Olvasó

2010.12.04. 03:29

Grills, változtasd meg a neved!

Domború pocakjával és a szánnal az egészséges életmód ellen kampányol a Mikulás.

Boda András

 

...inkább fogyókúráznia kellene, és kerékpáron járnia - állítja egy ausztrál kutató. Nathan Grills közegészségügyi tudós nem állt meg félúton: azt is élesen kifogásolja, hogy egyes képeslapokon a Mikulás pipázik - a gyerekek, véli, könnyedén arra a téves következtetésre juthatnak, hogy akár 99 évesen is vígan és büntetlenül pipálhat bárki. Nathan elmebetegsége nem az egyszerűbb fajtából való, ezért idézek még a panaszáradatából: miközben a nagyszakállú szánján a föld körül száguldozik, nem köti be a biztonsági övet, és sisakot sem hord szállítmányozás közben. A Mikulás földi letéteményesei pedig konkrét fertőző betegségek vírusgazdái és terjesztői: Grills saját tapasztalataira hivatkozva állítja, naponta átlagosan tízszer tüsszentenek rá egy-egy bevásárlóközpont piros ruhás munkatársára, ő pedig teljes műszakja során terjeszti a kórt. Na. Tíz. Hadd kérdezzek már meg annyit: ez az ember ausztrál államköltségen érzi ilyen jól magát? Ezen a nyomon haladva elég messze juthat - mert, kérdezem én, vizsgálta-e már valaki komolyabban a Jancsi és Juliska banyájának kazánfűtői szakvizsgáját, különös tekintettel a szakszerű munkavégzést nagymértékben zavaró vasorr meglétére; átnézte-e a kis gyufaárus lány munkavégzési engedélyét és munkaruházatának minőségét; érvényes-e még a kis hableány vízijártasságija; s nem mutat-e rossz példát a gyerekeknek Tatárvitéz, amikor is kínos alapossággal felaprítja és általvetőbe teszi Kígyó Darvitézt... Mellesleg: mint tudjuk, a grillezés roppant egészségtelen - hogyan lehet egyáltalán valaki közegészségügyi kutató ezzel a névvel, hogy Grills???

 

 

Célszerű kilépni a magánnyugdíjpénztárból.

 

Egy út áll előttem, melyiken induljak - dúdolgatom a régi nótát, és percről percre, alkotmánymódosításról alkotmánymódosításra határozottabban érzem: maradok magánnyugdíjpénztári tag. Régi jellemhiba: soha nem lelkesedtem túlságosan a zsarolásért. Mondok egy jó példát: tavasszal, Franciaországban egy éjszakai utam során rájöttem, este tíz után nem lehet benzinhez jutni, mert az összes kút - en bloc, ha szabad stílben mondanom - bezár. Illetve... nem is az összes: a fizetős autópályákon ugyanis nyomhatod kedvedre a benyát. Persze hogy sokkal értelmesebb lett volna kifizetni azt a pár nyomorult ojrót, persze hogy nagyon szerettem volna már odaérni - mégis inkább szenderegtem négy órát egy kisvárosban a padon: kenjétek a hajatokra a pályátokat meg a benzineteket. Meg, gyönge átkötéssel, a nyugdíjamat: már ha bárki is számít itt még ilyesmire - én biztosan nem, köszönöm illő tisztelettel az összes beígért állami garanciát. Túl sok államot, az ő férfiúiból se keveset, és számos garanciát láttam már itt gomolyogni, aztán elpárologni az elmúlt pár évtizedben. A nagy pacihimba tehát így is meg úgy is adott - akkor meg legalább hadd legyek kockázat nélkül elvszerű: nem dicsekedni akarok vele, de szeretném, ha legalább én tudnék róla, csak úgy, magamban-magamnak, hogy nem voltam megzsarolható. És, még mielőtt félreértené valaki, a magánnyugdíjpénztárnak se vagyok elkötelezett híve: alig néhány éve garantálta pár politikus, hogy jó nekem, ha kötelezően belelépek. Most itt vagyunk: és én úgy gondolom, nem lépkedek a továbbiakban se ide, se oda - a cső rossz végén úgyis én csücsörítek, hát hadd játsszam el, hogy én akartam így. És epedve várom, mikor jön a bankszámlám meg az autóm - ha még lehet, az előtt meglátogatom majd kissé Bécset...

 

Ehető kolbászt kaptam a krumplifőzelékhez napi rendes éttermemben.

 

Készséggel elismerem, első ránézésre magánügyről van szó - de mindjárt megkísérlem megvilágítani, miért nem csak ennyiről szól a történet. A patinás étteremben ugyanis, ahová jó ideje járunk, nem sok hibát találhat a vendég - a finnyásabbja (mondjuk Lázár kolléga, Boda jr. és én) szokta nagy néha turkálni a nem szemsebészi pontossággal revétlenített húst, illetve a tányér szélére kotorni a rakott krumpliban található főtt, illetve a különféle főzelékekhez mellékelt sült kolbászt. Az elmúlt hónapokban annyira kinyílt a csipám, hogy párszor nyíltan is szóvá tettem Zoli/Attila mestereknek: miért kell x piculáért lényegében ehetetlen portékákat beszerezni, amikor (gasztro-akadémiánk több tudósának egybehangzó vélekedése szerint) x kicsiért lehetne finom kolbászt is venni, és akkor nem lennénk végre kirekesztve például a (z egyébként műremek) rakott krumpli áldásos hatásainak élvezetéből. Joviális főuraink mindannyiszor hevesen bólogattak - mi pedig, tapasztalt magyar állampolgárok lévén tudomásul vettük, milyen szépet ordítottunk a pusztába ismét. És akkor... ma, azaz pénteken délben, Zoli erőteljes unszolására megkóstoltam az aktuális, vadiúj szállítótól beszerzett sült kolbászt - és azt találtam: jó! Ez pedig, kedves olvasó, nem kevesebbet jelent, mint hogy van remény - s most ne csupán a finom rakott krumplira tessenek gondolni. A kifinomult kapitalizmushoz vezető út apró sült kolbászkákkal van kikövezve... (Ja: természetesen eszünkben sincs azt gondolni, hogy mindez miattunk történt volna - mégis, milyen jóleső véletlen...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék#hétlövet
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!