Marha nagy horror

Betiltották a zsáknadrág viseletét Louisianában.

- Helló, téged miért varrtak be?

- Kiraboltam egy kőgazdag faszit. És te?

- Tetten értek, amikor reggel felvettem a zsáknadrágomat.

Akár egy ilyen beszélgetésre is lesz esély a sitten - Delcambre városában ugyanis börtönnel büntetik, aki úgynevezett baggy-t merészel felvenni: ha valaki netán nem tudná, ez az a fajta buggyos nadrág, amit erőteljesen derék alatt rögzít tulajdonosa, a zsebek combközépnél lógnak és a többi. Az indoklás szerint a baggyhordás elsősorban azért veszélyes, mert az elítéltek - akiktől elveszik a derékszíjukat - is így hordják a nadrágot: márpedig a derék amerikaiak azt szeretnék, ha a fiatalok elutasítanák ezt a szubkultúrát. A gond csak ott van, hogy az elítéltek elég sok minden mást is viselnek: elég, ha csak a tetoválásokra, piercingekre, izgalmasabb hajviseletekre gondolunk - nekem úgy tűnik, a törvényhozók kicsit magukra rántották az előszobapolcot. Igaz, az ott Amerika, és mint tudjuk, a mi gondolkodásunkkal ott legfeljebb Nobel-díjas lehet az ember, okos nem. Az Újvilág egyébként - jut eszembe ismét - mérföldekkel Magyarország mögött kullog: negyedszázada egy kedves gimnáziumi tanárunk ha nem is börtönt, de kiadós egyéb szankciókat ígért az Aradinak és nekem, ha piros, illetve sárga papagájnadrágban merjük látogatni az óráját... Nyilván felesleges mondanom, hogy attól kezdve akkor is az ominózus cuccban mentünk iskolába, ha egyébként mást vettünk volna fel szívünk szerint. Mert az ifjúság - amennyiben foszladozó emlékeim nem csalnak -, már csak ilyen: valóságos kötelessége (lenne), hogy kihívó, pimasz és világváltó legyen. Utóbbira ez a világ (és az, és, mellesleg, a mindenkori) kellőképp érett is...

Igazolni kellene minden 125 ezer forint feletti vásárlást - ezt fontolgatja a kormány.

Hogy ez a pompás javaslat csont nélkül átmegy, abban különösebb kétségem nincs: feltalálói szerint erősödni fog tőle az állampolgári fegyelem, mellesleg az alkotmányos rendbe sem ütközik. Hogy tömör legyek, riszpekt. Tényleg ideje, hogy véget vessünk annak a gusztustalan gyakorlatnak, hogy egyes ügyeskedők - röpke pár évnyi nullkalóriás táplálkozás, a Járda-szigeteken történő szabadságeltöltés és egyéb privátkonvergens intézkedések után - csak úgy fogják magukat, és vesznek egy huszonkét éves, olajzöld 120-as Skodát bólogató kutyával és Koppány-kipufogóval, aztán azt képzelik, hogy attól kezdve csak a kéjutazgatásnak szentelhetik az időt... Remélem, bebuknak végre a mindannyiunkat joggal irritáló, hosszú hétvégéjüket az igali fürdőben töltő aranypolgárok; a velejükig romlott, pofátlanul bármilyen THM-es kölcsönt felvevő tévévásárlók, a csirkemellet évente akár kilószámra habzsoló élvetegek; és ideje lesz végre rákérdezni egy kicsit azokra is, akik simán, késedelem nélkül kifizetik a fűtésszámlájukat, akár hónapokon át. Mert ez így tovább tényleg nem mehet. S ha ezek már mind befizették, amit köztudottan soha nem szoktak, na akkor végre rend lesz, fegyelem, nyugalom. És marha nagy csend. És akkor végre, senki által nem zavartatva, nem dobálva, nem szidva, két kempingszéket kinyitva az ópusztaszeri síkon leülhet egymással szemben a két, éppen aktuális nagy vezér, és szépen, mosolygósan, ráérősen elbeszélgethetnek egymással az igazi műhelytitkokról: hogy tudniillik hogyan is kell bölcsen, mindenki érdekeit szem előtt tartva, államférfihoz méltó felelősséggel vezetni, kormányozni ezt a kurva nagy buszt. Még akkor is, ha épp nincsenek rajta utasok. Az isten tudja, miért.

