2016.08.30. 18:30
Nemzetközi porondon - Felpörgött a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Dunaújváros - Sajtótájékoztatón biztosította támogatásáról a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttest Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
A tájékoztatót Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere és Horváth Attila, a Vasas alapítványának elnöke kezdeményezte az elért sikerek és a támogatás okán. Nem mindegy, hogy egy városban egy közösség hogyan tudja az embereket megszólítani - kezdte beszédét a polgármester. Büszkék vagyunk rájuk! - folytatta, kiemelve, hogy az elmúlt évben egy új irányt vett a Vasas, és kilépett a városból, amihez az alapítvány sok segítséget nyújtott, az MMK pedig a megfelelő hátteret biztosította. Elmondta, hogy az önkormányzat tavaly is támogatta kétmillió forinttal az együttest tárgyi eszközökkel, míg idén már a duplája, négymillió a támogatás. Kiemelte a nyári krakkói vendégjátékot, ahol nem csak városunkat, de Magyarországot is képviselték. Cserna Gábor ígéretet tett rá, hogy a város anyagi lehetőségeinek függvényében jövőre is segíteni fogják a Vasas táncegyüttest. Egyértelmű, hogy az a csapat, a Vasas, amely majdnem egyidős a várossal, megfelelő módon képviseli, viszi, öregbíti a város hírnevét a térségben, és most már nemzetközi szinten is. Ez is egyfajta városmarketing - fogalmazott a polgármester.
Cserna Gábor polgármester felajánlotta a táncosok táborára a vagyonkezelő üdülőjét
Fotó: Ady Géza
Horváth Attila, a Vasas alapítványának elnöke kijelentette, mertek nagyot álmodni. Míg tavaly az volt a cél, hogy a ruhákat felújítsák, újakat vásároljanak, az eszközállományt bővítsék, idén már azt tűzték ki, hogy ismét meg tudja mutatni magát a csapat nemzetközi szinten is. Ez az elmozdulás meg is történt, és új koreográfiák is készültek. Beszámolt róla, hogy a krakkói fellépés mellett mire költötték a támogatást. Megköszönte Orgovány Zoltán kuratóriumi tag segítségét is. Kováts Rózsa felelevenítette kinevezésekor tett ígéretét, hogy a Vasas lesz a szívügye. Ezt tartja ma is. Szőke Genovéva szakmai vezető pedig a tervekről beszélt.