2010.02.18. 03:27
Adam Bomb különös dunaújvárosi utazása
Dunaújváros - Valljuk be, a rockszakmában az AC/DC, a Kiss, az Aerosmith, Billy Idol vagy Axl Rose jól csengő név. A héten megismerkedhettünk Adam Bombbal...
Vagy a hírveréssel volt baj, vagy a dunaújvárosi rockerek voltak roppant óvatosak, mindenesetre hétfőn este a Sagramor bárban nagyjából húsz-harminc ember volt kíváncsi az amerikai bombára.
Őszintén szólva a koncert felénél betoppanva mi sem kapkodtunk a mobilunk után, hogy értesítsük ismerőseinket: azonnal vágódjanak autóba, és induljanak, mert ezt a produkciót látni kell.
Elmaradt a remélt gitárégetés, és bár a trió rendben és korrekten lenyomta a műsort, hasonló képességű csapatot kis utánjárással a Béke téri garázssorról is fel lehetett volna hajtani. (Ha pozitívan nézzük: ez a dunaújvárosi utánpótlás erősségét mutatja...).
Adam Bomb azért valamit mégis hozott magával Dunaújvárosba: reményt.
Azoknak a szépreményű gitártanoncoknak, akik sohasem lesznek a hangszer egyedi, virtuóz és legendás mesterei, viszont tisztességes mesteremberként dögös riffeket raknak egymás után, és szorgalmasan kigyakorolnak egy-két komolyabb rockszólót. A jelek szerint ennyi is elég ahhoz, hogy valaki világsztárokkal zenéljen együtt.
De őszintén, Adam: ezért kár volt átrepülni az óceánt...