Húsvét

2023.04.09. 22:55

Fabiny Tamás: Jézus az idő fölött áll

Az evilági királyok hatalma véget ér, eltűnhetnek a templomok is a Föld színéről, de Jézus az idő fölött áll - mondta a budavári evangélikus templomban tartott húsvéti istentiszteleten Fabiny Tamás vasárnap.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igét hirdet a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a budavári evangélikus templomban 2023. április 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy fogalmazott, Jézus a kereszten, önként vállalt, önfeláldozó szenvedésben lett király, és örökké az marad.

 Különbözött a földi uralkodóktól abban is, hogy nem a kiváltságosokat jutalmazta, feltámadottként sem őket kereste, hanem a megvetetteket, a periférián élőket

 - tette hozzá. 

A városon kívül állt a Golgota is, de Jézus életében sem csak Jeruzsálemben fordult meg, zarándokként járta a peremvidékeket Galileától Samárián át Júdeáig, de nem hódítóként, nem a hatalom szeretetével, hanem

 a szeretet hatalmával

 - hangsúlyozta.     

Fabiny Tamás szerint a híveknek, Isten mai zarándokainak sem a földi Jeruzsálem az igaz cél, hanem a mennyei. Ha valaki meghal, abban kell bízni, hogy már úton van, ott állhat majd a város küszöbén és bevezetheti oda a feltámadott Jézus - szögezte le. 

Jézus feltámadása a remény, amely elűz minden félelmet, ő a fundamentum, amelyre az Úr az egyházát építette, a sarokkő.

 Miként a reformátor Luther Márton számára oly sokat jelentő 118. zsoltár is fogalmaz: "az Úrtól lett ez csodálatos a mi szemünkben" - hangsúlyozta az elnök-püspök. 

Azóta is hányan és hányan élhették át e sorok vigasztalását és hirdethetik ma is, hogy Isten gyülekezete olyan közösség, amelynek tagja osztoznak örömökben és terhekben, tanúskodnak arról, hogy a krisztusi szeretet örökké tart - fogalmazott Fabinyi Tamás.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában