Kultúra

2017.06.05. 20:30

Az Aranyember megzenésítve - Ingyenes előadás a Bartókban

DUNAÚJVÁROS A Komáromi Magyar Rock Színház érkezik Az Aranyember című musicallel a Bartókba június 10-én este. A teátrum ajándékaként az előadás ingyenes.

Balla Tibor

Végéhez közeledik a Bizalom Évada a színházban. Őze Áron igazgató a közönség kitüntető bizalmáért hálából Az Aranyember című előadást ingyen kínálja a nézőknek.

Hogy a darab Dunaújvárosban kerül a nézők elé, az az író, dalszövegíró Méry Péter gondolata volt, aki szülővárosa iránti elkötelezettségének okán közvetítőként tevékenykedett az előadások megszervezésében: "Most egy színházi produkció bemutatását sikerült szó szerint tető alá hoznunk munkatársaimmal közösen a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza égisze alatt. Mint minden egyéb, ami a kultúrával kapcsolatos ez sem sikerült volna támogatók nélkül, akiknek ezúton is szeretném hálásan megköszönni a segítséget.

Egy igazi musical tánc nélkül mit sem ér. Képünkön Tóth Dorottya, Tar Gabriella és Dybas Vivien

Legnagyobb örömömre az előadás már teltházas, ami azért is melengeti a keblemet, mert ez azt jelenti, hogy az itt élők igénylik az e fajta kezdeményezéseket. Azok se keseredjenek el, akik most szombaton már nem férnek be a Bartókba, mert terveink szerint még ebben az évben egy másik darabot is elhozunk."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!