Politikai horror - egyelőre ennyit fűzött hozzá egyik írásunkhoz az érintett.

Tudják, aki négy szürkemarhát vágott-lövetett le saját fogyasztásra - arcizmom se rezdül, az én étvágyammal sincs gond; aki egy barátjának tette el (az udvar közepén, természetesen) a marhafejeket (és nem, nem lófejet), mert az majd preparálni fogja őket, és nyilván kiszögezi a nappaliban: végtére nem árt, ha a kedves vendég egyből látja, mekkora marha nagy vadász a tulaj. A szintén elöl hagyott belekből nyilván jósolni készültek, de ez egyelőre nem biztos. Szavunk sem lehet egyébként, mert képviselőnk - phűűűűűűű, mekkora mázlink van - legalább még fogadni hajlandó lapunkat (igaz, messze még a szerda, de perpill így áll a helyzet), na jó, ügyvédje jelenlétében, viszont majd kiderülhet, milyen szörnyű titkok lapulhatnak a politikai horror kifejezés nyilván ágas-bogas hátterében. Annyit addig is megtudhattunk, valóban voltak apróbb hibák az ominózus telepen, amiket bizonyos munkatársak elkövettek, ám mint tudjuk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Kétség sem fér hozzá, a hiba az én készülékemben is ott van, de akkor sem tudom letagadni, milyen mélységesen jelkép értékűnek tartom hogy a csekély mértékben érintett városatya melyik szervezet oszlopos, írhatom talán, emblematikus tagja: ez pediglen nem más, mint a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Szépek a kilátások, kedves marhatársaim...

- Helló, téged miért varrtak be?

- Kiraboltam egy kőgazdag faszit. És te?

- Tetten értek, amikor reggel felvettem a zsáknadrágomat.

Akár egy ilyen beszélgetésre is lesz esély a sitten - Delcambre városában ugyanis börtönnel büntetik, aki úgynevezett baggy-t merészel felvenni: ha valaki netán nem tudná, ez az a fajta buggyos nadrág, amit erőteljesen derék alatt rögzít tulajdonosa, a zsebek combközépnél lógnak és a többi. Az indoklás szerint a baggyhordás elsősorban azért veszélyes, mert az elítéltek - akiktől elveszik a derékszíjukat - is így hordják a nadrágot: márpedig a derék amerikaiak azt szeretnék, ha a fiatalok elutasítanák ezt a szubkultúrát. A gond csak ott van, hogy az elítéltek elég sok minden mást is viselnek: elég, ha csak a tetoválásokra, piercingekre, izgalmasabb hajviseletekre gondolunk - nekem úgy tűnik, a törvényhozók kicsit magukra rántották az előszobapolcot. Igaz, az ott Amerika, és mint tudjuk, a mi gondolkodásunkkal ott legfeljebb Nobel-díjas lehet az ember, okos nem. Az Újvilág egyébként - jut eszembe ismét - mérföldekkel Magyarország mögött kullog: negyedszázada egy kedves gimnáziumi tanárunk ha nem is börtönt, de kiadós egyéb szankciókat ígért az Aradinak és nekem, ha piros, illetve sárga papagájnadrágban merjük látogatni az óráját... Nyilván felesleges mondanom, hogy attól kezdve akkor is az ominózus cuccban mentünk iskolába, ha egyébként mást vettünk volna fel szívünk szerint. Mert az ifjúság - amennyiben foszladozó emlékeim nem csalnak -, már csak ilyen: valóságos kötelessége (lenne), hogy kihívó, pimasz és világváltó legyen. Utóbbira ez a világ (és az, és, mellesleg, a mindenkori) kellőképp érett is...

