Rendőrségi

2012.10.16. 15:40

Hagyó-per - Balogh Zsolt továbbra sem beszélt a kétszer 15 millió forintról

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján nem vonta vissza a nyomozati szakaszban általa elmondottakat, vagyis azt, hogy kétszer 15 millió forintot kellett adnia az egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek, ugyanakkor nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

MTI


Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró Balogh Zsoltnak - aki 2008-ban fél évig a BKV megbízott vezérigazgatója volt - a bizonyítási eljárás során tett vallomásait olvasta fel. A vádlott kitartott a bíróság előtt tett korábbi kijelentése mellett, amellyel lényegében visszavonta a nyomozati szakban általa elmondottakat. Megtagadta a vallomást a bíróságon azzal a vádponttal kapcsolatban, amely szerint 30 millió forintot adott Hagyó Miklósnak, ugyanakkor korábbi, ezzel kapcsolatos vallomását vissza sem vonta.
   
Ezzel a vádponttal kapcsolatban Balogh Zsolt azt mondta a tárgyaláson, hogy az ügyészség formailag nem vádolja őt, de Hagyó Miklóst zsarolás mellett vesztegetéssel is vádolja e cselekmény miatt. Balogh Zsolt tudomása szerint a vesztegetésnek nemcsak passzív, hanem aktív alanya is van, ami számára azt sugallja, hogy az ügyészség potenciálisan őt is vádolhatja vesztegetéssel.
   
Hadnagy Ibolya bíró felhívta a vádlott figyelmét: a fenyegetés kizárja a büntethetőséget, valamint a vádbeli időszakban hatályos büntető törvénykönyv szerint nem büntethető az aktív vesztegető, ha az előtt bejelenti és feltárja a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna.
   
Balogh Zsolt ennek ellenére ezzel a vádponttal kapcsolatban továbbra is élt vallomásmegtagadási jogával.
   
A bíróság felolvasta a negyedrendű és az elsőrendű vádlott között a nyomozati szakban lefolytatott szembesítés csaknem húszoldalas jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyv szerint Balogh Zsolt több alkalommal is Hagyó Miklós szemébe mondta: félelemben élt, az igazságot azért mondta el minden kényszer nélkül a nyomozók előtt, mert "azzal a bűntudattal, aminek a kiváltói ti voltatok, (...) nem voltam képes élni". Balogh Zsolt a szembesítéskor is megerősítette, hogy Hagyó Miklós kétszer 15 millió forint megszerzését és átadását követelte meg tőle. Hagyó Miklós azzal indokolta kérését, hogy vannak olyan munkatársai, akiknek a fizetését csak így tudja megoldani, valamint egy csepeli idősotthont is támogat - tette hozzá akkor Balogh Zsolt.
   
Hagyó Miklós a szembesítéskor mindent tagadott, hozzátéve azonban, hogy bár az "apró részletekben nagyon sok azonosság van", semmi nem igaz a negyedrendű vádlott állításaiból.
   
Balogh Zsolt nyomozati vallomására Mesterházy Ernő másodrendű vádlott írásban benyújtott vallomásában annyi észrevételt tett, hogy a negyedrendű vádlottat soha nem utasította semmire, nem beszélt vele semmilyen szerződésekről.
   
Antal Attila írásban tett észrevételei szerint ő megérti Balogh Zsoltot, aki a "nyomozás alatti körülmények" hatására tett önmagára és társaira is terhelő vallomást.
   
Hagyó Miklós elsőrendű vádlott általánosságokban tett észrevételt Balogh Zsolt nyomozati vallomására, hangsúlyozva, hogy írásban becsatolt és szóban elmondott vallomását tartja fenn, ami azzal ellentétes, az nem felel meg a valóságnak. Az egykori főpolgármester-helyettes nem tagadta, hogy a sürgősen elvégzendő feladatokat Balogh Zsolttól is megkövetelte. Úgy fogalmazott, ha felemelte a hangját, azért tette, hogy a fővárosi önkormányzat és a lakosok velük szembeni elvárásainak megfeleljen.
   
Az ügyészség Balogh Zsoltot folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint magánokirat-hamisítás vétségével vádolja.
   
A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.
   
A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.
   
A bizonyítási eljárást október 17-én folytatja a bíróság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!