Hallgassa élőben!

A Deutsche Wellének nyilatkozó vári lakos buktatja le a német tévét

Civilek nyilatkozatait manipulálta a Deutsche Welle, hogy azt a látszatot keltse, miszerint hazánkban üldözik a zsidókat.

A Deutsche Welle nevű német közszolgálati televízió helyi civilek nyilatkozatait manipulálta a Magyarország ellen készített lejárató propagandavideójukban – írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy fogalmaz: etikátlan csúsztatásokkal van tele a Deutsche Welle (DW) nevű német közszolgálati televízió a budai Várban készített videója, amelyben az egyik civil megszólalót is a német televízió propagandacéljaira használták fel.

A felvételen nyilatkozó Wágner Tamás szavait úgy tolmácsolták németül, hogy eközben annak magyarul elhangzó kijelentései sokszor nem vehetők ki. Mint kiderült, szándékosan járhatott el így a DW, hiszen olyasmit adhatott Wágner szájába, amiket nem is mondott. Wágner Tamás a lap kérdésére hangsúlyozta, hogy ő kizárólag a Várban folyamatban lévő építkezésekről, azoknak a közlekedést megnehezítő voltáról beszélt, illetve arról, hogy a kormányzathoz érkező delegációk miatt gyakran vannak lezárások, ami időnként szintén zavaró lehet az autósoknak és a gyalogosoknak.

A videóban azonban azt sejtették, hogy Wágner ennél jóval többről beszélt, mivel úgy fűzték az általa mondottakat az előtte megszólaló Karácsony-párti polgármester, V. Naszályi Márta szavaihoz, hogy a helyi lakost „szintén nagyon elszomorítják a fejlemények”. Márpedig V. Naszályi arról beszélt, hogy a kormány „kisajátítja a város tulajdonában lévő ingatlanokat”, emellett rossz társadalmi üzenetet közvetít, ő pedig nem akarja az 1944-es állapotában látni a Várnegyedet. – Ez a kormány önkényes, diktatórikus, a társadalom érdekeivel szembemenő döntése volt – fogalmazott Karácsony Gergely párttársa.

A videónak egy másik részében is szerepeltetik Wágner Tamást, amikor is a szomszédjával futnak össze a társasházuk lépcsőházában. Marti János arról beszélt, hogy „ma már nem lehet tudni, mi történik az országban”, és a zsidó származású feleségével „megelégelték az Orbán-kormány budavári üzelmeit”, ezért elköltöznek.

– Ha a zsidók akkoriban tudták volna, miért kell felszállniuk a vonatokra, akkor nem szálltak volna fel. Nem akar még egyszer ilyen vonatra szállni – magyarázta a férfi a riporternek. Ezzel kapcsolatban Wágner a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy még annak fényében is megdöbbentették a szomszédja szavai, hogy tudja: annak felesége „posztholokauszt szindrómában szenved”. – Ő valóban fél, az édesanyját koncentrációs táborba vitték a második világháború idején. Számos első generációs holokauszttúlélő szenved ilyen tünetektől, ez az átélt sokkhatás miatt érthető is

– fejtette ki Wágner Tamás, hozzátéve: a házaspár azóta valóban el is költözött a Várból. (A holokauszt szindrómáról és annak a túlélők leszármazottaira gyakorolt hatásáról Virág Teréz pszichológus írt számos tanulmányt – a szerk.). Wágner végül azt is elárulta, hogy – bár a Deutsche Welle videójában úgy tűnt, véletlenül futottak össze, a német televízió előzetesen megkereste azzal, hogy forgatnak majd a Várnegyedben, s hogy nyilatkozna-e nekik. Erre Wágner igent mondott, ám jelezte, hogy helyi lakosként kizárólag a lakókörülményekről, és az építkezések közvetlen hatásairól kíván beszélni.

A Magyar Nemzet felidézi, a videó – melynek címe magyarra fordítva: Orbán a múlt Budapestjének mintájára építené újra a magyar fővárost – tematikusan a jelen és a Horthy-korszak zsidóüldözéstől sem mentes végnapjai között igyekszik párhuzamot vonni. Ungváry Krisztián történészt is megszólaltatták, aki úgy vélte, hogy a Nemzeti vértanúk emlékművének 1944-es első és 2019-es második felavatása között nagyon sok hasonlóságot lehet találni. A riport ezután Kövér László avatóbeszédét idézi, amelyben a házelnök arról szólt, hogy Magyarországot idegengyűlölőnek és homofóbnak tüntetik fel, amiért ragaszkodik a hagyományaihoz. Ungváry szerint Kövér beszédében egyenlőségjelet tesz a mai ellenzék és a terroristák közé, pedig a hasonló pártok Nyugat-Európában több helyen is kormányon vannak.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közben elítélte, hogy a Deutsche Welle német közszolgálati televízió újabb, ezúttal minden szakmai és etikai határon túllépő propagandafilmet készített Magyarországról. Továbbá a szervezet által kiadott közleményben azt írták, hogy

a Fokus Europa című műsorban adásba került anyag a legsötétebb idők filmhíradóira emlékeztet, megszégyenítően manipulatív, a megrendezett jelenetek legfeljebb szappanoperába valók, de egy televíziós magazinműsorba semmiképpen.