Igazolni kellene minden 125 ezer forint feletti vásárlást - ezt fontolgatja a kormány.

Hogy ez a pompás javaslat csont nélkül átmegy, abban különösebb kétségem nincs: feltalálói szerint erősödni fog tőle az állampolgári fegyelem, mellesleg az alkotmányos rendbe sem ütközik. Hogy tömör legyek, riszpekt. Tényleg ideje, hogy véget vessünk annak a gusztustalan gyakorlatnak, hogy egyes ügyeskedők - röpke pár évnyi nullkalóriás táplálkozás, a Járda-szigeteken történő szabadságeltöltés és egyéb privátkonvergens intézkedések után - csak úgy fogják magukat, és vesznek egy huszonkét éves, olajzöld 120-as Skodát bólogató kutyával és Koppány-kipufogóval, aztán azt képzelik, hogy attól kezdve csak a kéjutazgatásnak szentelhetik az időt... Remélem, bebuknak végre a mindannyiunkat joggal irritáló, hosszú hétvégéjüket az igali fürdőben töltő aranypolgárok; a velejükig romlott, pofátlanul bármilyen THM-es kölcsönt felvevő tévévásárlók, a csirkemellet évente akár kilószámra habzsoló élvetegek; és ideje lesz végre rákérdezni egy kicsit azokra is, akik simán, késedelem nélkül kifizetik a fűtésszámlájukat, akár hónapokon át. Mert ez így tovább tényleg nem mehet. S ha ezek már mind befizették, amit köztudottan soha nem szoktak, na akkor végre rend lesz, fegyelem, nyugalom. És marha nagy csend. És akkor végre, senki által nem zavartatva, nem dobálva, nem szidva, két kempingszéket kinyitva az ópusztaszeri síkon leülhet egymással szemben a két, éppen aktuális nagy vezér, és szépen, mosolygósan, ráérősen elbeszélgethetnek egymással az igazi műhelytitkokról: hogy tudniillik hogyan is kell bölcsen, mindenki érdekeit szem előtt tartva, államférfihoz méltó felelősséggel vezetni, kormányozni ezt a kurva nagy buszt. Még akkor is, ha épp nincsenek rajta utasok. Az isten tudja, miért.

Politikai horror - egyelőre ennyit fűzött hozzá egyik írásunkhoz az érintett.

Tudják, aki négy szürkemarhát vágott-lövetett le saját fogyasztásra - arcizmom se rezdül, az én étvágyammal sincs gond; aki egy barátjának tette el (az udvar közepén, természetesen) a marhafejeket (és nem, nem lófejet), mert az majd preparálni fogja őket, és nyilván kiszögezi a nappaliban: végtére nem árt, ha a kedves vendég egyből látja, mekkora marha nagy vadász a tulaj. A szintén elöl hagyott belekből nyilván jósolni készültek, de ez egyelőre nem biztos. Szavunk sem lehet egyébként, mert képviselőnk - phűűűűűűű, mekkora mázlink van - legalább még fogadni hajlandó lapunkat (igaz, messze még a szerda, de perpill így áll a helyzet), na jó, ügyvédje jelenlétében, viszont majd kiderülhet, milyen szörnyű titkok lapulhatnak a politikai horror kifejezés nyilván ágas-bogas hátterében. Annyit addig is megtudhattunk, valóban voltak apróbb hibák az ominózus telepen, amiket bizonyos munkatársak elkövettek, ám mint tudjuk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Kétség sem fér hozzá, a hiba az én készülékemben is ott van, de akkor sem tudom letagadni, milyen mélységesen jelkép értékűnek tartom hogy a csekély mértékben érintett városatya melyik szervezet oszlopos, írhatom talán, emblematikus tagja: ez pediglen nem más, mint a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Szépek a kilátások, kedves marhatársaim...

- Helló, téged miért varrtak be?

- Kiraboltam egy kőgazdag faszit. És te?

- Tetten értek, amikor reggel felvettem a zsáknadrágomat.

