Bűncselekmény

2024.04.02. 18:27

Kovács Zoltán: Ilaria Salis ügyével kapcsolatban tisztázni kell a tényeket

Ilaria Salis ügyével kapcsolatban tisztázni kell a tényeket - írta kedden a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az X-en.

MW

Forrás: Kovács Zoltán Facebook oldala

Fotó: Adam Szalai

Kovács Zoltán bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Roberto Salis, Ilaria Salis apja február közepe óta turnézik az európai sajtóban mondván, hogy "aggódik" lánya biztonságáért, amíg Ilaria Magyarországon tartózkodik. Ezért folyamodtak háziőrizet elrendeléséhez Olaszországban, amiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy 

majd független bíróság fog dönteni az ügyben 

 - írta. 

Múlt csütörtökön az illetékes budapesti törvényszék elutasította Salis háziőrizet iránti kérelmét arra hivatkozva, hogy fennáll a kockázata annak, hogy a nő megszökhet, vagy elrejtőzik. 

Az ügyészség most 11 év börtönbüntetést kér ellene 

- tette hozzá Kovács Zoltán. 

"Miért is van ez?" - vetette fel az államtitkár. "Mert 

alapos a gyanúja annak, hogy Ilaria Salis azért utazott Magyarországra két szélsőbaloldali ismerősével, hogy ártatlan embereket verjenek össze Budapest utcáin. 

Mindeközben az olasz sajtó mindent elkövetett, hogy mártírnak tüntesse fel Salist" - tette hozzá. 

Kovács Zoltán üzenetében felidézte Szijjártó Péter egy hónappal korábban tett azon kijelentését is az ügyről, miszerint 

"megdöbbentő, hogy Olaszországból próbálnak ráhatással bírni egy magyaroroszági bírósági eljárásra". 

Mint írta, a külügyminiszter kiemelte a bűncselekmény előre eltervezett mivoltát és felidézte azon kijelentését is, miszerint "nem is hirtelen felindulásból elkövetett bűncselekményről, hanem előre megfontolt, megtervezett cselekményről van szó". "Majdnem megöltek embereket Magyarországon (...) s ezután beállítják ezt a hölgyet úgy, mint hogyha mártír lenne" - idézte tovább a külügyi tárcavezetőt Kovács Zoltán. 

"Világossá kell tennünk, hogy senki, semmilyen szélsőséges baloldali csoport ne tekintse valamiféle bokszringnek Magyarországot, ahova eljönnek, és jól eltervezik, hogy valakit majd agyonvernek"

 - olvasható Kovács Zoltán bejegyzésében. 

"És nem, az olasz kormány (vagy nagyobb sajtóorgánum) részéről a magyar kormányhoz intézett egyetlen közvetlen megkeresés sem fogja egyszerűbbé tenni a védelmet Salis ügyében, mert a kormánynak, mint minden modern demokráciában, nincs befolyása a bíróságokra" - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában