új fejezet

2020.01.01. 17:30

Robert Kubica lett az Alfa Romeo tartalékpilótája

A lengyel versenyző ismerősként tért vissza az Alfa Romeo svájci központjába, hiszen 2006 és 2009 között a BMW Sauber színeiben szerepelt, amely jogelődje a mostani csapatának.

A lengyel versenyző ismerősként tért vissza az Alfa Romeo svájci központjába, hiszen 2006 és 2009 között a BMW Sauber színeiben szerepelt, amely jogelődje a mostani csapatának. Kubica később a Renault-nál versenyzett, majd 2011-es súlyos balesete után 2017-ben a Williamsnél tért vissza a Forma-1-be, most pedig onnan – főtámogatójával, a PKN Orlen lengyel olajtársasággal együtt – az Alfa Romeóhoz szerződött.

„Nagyon örülök, hogy új fejezet kezdődik a pályafutásomban, és csatlakozhattam az Alfa Romeóhoz. Ez a csapat különleges helyet foglal el a szívemben, és örömömre szolgál, hogy látok még néhány ismerős arcot a Hinwilben töltött korábbi időszakomból” – nyilatkozta az istálló honlapján Robert Kubica.

Hozzátette, az időszak és a körülmények nyilvánvalóan eltérőek, de meggyőződése, hogy ugyanaz az elszántság és sikeréhség veszi majd körül a svájci központban, mint régen.

A csapat két pilótája az idén is a finn Kimi Räikkönen és az olasz Antonio Giovinazzi lesz, Kubica fejlesztő- és esetleg tesztpilótaként kaphat szerepet.

Kubica eddig 97 Forma-1-es versenyen indult, egyet nyert meg, és további 11 alkalommal állhatott dobogóra. Egy-egy edzéselsőség és leggyorsabb kör fűződik a nevéhez. A legutóbbi idényben csupán egy pontot szerzett, így a 19. helyen végzett.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!