„Csak remélni tudjuk, hogy a német köztévé vezetője által a magyar választások előtt egy évvel megígért magyar nyelvű anyagok betartják majd az alapvető szakmai és műfaji követelményeket, és nem köszönnek vissza letűnt, sötét korszakok elborzasztó propagandafilmjei” – fogalmazott a médiaszövetség.

A Deutsche Welle csak a valóságot „felejtette el” bemutatni a budai Várról

Kizárólag baloldali politikusok és közéleti szereplők közreműködésével készített propagandafilmet a magyar kormány budapesti építkezéseiről a Deutsche Welle. A német állami televízió a fejlesztések kapcsán azt sugallta, hogy a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, a méregdrága építkezések miatt pedig a környék lassan élhetetlenné válik. A Magyarországot lejárató filmmel ellentétben viszont köztudott: a Budavári Palotanegyed bámulatos változásokon megy keresztül, amelynek eredményeképpen hazánk kiemelkedően értékes épített és kulturális öröksége korhű módon születik újjá a romokból.

A cikk ITT olvasható tovább.

Hozzászólások

Bajnokok Ligája
A négy közé jutott a BL-ben a Manchester City és a Real Madrid
Férfi röplabda Extraliga / 1 órája
Debrecenben nyert a Dunaújváros
A Dunaújváros nagy csatában, 3-1-re nyert Debrecenben a férfi röplabda Extraliga szerdai játéknapján, az 5-8. helyekért zajló rájátszás kilencedik fordulójában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Dunaújváros, Dózsa György út 16. sz. alatti lakos, volt Nagyvenyim, Gárdonyi u. 18. sz. alatti lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÉTER JÁNOS a Dunai Vasmű meleghengermű-kikészítő üzem, később a rendészet volt dolgozója életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2021. április 12-én, 11.30 órai kezdettel a dunaújvárosi temető ravatalozójában kerül sor. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le. A gyászoló család
„Az életet már megjártam." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR ALADÁR életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP GÉZÁNÉ szül. Zsoldos Lenke nyugalmazott DÉDÁSZ-dolgozó szerető szíve 2021. április 6-án, életének 84. évében megszűnt dobogni. Hamvasztást követő búcsúztatójára a későbbiekben kerül sor. Emlékét örökké őrizzük: gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN JENŐ 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 14-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH MIKLÓSNÉ 77 éves korában elhunyt. Hamvasztást követő búcsúztatója 2021. április 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STIENER JÁNOS 64 éves korában elhuny. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. WINGENFELD MÁRIA életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára a dunaújvárosi köztemetőben, későbbi időpontban kerül sor. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BUDAI ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vitéz NÉMETH LÁSZLÓ életének 74. évében elhunyt. Temetése 2021. április 14-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk SZABÓ DÉNES BÉLA 78 éves korában elhunyt. Emlékét örökké megőrizzük. A gyászoló család--
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUDAI ISTVÁN 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 8-án 10 órakor lesz az előszállási temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OROS MIKLÓS 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 7-én 10 órákor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ANNA nagyvenyimi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 9-én 15 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Geiszler Józsefné Bori néni, a Barátság Általános Iskola tanítónője 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 12-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Imre adonyi születésű, volt kenyérgyári dolgozó 78 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Sándorné Temető utcai lakos 89 éves korában és fia Kovács László 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2021. április 9-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegyi Ferencné sz. Czifronics Mária 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 8-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pordány Lajosné 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 8-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Felvári Ádámné (volt MÁV-alkalmazott) 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 9-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
óvatosság / 1 órája
Már készülnek a vendéglátóhelyek a teraszok nyitására
régi-új elnök / 1 órája
Orbán Viktor gratulált a Real Madrid elnökének újjáválasztásához
dunaújváros/Rácalmás / 2 órája
A hétvégén már pályán a megyei együttesek
Szabó Szabolcs
három pont / 2 órája
Papírforma DPASE-siker a sereghajtónál
Gróf András
Orbán Attila / 2 órája
Hatvani jégkorong újvárosi edzővel
Agárdy Csaba
Szólásszabadság Amerikában / 3 órája
Kirúgatnák a békés tüntetők mellett kiálló professzort az egyetemről