Olvasó

2006.08.04. 02:29

Összebogozva

Még egy bogot kötöttek a résztvevők az izraeli-palesztin, avagy zsidó-iszlám konfliktus már eddig is megoldhatatlannak tűnő csomójára. A paleszt ...

Mórocz Zsolt

Még egy bogot kötöttek a résztvevők az izraeli-palesztin, avagy zsidó-iszlám konfliktus már eddig is megoldhatatlannak tűnő csomójára. A palesztin Hamasz és a libanoni Hezbollah, valamint az izraeli hadsereg összecsapása, a gázai övezet és Libanon lerombolása után még az eddigieknél nehezebb elképzelni bármiféle kibontakozást az amúgy is roppant feszült közel-keleti helyzetben.

Azt sem mondhatjuk, hogy a két iszlám gyökerű, siíta irányzatú terrorszervezet (amelyek ugyan benne vannak a palesztin, illetve a libanoni kormányokban, de ez még jottányit sem változtat terrorista mivoltukon) gerilla-akciói, amelyek során legalább három izraeli katonát elraboltak s többeket megöltek, nélkülöztek volna minden logikát. Mivel korábban már kötöttek olyan megállapodást az izraeli kormánnyal, hogy nyolc elrabolt üzletemberért s egy katona holttestéért cserébe kétszázötven palesztin foglyot engedtek szabadon izraeli börtönökből, az emberrablók joggal hihették, hogy az alkut most is nyélbe üthetik. Hiába ha egyszer egy kormány megszegi a terroristákkal nem tárgyalunk elvét, akkor utána nincs megállás...

Legalább ilyen elgondolkodtató az a világszerte terjedő megállapítás, hogy Izrael reagálása katonái elrablására s területe rakétázására úgymond aránytalan volt. Vajon a biztonságos országokban csücsülő úgynevezett szakértők szerint mi lett volna az arányos reagálás két olyan szervezet támadásaira, amelyek a mai napig hirdetik, hogy szent háborújuk célja Izrael elpusztítása? Nem véletlen, hogy még a legkonzervatívabb arab állam, a szent helyek őrzője, Szaúd-Arábia is elítélte a Hezbollah akcióit.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Azt sem mondhatjuk, hogy a két iszlám gyökerű, siíta irányzatú terrorszervezet (amelyek ugyan benne vannak a palesztin, illetve a libanoni kormányokban, de ez még jottányit sem változtat terrorista mivoltukon) gerilla-akciói, amelyek során legalább három izraeli katonát elraboltak s többeket megöltek, nélkülöztek volna minden logikát. Mivel korábban már kötöttek olyan megállapodást az izraeli kormánnyal, hogy nyolc elrabolt üzletemberért s egy katona holttestéért cserébe kétszázötven palesztin foglyot engedtek szabadon izraeli börtönökből, az emberrablók joggal hihették, hogy az alkut most is nyélbe üthetik. Hiába ha egyszer egy kormány megszegi a terroristákkal nem tárgyalunk elvét, akkor utána nincs megállás...

Legalább ilyen elgondolkodtató az a világszerte terjedő megállapítás, hogy Izrael reagálása katonái elrablására s területe rakétázására úgymond aránytalan volt. Vajon a biztonságos országokban csücsülő úgynevezett szakértők szerint mi lett volna az arányos reagálás két olyan szervezet támadásaira, amelyek a mai napig hirdetik, hogy szent háborújuk célja Izrael elpusztítása? Nem véletlen, hogy még a legkonzervatívabb arab állam, a szent helyek őrzője, Szaúd-Arábia is elítélte a Hezbollah akcióit.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Azt sem mondhatjuk, hogy a két iszlám gyökerű, siíta irányzatú terrorszervezet (amelyek ugyan benne vannak a palesztin, illetve a libanoni kormányokban, de ez még jottányit sem változtat terrorista mivoltukon) gerilla-akciói, amelyek során legalább három izraeli katonát elraboltak s többeket megöltek, nélkülöztek volna minden logikát. Mivel korábban már kötöttek olyan megállapodást az izraeli kormánnyal, hogy nyolc elrabolt üzletemberért s egy katona holttestéért cserébe kétszázötven palesztin foglyot engedtek szabadon izraeli börtönökből, az emberrablók joggal hihették, hogy az alkut most is nyélbe üthetik. Hiába ha egyszer egy kormány megszegi a terroristákkal nem tárgyalunk elvét, akkor utána nincs megállás...

Legalább ilyen elgondolkodtató az a világszerte terjedő megállapítás, hogy Izrael reagálása katonái elrablására s területe rakétázására úgymond aránytalan volt. Vajon a biztonságos országokban csücsülő úgynevezett szakértők szerint mi lett volna az arányos reagálás két olyan szervezet támadásaira, amelyek a mai napig hirdetik, hogy szent háborújuk célja Izrael elpusztítása? Nem véletlen, hogy még a legkonzervatívabb arab állam, a szent helyek őrzője, Szaúd-Arábia is elítélte a Hezbollah akcióit.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Legalább ilyen elgondolkodtató az a világszerte terjedő megállapítás, hogy Izrael reagálása katonái elrablására s területe rakétázására úgymond aránytalan volt. Vajon a biztonságos országokban csücsülő úgynevezett szakértők szerint mi lett volna az arányos reagálás két olyan szervezet támadásaira, amelyek a mai napig hirdetik, hogy szent háborújuk célja Izrael elpusztítása? Nem véletlen, hogy még a legkonzervatívabb arab állam, a szent helyek őrzője, Szaúd-Arábia is elítélte a Hezbollah akcióit.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Legalább ilyen elgondolkodtató az a világszerte terjedő megállapítás, hogy Izrael reagálása katonái elrablására s területe rakétázására úgymond aránytalan volt. Vajon a biztonságos országokban csücsülő úgynevezett szakértők szerint mi lett volna az arányos reagálás két olyan szervezet támadásaira, amelyek a mai napig hirdetik, hogy szent háborújuk célja Izrael elpusztítása? Nem véletlen, hogy még a legkonzervatívabb arab állam, a szent helyek őrzője, Szaúd-Arábia is elítélte a Hezbollah akcióit.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Azon viszont nem csodálkozhatunk, hogy elfogyott a cérna mindkét oldalon. Egyetlen nép sem tűrheti, ha évtizedek óta menekülttáborokban kell élnie, s egyetlen ország sem tűrheti, hogy egy másik állam területéről rendszeresen rakéta- és gyalogsági támadások érjék. E többnyire vaktában, gyakran civilek ellen intézett támadások kiindulópontjai cseppet sem mellesleg kórházak, iskolák, lakótelepek a hős iszlám harcosok ilyen helyeken állítják fel bázisaikat...

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Sajnos, a két leginkább érintett nép, a palesztin s az izraeli egyaránt csak rövid távú és rövidlátó megoldások közül kénytelen választani másmilyen ugyanis nincs a láthatáron. Legutóbb Arafat palesztin vezető és Rabin izraeli miniszterelnök állt elő komoly megoldási tervvel - akkor (is) mindkét oldal szélsőségesei megtettek mindent ennek csődjéért. Sajnos, sikerrel. Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy az a tizenegy évvel ezelőtti történelmi pillanat volt az utolsó találkozási pont az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban azóta ismét meredeken távolodnak egymástól a politikai pályák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!