Akár egy ilyen beszélgetésre is lesz esély a sitten - Delcambre városában ugyanis börtönnel büntetik, aki úgynevezett baggy-t merészel felvenni: ha valaki netán nem tudná, ez az a fajta buggyos nadrág, amit erőteljesen derék alatt rögzít tulajdonosa, a zsebek combközépnél lógnak és a többi. Az indoklás szerint a baggyhordás elsősorban azért veszélyes, mert az elítéltek - akiktől elveszik a derékszíjukat - is így hordják a nadrágot: márpedig a derék amerikaiak azt szeretnék, ha a fiatalok elutasítanák ezt a szubkultúrát. A gond csak ott van, hogy az elítéltek elég sok minden mást is viselnek: elég, ha csak a tetoválásokra, piercingekre, izgalmasabb hajviseletekre gondolunk - nekem úgy tűnik, a törvényhozók kicsit magukra rántották az előszobapolcot. Igaz, az ott Amerika, és mint tudjuk, a mi gondolkodásunkkal ott legfeljebb Nobel-díjas lehet az ember, okos nem. Az Újvilág egyébként - jut eszembe ismét - mérföldekkel Magyarország mögött kullog: negyedszázada egy kedves gimnáziumi tanárunk ha nem is börtönt, de kiadós egyéb szankciókat ígért az Aradinak és nekem, ha piros, illetve sárga papagájnadrágban merjük látogatni az óráját... Nyilván felesleges mondanom, hogy attól kezdve akkor is az ominózus cuccban mentünk iskolába, ha egyébként mást vettünk volna fel szívünk szerint. Mert az ifjúság - amennyiben foszladozó emlékeim nem csalnak -, már csak ilyen: valóságos kötelessége (lenne), hogy kihívó, pimasz és világváltó legyen. Utóbbira ez a világ (és az, és, mellesleg, a mindenkori) kellőképp érett is...

Igazolni kellene minden 125 ezer forint feletti vásárlást - ezt fontolgatja a kormány.

Hogy ez a pompás javaslat csont nélkül átmegy, abban különösebb kétségem nincs: feltalálói szerint erősödni fog tőle az állampolgári fegyelem, mellesleg az alkotmányos rendbe sem ütközik. Hogy tömör legyek, riszpekt. Tényleg ideje, hogy véget vessünk annak a gusztustalan gyakorlatnak, hogy egyes ügyeskedők - röpke pár évnyi nullkalóriás táplálkozás, a Járda-szigeteken történő szabadságeltöltés és egyéb privátkonvergens intézkedések után - csak úgy fogják magukat, és vesznek egy huszonkét éves, olajzöld 120-as Skodát bólogató kutyával és Koppány-kipufogóval, aztán azt képzelik, hogy attól kezdve csak a kéjutazgatásnak szentelhetik az időt... Remélem, bebuknak végre a mindannyiunkat joggal irritáló, hosszú hétvégéjüket az igali fürdőben töltő aranypolgárok; a velejükig romlott, pofátlanul bármilyen THM-es kölcsönt felvevő tévévásárlók, a csirkemellet évente akár kilószámra habzsoló élvetegek; és ideje lesz végre rákérdezni egy kicsit azokra is, akik simán, késedelem nélkül kifizetik a fűtésszámlájukat, akár hónapokon át. Mert ez így tovább tényleg nem mehet. S ha ezek már mind befizették, amit köztudottan soha nem szoktak, na akkor végre rend lesz, fegyelem, nyugalom. És marha nagy csend. És akkor végre, senki által nem zavartatva, nem dobálva, nem szidva, két kempingszéket kinyitva az ópusztaszeri síkon leülhet egymással szemben a két, éppen aktuális nagy vezér, és szépen, mosolygósan, ráérősen elbeszélgethetnek egymással az igazi műhelytitkokról: hogy tudniillik hogyan is kell bölcsen, mindenki érdekeit szem előtt tartva, államférfihoz méltó felelősséggel vezetni, kormányozni ezt a kurva nagy buszt. Még akkor is, ha épp nincsenek rajta utasok. Az isten tudja, miért.

