Bulvár-celeb

2023.11.10. 04:05

Itt a hivatalos közlemény a földönkívüli tetemekről, 11 orvos adta közre

Itt az eredménye a vizsgálatoknak.

A két lény egyike

Forrás: AFP

Fotó: Daniel Cardenas

Míg korábban csak mesének és fikciónak tűnt a földönkívüli életről való fantáziálás, addigra ma már nem igazán lehet kételkedni abban, hogy az idegenek léteznek, sőt látogatnak is bennünket. Azt azonban, hogy már ilyen régóta itt vannak, senki nem gondolta. 

A mexikói kongresszus miniatűr üvegkoporsókban állította ki a két látszólag idegen testet, amelyeknek háromujjú kezük és lábuk van, hogy mindenki láthassa őket. A szakértők szerint az ufók legalább 1000 évesek lehetnek. Egy hivatalos jelentés szerint a két mumifikálódott példányt a perui Cuscóban találták meg, mielőtt a mexikói fővárosba szállították volna. A kongresszuson kiállított „idegen” holttestekről készült videó azóta vírusként terjed a közösségi médiában, de emberek millióit hitetlenkednek.

A tetemeket azóta többször is megvizsgálták,  és több szem látta őket. Orvosszakértők és tudósok vették mikroszkóp alá, és mindenki mást mond. Először az az információ robbant be, hogy csak nemrég tákolták össze a testeket ragasztóból és papírból, ezt azonban hamar megcáfolták. Mivel 

Az tagadhatatlan, hogy a tetemek legalább ezer évesek, a következő elképzelés az volt, hogy valójában állati csontokból készítették a szobrokat rituális célokra. Hamarosan azonban ezt is megcáfolták.

A novemberi kongresszuson több orvos is megerősítette, hogy a test egy valaha élő organizmus volt, és a sejteket megvizsgálva arra jutottak, hogy nem a Földről származnak. Egy új fajként írják le, a tetemeknek pedig nincsenek bordáik és tüdejük.

Emberi beavatkozás egyáltalán nem történt ezeknek a lényeknek a fizikai és biológiai kialakulásában

- árulta el Roger Zuniga professzor.

Zuniga egyetemének ugyanakkor 11 orvosszakértője kiemelte, hogy noha egyetértenek abban, hogy a testek valaha éltek, azt nem tudják teljes bizonyossággal aláírni, hogy a földön kívülről származnak. 

Azt ők is kiemelik, hogy nem részesei a földi evolúciónak, magyarázatot azonban nem tudtak adni rá 

- írja a The Sun nyomán a Bors.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában