Mezőfalva

2017.04.04. 17:20

Biológiaóra helyett túra a bolondvári dombon

Mezőfalva - A Petőfi iskola diákjai a bolondvári domb növény- és állatvilágát tanulmányozták, így gyarapították a biológiai tudásukat. Nem áprilisi tréfa volt...

Horváth László

Április elsején, szombaton rendhagyó órát tartottak a Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai 80 diáknak, akik vállalták a község határától két kilométerre lévő ökológiai nevezetesség felkeresését.

Szentpáli Balázs matematikatanár nem először kalauzolja a tanulókat a mezőfalvi Bolondvárban
Fotó: Horváth László

A településtől dél-délkeletre, a szántóföldekből kiemelkedő dombon helyezkedik el a vár. Központi területe ovális, 25-ször 60 méter nagyságú, amelyet a délkeleti oldal kivételével 30 méteres terasz vesz körül. Az eddig előkerült leletek alapján a vár valószínűleg bronzkori erődített település lehetett, amelyet a későbbi korokban, még a középkorban is használtak. A területet szívesen és féltő gondossággal látogatják a helyi lakosok, valamint a természet kincseire fogékony ifjúság.

A szombati túra azonban nemcsak a botanikai tudás elmélyítéséről szólt. Útközben további látnivalót is megcsodálhattak a kirándulók. Ahogy a gyerekek a kiérkezés pihenőjében elmondták, legelésző őzeket, magot kereső fácánokat és még rókalábnyomokat is láttak az út során.

Osváth Liliána egy nagy mosdókagylódarabot cipelt visszafelé

A visszafelé vezető táv sem telt eseménytelenül. Az iskolások a magukkal hozott szemeteszsákokba gyűjtötték az út mentén talált, környezetszennyező hulladékokat. Ezzel is bizonyították, hogy az iskolában és az otthon tanultakat a gyakorlatba is átültetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!