Kultúra

2017.02.21. 19:45

Márciusban idősek Ki mit tud?-ja a művelődési házban

Dunaújváros - Március közepén egy újabb Ki mit tud? várja közönségét az MMK-ban. Hátrányból előny...

Szabó Szabolcs

Soós Istvánné Erzsi nénivel már számos írásunkban találkozhattak olvasóink, ő az az életvidám hölgy, aki a Papírgyári úton található szociális szállón bérel szobát, ám szűkös anyagi helyzete ellenére is évek óta komoly közösségteremtő munkát folytat. A napokban egy Ki mit tud? jellegű összművészeti seregszemle ötletével kereste fel lapunkat:

- Bár sokan nem is gondolnák, de a szociális ellátásban részt vevők is képesek színvonalas produkciókat készíteni, tehetségüket, alkotásaikat megmutatni, ebből fakadóan határoztam el, hogy jó lenne szervezni egy baráti hangulatú találkozót, ahol sokan bemutathatnák, mivel is foglalkoznak a hétköznapi teendők mellett. Örömömre sokan álltak a kezdeményezés mellé.

Soós Imréné saját prózáját olvassa majd fel Fotó: Ady Géza

- A Munkásművelődési Központ az első szóra támogatta a rendezvényt, így március 17-én ott lépnek színpadra a seregszemle fellépői. Felkerestem több városi kulturális intézményt is, sokaktól, így a Bartók színháztól is kaptunk segítséget. Szabadidőmben megpróbálok eljutni mindenhova, meggyőzni az embereket arról, hogy ez is egy fontos kulturális esemény lesz.

Belépőt természetesen nem kell váltani, ám elhelyezünk több gyűjtőládát is, reméljük, sokan adakoznak majd a beteg kislány, Letícia mielőtt gyógyulásáért.

Az MMK-ban pedig támogatói jegyeket is válthatnak a segítők - tette hozzá Erzsike néni, aki megígérte, hogy a közeljövőben a részletes programmal is megismerteti olvasóinkat.

Ezek is érdekelhetik