Kultúra

2010.08.26. 02:29

Alapos frissítésre szorula közszolgálati média

Budapest - Szalai Annamária vidéki, Zala megyei újságíróként kezdte pályáját, majd a Fidesz vezető médiapolitikusa, később az ORTT tagja lett, augusztus 11-től pedig kilenc évre miniszteri rangú vezetője az ország egyik legfontosabb hatóságának.

Osváth Sarolta

- Tartalmi szempontból mire számíthat a néző: milyen lesz a munkamegosztás a tévécsatornák, a közszolgálati rádiók között, és hogyan kapcsolódik ehhez az Magyar Távirati Iroda tevékenysége? Változik-e műsorszerkezetük, a küldetésük? - Szerencsére nem az én dolgom ennek meghatározása. Új struktúra jön létre. Alakul egy civil szervezetekből álló közszolgálati tanács. Ez felügyeli majd az újonnan létrehozandó közszolgálati kódex érvényesülését, amely a nézők megrendeléseit tartalmazza. Így én csak a vágyaimat tudom megfogalmazni: bízom benne, hogy a jelenleginél jobb minőségű, értékes és nagyobb közönségnek szóló, nézhető, hallgatható tartalmat kapunk, amelyben mindenki megtalálja a neki tetszőt. A közszolgálati média alapos frissítésre szorul, ezen belül is nagyon fontos a hírszolgáltatás megújulása, és az, hogy elérjük például a fiatalokat az új, például internetes, közösségi és video letöltő oldalakon.

-Felmerült, hogy például az MTI szolgáltatásai ingyenesek legyenek mind a köz-, mind a kereskedelmi média számára. Van erre esély? - Híve vagyok a nemzeti hírügynökségi alapszolgáltatás ingyenességnek. Ennek a tartalomnak az előállítását ugyanis az állam az MTI-nek nyújtott támogatás formájában kifizeti nyilván azzal a céllal, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el.

- Valóságos törvényalkotási boom veszi körül a médiát. Az úgynevezett médiatörvény kevésbé érinti a nyomtatott sajtót, de készül a sajtótörvény is és a hozzá kapcsolódó számos törvény módosítása, egybehangolása. Hol tart ez a munka és melyek lesznek a törvény főbb elemei? - Egymásra épülő szabályozás indult el, az első az alkotmány-módosítás volt, majd a struktúraátalakítás következett, a harmadik a kerettörvény, amelyet szeptemberben várhatóan elfogad a parlament. Ezt követően kerül a Ház elé az új médiatörvény, amely a részletszabályokat tartalmazza, s kiváltja a jelenlegi sajtótörvényt is. A kerettörvény az általános alapelveket tartalmazza, a részletszabályozás pedig differenciáltan kezeli az elektronikus és a nyomtatott médiát, az internetes tartalmakat. Különbséget tesz a szankciórendszerben aszerint is, hogy egy adott médium nagy tömeget ér-e el egy időben, vagy csak szűk körnek és nem üzleti céllal készül. A nyomtatott sajtóra vonatkozó szabályok nem lesznek szigorúbbak, csak pontosabbak. A törvény várhatóan a jövő év elején léphet hatályba.- Milyen nyomtatott médiapiacot vizionál a felügyelő hatóság? Milyen szerepet tölthet be ebben a regionális sajtó, különösen a megyei lapok, amelyek jelenleg meghatározók a helyi közszolgálati tájékoztatásban?- A megyei lapok szerepét a piac határozza meg, nem a hatóság. Tény, hogy a helyi újságoknak a nyomtatott sajtón belül stabilabb a helyzetük, hiszen valóban nagyon fontos a szerepük a helyi információk eljuttatásában. A tulajdonosok alapvető érdeke, hogy lapjaik ezen a téren is megfeleljenek az olvasótábor igényeinek, s erre épít a helyi reklámpiac is. Ugyanakkor - személyes véleményem szerint - a regionális sajtónak is meg kell találnia az utat a fiatal olvasóközönséghez, akiket hagyományos módon már nem lehet megszólítani.Nagyon sok audiovizuális szemét áraszt el bennünket - ez ellen (is) küzdeni kell

Címkék#média

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!