Sérüléshullám

2024.02.21. 13:57

Klopp sajnálja, hogy Szoboszlai kihagyja a kupadöntő főpróbáját

Szinte napról napra változik a helyzet a rengeteg sérüléssel küzdő Liverpoolnál, amely előrehozott bajnokit játszik szerdán.

MW

Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa (j) és Jürgen Klopp vezetőedző az angol labdarúgó-bajnokság Liverpool FC-Chelsea mérkőzésén Liverpoolban

Forrás: MTI

Fotó: Adam Vaughan

A Luton Town elleni szerdai bajnoki a Liverpoolnak egyben főpróba a Ligakupa vasárnapi döntője előtt. A csapat vezetőedzője, Jürgen Klopp megerősítette, a Luton elleni még biztosan nem játszil Szoboszlai Dominik, de a vasárnapi kupadöntő a Chelsea ellen talán mégsem teljesen reménytelen. Nehéz helyzetben van a liverpooliak edzője, s Jürgen Klopp nem is köntörfalazott az aktuális helyzetet illetően – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A Liverpool szerdán előre hozott meccset játszik hazai pályán a Luton ellen a Premier League 26. fordulójából, mivel vasárnap a Ligakupa döntőjében lép pályára a Chelsea ellen. Mindkét meccsen komoly hiányzói lesznek a bajnoki címre is hajtó gárdának, Klopp pedig kemény meccsre számít majd a kiesőjelölt ellen.

KLOPP, Jürgen
Nagy gondot okoz a Liverpoolt sújtó sérüléshullám Jürgen Klopp számára
Fotó: Adam Vaughan / Forrás: MTI

Nem szabad lebecsülni a Lutont 

A Luton jelenleg a tizennyolcadik helyen áll a Premier League-ben, amelynek első helyezettje a Liverpool, két ponttal az Arsenal, néggyel a Manchester City előtt, igaz, Pep Guardiola együttese eggyel kevesebb meccset játszott. Klopp csapatának a Luton elleni győzelem a sok sérült ellenére is kötelező hazai pályán, de Klopp szerint nem lesz könnyű nyerniük – írta meg a Magyar Nemzet

A szerdai meccs hihetetlenül fontos nekünk egy jó csapat ellen. Amit Rob Edwards művel a csapatával, az őrületes. Nem hiszem, hogy megkapja ezért a kellő elismerést, pedig rengeteget fejlődött a futballjuk. Jó játékosok alkotják a csapatot, és top edzőjük van

 – nyilatkozta a Luton elleni mérkőzésről a német edző, aki később kissé gondterhelt arccal sorolta, hogy kiről mit lehet tudni, így a január vége óta újra sérült Szoboszlai állapotára is kitért. 

Szoboszlai még gyógyulgat 

A magyar válogatott csapatkapitánya január elsején elszenvedett combsérülése óta nagyon hiányzik a Liverpool középpályájáról. Klopp szavaiból ítélve Szoboszlai a Luton elleni meccset még biztosan kihagyja, ám a Chelsea elleni Ligakupa-döntőn már lehet esély a játékára, ha addig jó ütemben halad a rehabilitációja, de garancia még akkor sincsen a visszatérésére. 

A sérültek miatt nehéz helyzetben vagyunk. A kapuban Alisson izomsérülése még nem jött rendbe, egy ideig még biztosan nem játszhat. Diogo Jota térdsérülése sem néz ki jól, hónapokig is eltarthat, mire újra bevethető lesz. Curtis Jones sem szerepelhet még a szalagsérülése miatt 

– sorolta a hiányzókat Klopp. 

A Luton elleni kezdőcsapatot egy órával a kezdő sípszó előtt hirdetjük ki, addigra eldől, ki tudja vállalni a játékot. Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik is a visszatérésén dolgozik, de még mindketten a csapattól külön edzenek, egyelőre nem bevethetőek. Amíg ki tudunk állni, mert vagyunk elegen hozzá, addig a győzelem a célunk

 – zárta gondolatait az idény végén távozó német edző. 

Premier League, 26. forduló 

Liverpool FC–Luton Town 20.30

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!