Munkaalapú gazdaság

2019.03.19. 16:44

PM: az amerikaiaké nálunk az egyik legjelentősebb befektetői közösség

Az Egyesült Államok az első számú exportpartnere az országnak Európán kívül, az oda irányuló magyar export tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, elérte a 3,5 milliárd dollárt.

A Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködés fontos szerepet játszik a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményében – jelentette ki Varga Mihály, aki hivatalában fogadta Mike Crapót, az Egyesült Államok szenátusa bankügyi, lakhatási és városfejlesztési bizottságának elnökét, republikánus képviselőt.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a miniszter a találkozón elmondta: a két ország kapcsolatát tovább erősítheti, hogy

Magyarország több kérdésben, így például a munkaalapú gazdaságot, az adópolitikát, a családok támogatását vagy a bevándorlást tekintve, közel áll a jelenlegi amerikai kormány álláspontjához.

A befektetőbarát és a vállalkozásokat támogató gazdaságpolitika eredményei megmutatkoznak Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban is – mutatott rá Varga Mihály. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok az első számú exportpartnere az országnak Európán kívül, az oda irányuló magyar export tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, elérte a 3,5 milliárd dollárt.

Az amerikai fél ezután is megbízható partnerként tekinthet Magyarországra – jegyezte meg a pénzügyminiszter -, hiszen a magyar gazdaság egyre jobb teljesítménye, a kiegyensúlyozott makrogazdasági mutatók, a képzett munkaerő és a csökkenő adóterhek továbbra is jelentős befektetői tőkét vonzanak az országba.

Tavaly 8500 milliárd forint fejlesztés valósult meg Magyarországon, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ennek köszönhetően az ország 25 százalék feletti befektetési rátája a második legmagasabb az Európai Unióban.

Az amerikai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, az itt működő 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A tárcavezető elmondta: a magyar-amerikai kapcsolatrendszer biztonságpolitikai és gazdasági szempontból is kiemelt fontosságú.

A nemzetközi adóügyi információcsere területén tavaly decemberben lépett hatályba a két állam között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás, amelynek révén az adóhatóságok nagyobb rálátást kapnak a multinacionális vállalatok működésére – olvasható a PM közleményében.

Ezek is érdekelhetik