Járvány

2020.05.20. 16:38

Egy hónap felkészülési időt kérnek az olasz labdarúgók

Az Olasz Labdarúgók Uniójának vezetője szerint négyhetes teljes felkészülés szükséges ahhoz, hogy a játékosok ne legyenek kitéve a sérülés magas kockázatának a Serie A újraindulásakor.

„Egyelőre nem kellene a kezdési időpontról beszélnünk, ha jó rajtot akarunk” – jelentette ki Damiano Tommasi elnök.

„Más sportágakban hat hét szükséges, nekünk négy elég, hogy folytassuk a bajnokságot”.

A játékosként 25-szörös válogatott sportvezető szerint mindenekelőtt óvatosnak kell lenni és az egészségi szempontoknak kell a legfőbb prioritásnak lenniük.

Olaszországban május 4-én kezdhettek el edzeni ismét a sportolók, de akkor még csak egyénileg, szerda óta pedig már csapattréningeket is lehet tartani.

A Serie A küzdelmeit március 9-én függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, és

jelenleg abban bíznak, hogy június közepétől játszhatnak újra mérkőzéseket, de ehhez még hozzá kell járulnia az olasz kormánynak.

Jelenleg két főbb akadálya van az újraindulásnak. Egyrészt a klubok a június 13-i időpontot szavazták meg, miközben az olasz korlátozások június 14-ig tiltják a sporteseményeket. Másrészt a klubok kifogásolják azt a szabályozást, hogy ha egy csapatból bárkinek pozitív lesz a tesztje, akkor mindenkinek 14 napra karanténba kell vonulnia, nemcsak a betegnek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában