Családtámogatás

2024.02.15. 10:54

A csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani az otthonteremtésben

A csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani a családoknak az otthonteremtésben a megváltozott gazdasági környezetben is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.

MW

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ground Picture

Hornung Ágnes kiemelte: a családtámogatási rendszerben a csok pluszt azért alkották meg, mert felmérések szerint ahhoz, hogy a fiatalok gyermeket vállaljanak, a második helyen az áll, hogy biztos otthont szeretnének.

A támogatást első közös otthonhoz és nagyobb otthonba költözés esetén is fel lehet venni. Az első közös otthon esetében 80 millió forint a felső értékhatár, a nagyobb otthonba költözésnél pedig 150 millió forint

– idézte fel.

Az államtitkár elmondta, hogy olyan házaspárok vehetik fel a támogatást, akik gyermeket vállalnak. Ugyanakkor a meglévő gyermekek száma is beleszámít a hitelösszegbe. Ha egy pár az új gyermekkel egy, kettő vagy háromgyermekessé válik a család, akkor 15, 30 vagy akár 50 millió forintot is tudnak igényelni.

Elmondta, hogy lehet kombinálni a csok pluszt a korábbi csokkal, amennyiben azok a feltételek, amiket a korábbi csoknál vállaltak az igénylők, teljesültek. Ha még nem született meg az előre vállalt gyermek a korábbi konstrukcióban, akkor is igénybe lehet venni, azonban le kell zárni és tisztázni a korábbi szerződést.

Hornung Ágnes közlése szerint a családpolitikának a korábbi csok egy slágerterméke volt, a csok plusz esetében pedig az első, nem hivatalos, több mint ezer igénylésről szóló adat azt támasztja alá, hogy ugyanolyan sikeres az új konstrukció, mint a korábbi.

Az utalások, illetve az első hitelkihelyezések a napokban történnek – mondta, hozzátéve, hogy a családok által igényelt átlagos hitelösszeg 25 millió forint körül van, ami azt jelenti, hogy az átlagos igénylő több gyermeket vállal előre.

Amennyiben az igénylések számában továbbra is kedvező marad a tendencia, akkor az a gazdaságra is pozitív hatással lesz – mondta az államtitkár.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatása szerint a napokban érkeznek az első CSOK Plusz utalások.

A jövőt a magyar családok írják

A jövőt a magyar családok írják, erre az életközösségre támaszkodik Magyarország évszázadok óta – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Család és kapcsolódások című konferencián.

Hornung Ágnes úgy fogalmazott, hogy a kormány a jövőben is arra törekszik, hogy elhárítson minden nehézséget azok elől, akik családban szeretnének élni.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország kormánya 2010-ben a családok támogatása mellett kötelezte el magát. 

Olyan támogatási rendszer jött létre a párok, házasodni vágyok, házasok és a gyermeket vállalók számára, amely minden életkorban igyekszik választ adni a felmerülő problémákra

– hangsúlyozta. Magyarország család- és házasságbarát ország – jelentette ki az államtitkár.

Kiemelte, hogy az Európát sújtó nehéz gazdasági helyzet ellenére a kormány minden eddigieknél nagyobb mértékben támogatja az otthonteremtést, biztosítja „Európa legnagyobb otthonteremtési programját”.

HORNUNG Ágnes
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszédet mond a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Házasság hete alkalmából rendezett Család és kapcsolódások elnevezésű konferenciáján a Budapesti Corvinus Egyetemen 2024. február 15-én
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

A részleteket ismertetve közölte, hogy január 1-jétől bevezették a csok pluszt, a kölcsönt a párok legfeljebb három százalékos kamattal igényelhetik. A támogatás, amely az első közös otthon megszerzéséhez vagy lakóingatlan bővítéséhez is felhasználható, akkor vehető igénybe, ha a házaspár további gyermeket vállal, de a kölcsönösszeg nagyságába beleszámíthatnak a már meglévő gyermekek is – mondta.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az ötezer fő alatti településeken a csok plusz mellé a gyermeket tervező párok a falusi csokot is igénybe vehetik. Hozzátette: a falusi csokot vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtják.

Az első házasoknak továbbra is jár adókedvezmény és a kormány 2024-től megemelte a babaváró összegét

– sorolta az államtitkár.

Folyamatosan bővítik a bölcsődei férőhelyeket, hogy a karrier és a családépítés nem zárja ki egymást

– jegyezte meg.

A Házasság hete alkalmából rendezett konferencián Hornung Ágnes szólt arról is, hogy egyre népszerűbb a házasság intézménye. Mint mondta, 2022-ben a gyermekek 75 százalékának éltek házasságban a szülei. 30 év felett jelentősen megugrik a házasságban élők aránya. 30–34 év között a magyarok 43 százaléka, 35-39 év között pedig már közel 50 százaléka él házasságban – ismertette a statisztikai adatokat Hornung Ágnes.

A válásokkal kapcsolatban elmondta, hogy míg 2010-ben minden második házasság válással végződött, addig ma már csak minden harmadik. Ez azt jelenti, hogy a házasságok jóval stabilabbak, mint 2010-ben – értékelt. Az államtitkár szerint a házasság és a család az egyik legjobb egészségvédő faktor, amely hozzájárul a testi, lelki és szellemi egészség megőrzéséhez is.

Ujváry András, a konferenciát szervező Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom társelnöke nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a házasságkötés ideje egyre inkább kitolódik. Mint mondta, ez a jelenség – kutatások szerint – a fiatalok késői pszichoszociális érettségével magyarázható. A civil szervezet ezért a jövőben a középiskolai tanároknak közösségszervezői oktatást szervez majd, míg az egyetemeken önismereti csoportokat szeretnének indítani.

Engler Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy kutatásaik szerint a fiatalok 89 százaléka gondolkodik házasságban. Elmondta azt is, hogy 2010-2021 között megduplázódott a házasságok száma, és nőtt a házasságok időtartama is. Ez azt jelenti – tette hozzá –, hogy egyre kevesebb kiskorú gyermeket érint a szülők válása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában