpati mérkőzéssel folytatódott a II. Kulcsár Anita Emléktorna. Az osztrákok biztosan, 33-21-re verték a kárpátaljaiakat.
Ezután következett a torna talán legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, a Dunaferr NK és a Győri Audi ETO KC együtteseinek összecsapása. A dunaújvárosiak szerencsére ezúttal remek napot fogtak ki, és alaposan megtréfálták a minden poszton nemzetközi klasszissal rendelkező győrieket. A küzdelem végig nagy volt, de egy-két góllal szinte állandóan vezetett a Dunaferr. A hajrá már-már megnyugtató volt, hiszen Kovács Péter együttese 29-26-ra vezetett az utolsó percek előtt. Az előnyből kettő meg is maradt, így jogosan ünnepelt a hazai szurkolótábor.
Vasárnap az első mérkőzésen a győriek 35-25-re verték az ungváriakat - szombaton este a Hypót is legyőzték -, ezért a Dunaferr - Hypo meccs előtt tiszta volt a kép: ha a Dunaferr pontot szerez, kupagyőztes.
Azután a két klub presztízsmérkőzése (hatalmas csatákat vívtak korábban a BL-ben) nagyszerű küzdelmet hozott. Végig fej fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon remek megmozdulásokat láthattunk. Volt itt kihagyot ziccer, két kapufa egymásután, és néhány szemet gyönyörködtető gól.
Az utolsó öt perc pedig hihetetlen izgalmakat hozott. Az 55. percben 26-25-re vezetett a Dunaferr, majd ezután felváltva estek a gólok. Két perc volt hátra, amikor 28-28 volt az állás, vagyis a Dunaferrnek csak az eredményt kellett őriznie. Jó érzékkel időt is kért Kovács Péter. Úgy látszott, nincs miért idegeskedniük a dunaújvárosi híveknek, hiszen húsz másodperccel a vége előtt még mindig döntetlen volt az állás. Ekkor azonban elhamarkodottan ellőtte a Dunaferr a labdát - lehetett idegeskedni. Azonban több gól nem született, így Dunaújvárosban maradt a kupa.
Utolsó felvonásként maradt az eredményhirdetés. A Dunaferr csapatkapitánya, Ferling Bernadett a közönség vastapsa mellett vehette át a trófeát, és az sem zavart senkit, hogy az ungváriak kihagyták a ceremóniát.
JEGYZŐKÖNYVDunaferr NK - Győri Audi ETO KC 30-28 (15-13)Dunaferr Sportcsarnok, 500 néző.
Dunaferr: Hoffmann - Lovász 1, Balogh 3, Borbás 1, Ferling 3, Laluska 4, Vincze 3. Csere: Sirina (kapus), Gerstmár 5, Pigniczki 2, Gáspár, Őri 7, Nagy I. 1, Kovács A. Edző: Kovács Péter.
Győr: Guiu - Vérten 1, Bradeanu 1, Dokic 2, Görbicz 11, Radulovics 7, Kovacsicz 2. Csere: Oross (kapus), Bognár 2, Juhász, Temes, Bódi, Gogirla 1, Hornyák 1. Edző: Róth Kálmán.
Dunaferr NK - Hypo Nideröster (osztrák)28-28 (14-13)Dunaferr Sportcsarnok, 500 néző.
Dunaferr: Ungureanu - Lovász 2, Laluska 3, Balogh 1, Gáspár 1, Ferling 6, Vincze 3. Csere: Hoffmann (kapus), Gerstmár 4, Kovács A., Pigniczki, Nagy I. 1, Borbás 2, Őri 5/2. Edző: Kovács Péter.
Hypo: Sanko - Nascimento 2/1, Acimovic 1, Seang Ok 5, Piedae 8, Rotis 7, Poklastuk 1. Csere: Stevanovic (kapus), Marin 2, Blazek, Palch, Hon Sun Hi, Sumilova, Sakada 2. Edző: Ryan Zinglersen.
Kiállítások: 8, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/1.
További eredmények Győri ETO - Hypo Nideröster 34-30 (15-16), Hypo Nideröster - Karpati Uzsgorod (ukrán) 33-21 13-8), Győri ETO - Karpati Uzsgorod 35-25 (18-10).
A torna végeredménye1. Dunaferr NK 5 pont, 2. Győri Audi ETO KC 4 pont, 3. Hypo Nideröster 3 pont, 4. Karpati Uzsgorod 0 pont.