Nagyvenyim

2014.03.24. 18:35

Kápolnabúcsút ünnepeltek Nagyvenyimen

Nagyvenyim - Kápolna búcsút ünnepeltek szentmisével, megemlékezéssel a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthonában.

Körmendi Erzsébet

Nehéz meghatározni, mikor kezdődött és hogyan indult a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona. Nem egyértelmű, melyik az az időpont, amikor befejeződött az építkezés, és mikortól fogadott lakókat az intézmény. Ami biztos, az alapító szándék és a működtetés mozgató rugója a feltétel nélküli szeretet volt. Az otthon életében az idei az első alkalom, hogy kápolnabúcsút ünnepelünk, és megemlékezünk az alapításról. Hálát adunk egyben az elmúlt 22 évért hangsúlyozta Kiss Csaba, az intézmény vezetője hétfőn, a nagyvenyimi katolikus templomban tartott előadásában.

A lélekemelő ünnepen részt vettek az egykori alapítók, a ferences szegénygondozónővérek rendjének képviselői is. A búcsúi program a védőszent, Szent József litániájával kezdődött az otthon kápolnájában, majd dr. Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári püspök celebrálta az ünnepi szentmisét.

E jeles alkalommal Kiss Csaba megemlékezett az alapítókról, felidézte a venyimiek által szeretett és tisztelt Dolmány Vendel atya tetteit, valamint Borgia nővér elkötelezettségét, aki mindent maga akart megteremteni, ami a rábízottak ellátásához kell. Nem állami normatívákra és adományokra akarta alapozni a Szeretetotthon működését. Utódaiknak, az intézmény jelenlegi dolgozóinak pedig hivatása, hogy teljesítsék a bennük bízó idősek vágyait, kéréseit.

Az idősgondozási feladatok évről évre növekedtek így bővítettek és fejlesztettek 2008-tól. Tíz új lakóegységgel bővült az alagsor, megújult az ebédlő, a padlásra költözött az iroda és az öltöző, régi helyükön könyvtárszoba lett, új, hőszigetelt külsőt kapott a ház és térkövezett udvart. A szeretetotthon gondviselését elfogadó idősek száma 36-ról 46-ra nőtt 2009-ben, és fokozatosan emelkedett 17-ről 24-re a dolgozók száma.

Szép és hálás feladat az idősgondozás, amit tökéletesen megvalósítani nem lehet. Sok kölcsönös türelemmel és megbocsájtó gesztussal érhetünk csak célt. Ez a mai ünnep is egy lehetőség arra, hogy megéljük a közösséghez tartozás érzését mondta Kiss Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!