Politikai horror - egyelőre ennyit fűzött hozzá egyik írásunkhoz az érintett.

Tudják, aki négy szürkemarhát vágott-lövetett le saját fogyasztásra - arcizmom se rezdül, az én étvágyammal sincs gond; aki egy barátjának tette el (az udvar közepén, természetesen) a marhafejeket (és nem, nem lófejet), mert az majd preparálni fogja őket, és nyilván kiszögezi a nappaliban: végtére nem árt, ha a kedves vendég egyből látja, mekkora marha nagy vadász a tulaj. A szintén elöl hagyott belekből nyilván jósolni készültek, de ez egyelőre nem biztos. Szavunk sem lehet egyébként, mert képviselőnk - phűűűűűűű, mekkora mázlink van - legalább még fogadni hajlandó lapunkat (igaz, messze még a szerda, de perpill így áll a helyzet), na jó, ügyvédje jelenlétében, viszont majd kiderülhet, milyen szörnyű titkok lapulhatnak a politikai horror kifejezés nyilván ágas-bogas hátterében. Annyit addig is megtudhattunk, valóban voltak apróbb hibák az ominózus telepen, amiket bizonyos munkatársak elkövettek, ám mint tudjuk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Kétség sem fér hozzá, a hiba az én készülékemben is ott van, de akkor sem tudom letagadni, milyen mélységesen jelkép értékűnek tartom hogy a csekély mértékben érintett városatya melyik szervezet oszlopos, írhatom talán, emblematikus tagja: ez pediglen nem más, mint a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Szépek a kilátások, kedves marhatársaim...

- Helló, téged miért varrtak be?

- Kiraboltam egy kőgazdag faszit. És te?

- Tetten értek, amikor reggel felvettem a zsáknadrágomat.

Akár egy ilyen beszélgetésre is lesz esély a sitten - Delcambre városában ugyanis börtönnel büntetik, aki úgynevezett baggy-t merészel felvenni: ha valaki netán nem tudná, ez az a fajta buggyos nadrág, amit erőteljesen derék alatt rögzít tulajdonosa, a zsebek combközépnél lógnak és a többi. Az indoklás szerint a baggyhordás elsősorban azért veszélyes, mert az elítéltek - akiktől elveszik a derékszíjukat - is így hordják a nadrágot: márpedig a derék amerikaiak azt szeretnék, ha a fiatalok elutasítanák ezt a szubkultúrát. A gond csak ott van, hogy az elítéltek elég sok minden mást is viselnek: elég, ha csak a tetoválásokra, piercingekre, izgalmasabb hajviseletekre gondolunk - nekem úgy tűnik, a törvényhozók kicsit magukra rántották az előszobapolcot. Igaz, az ott Amerika, és mint tudjuk, a mi gondolkodásunkkal ott legfeljebb Nobel-díjas lehet az ember, okos nem. Az Újvilág egyébként - jut eszembe ismét - mérföldekkel Magyarország mögött kullog: negyedszázada egy kedves gimnáziumi tanárunk ha nem is börtönt, de kiadós egyéb szankciókat ígért az Aradinak és nekem, ha piros, illetve sárga papagájnadrágban merjük látogatni az óráját... Nyilván felesleges mondanom, hogy attól kezdve akkor is az ominózus cuccban mentünk iskolába, ha egyébként mást vettünk volna fel szívünk szerint. Mert az ifjúság - amennyiben foszladozó emlékeim nem csalnak -, már csak ilyen: valóságos kötelessége (lenne), hogy kihívó, pimasz és világváltó legyen. Utóbbira ez a világ (és az, és, mellesleg, a mindenkori) kellőképp érett is...

Igazolni kellene minden 125 ezer forint feletti vásárlást - ezt fontolgatja a kormány.

Hogy ez a pompás javaslat csont nélkül átmegy, abban különösebb kétségem nincs: feltalálói szerint erősödni fog tőle az állampolgári fegyelem, mellesleg az alkotmányos rendbe sem ütközik. Hogy tömör legyek, riszpekt. Tényleg ideje, hogy véget vessünk annak a gusztustalan gyakorlatnak, hogy egyes ügyeskedők - röpke pár évnyi nullkalóriás táplálkozás, a Járda-szigeteken történő szabadságeltöltés és egyéb privátkonvergens intézkedések után - csak úgy fogják magukat, és vesznek egy huszonkét éves, olajzöld 120-as Skodát bólogató kutyával és Koppány-kipufogóval, aztán azt képzelik, hogy attól kezdve csak a kéjutazgatásnak szentelhetik az időt... Remélem, bebuknak végre a mindannyiunkat joggal irritáló, hosszú hétvégéjüket az igali fürdőben töltő aranypolgárok; a velejükig romlott, pofátlanul bármilyen THM-es kölcsönt felvevő tévévásárlók, a csirkemellet évente akár kilószámra habzsoló élvetegek; és ideje lesz végre rákérdezni egy kicsit azokra is, akik simán, késedelem nélkül kifizetik a fűtésszámlájukat, akár hónapokon át. Mert ez így tovább tényleg nem mehet. S ha ezek már mind befizették, amit köztudottan soha nem szoktak, na akkor végre rend lesz, fegyelem, nyugalom. És marha nagy csend. És akkor végre, senki által nem zavartatva, nem dobálva, nem szidva, két kempingszéket kinyitva az ópusztaszeri síkon leülhet egymással szemben a két, éppen aktuális nagy vezér, és szépen, mosolygósan, ráérősen elbeszélgethetnek egymással az igazi műhelytitkokról: hogy tudniillik hogyan is kell bölcsen, mindenki érdekeit szem előtt tartva, államférfihoz méltó felelősséggel vezetni, kormányozni ezt a kurva nagy buszt. Még akkor is, ha épp nincsenek rajta utasok. Az isten tudja, miért.

Politikai horror - egyelőre ennyit fűzött hozzá egyik írásunkhoz az érintett.

Tudják, aki négy szürkemarhát vágott-lövetett le saját fogyasztásra - arcizmom se rezdül, az én étvágyammal sincs gond; aki egy barátjának tette el (az udvar közepén, természetesen) a marhafejeket (és nem, nem lófejet), mert az majd preparálni fogja őket, és nyilván kiszögezi a nappaliban: végtére nem árt, ha a kedves vendég egyből látja, mekkora marha nagy vadász a tulaj. A szintén elöl hagyott belekből nyilván jósolni készültek, de ez egyelőre nem biztos. Szavunk sem lehet egyébként, mert képviselőnk - phűűűűűűű, mekkora mázlink van - legalább még fogadni hajlandó lapunkat (igaz, messze még a szerda, de perpill így áll a helyzet), na jó, ügyvédje jelenlétében, viszont majd kiderülhet, milyen szörnyű titkok lapulhatnak a politikai horror kifejezés nyilván ágas-bogas hátterében. Annyit addig is megtudhattunk, valóban voltak apróbb hibák az ominózus telepen, amiket bizonyos munkatársak elkövettek, ám mint tudjuk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Kétség sem fér hozzá, a hiba az én készülékemben is ott van, de akkor sem tudom letagadni, milyen mélységesen jelkép értékűnek tartom hogy a csekély mértékben érintett városatya melyik szervezet oszlopos, írhatom talán, emblematikus tagja: ez pediglen nem más, mint a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Szépek a kilátások, kedves marhatársaim...

- Helló, téged miért varrtak be?

- Kiraboltam egy kőgazdag faszit. És te?

- Tetten értek, amikor reggel felvettem a zsáknadrágomat.

Akár egy ilyen beszélgetésre is lesz esély a sitten - Delcambre városában ugyanis börtönnel büntetik, aki úgynevezett baggy-t merészel felvenni: ha valaki netán nem tudná, ez az a f