Rendőrségi

2010.05.10. 09:08

Halálos vonatgázolás Nagylókon

DH - A nagylóki vasútállomáson történt halálos baleset vasárnap hajnalban: vonat gázolt el egy asszonyt, aki a vágány mellé ült.

Dunaújvárosi Hírlap

Életét vesztette az a 46 éves sárosdi asszony, akit vasárnap hajnalban a nagylóki vasútállomáson elütött a Budapest felől Sárbogárd felé haladó mozdony.

A hölgy a rendőrség tájékoztatása szerint éjszaka a nagylóki bálban tartózkodott, ahol alkoholt fogyasztott. A bált követően azonban zavartan viselkedett, és nem szállt fel a Sárosdra tartó vonatra. A nő - aki gyógykezelés alatt állt korábbi öngyilkossági kísérletei miatt - az egyik vágány mellé ült, majd az ott elhaladó mozdony elütötte.

A haláleset körülményeit a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. 

Egy másik haláleset is történt a megyében a hét végén: szombat este Székesfehérváron egy lakcím nélküli férfi a Balatoni úti vasúti felüljáró korlátján átmászott, majd egy ideig a kívülről felszerelt védőrácson kapaszkodva lógott. A helyszínre érkező járőrök, illetve tűzoltók megpróbálták visszahúzni, illetve lebeszélni az öngyilkosságról, de a férfi a vasútvonalra zuhant és elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!