Igen kis lépések

Most is számoltam az időt - mikor ér már véget.

Ezzel ráadásul nem is maradtam egyedül, az egyébként is a Bartók nyári szabadtéri sorozatának negatív látogatói csúcsát hozó vasárnapi koncertet elég sokan odahagyták még a vége előtt. Kissé érthetetlen számomra a gyengélkedő produkció, hiszen a duó mindkét tagja jól képzett, tehetséges muzsikus. Juhász Attila még a hetvenes évek második felében kezdett zongorázni, később Márkus Tibornál és Binder Károlynál folytatott magántanulmányokat. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-zongora tanszakát is. Ezt követte két év a Western Washington University-n, ahol Master of Music in Perfoming Arts diplomát szerzett, majd ugyanitt tanársegédként is dolgozott. A Budapest Jazz Orchestra és a Fábry Showder Band állandó tagja, nem egy sikeres pop produkció zenésze, zeneszerzője, hangszerelője. Finok Zoltán, aki mindhárom szaxofont szóra bírta az este szintén a régi motorosok közé tartozik. A Stúdium Dixieland Bandből vált ismertté, később külföldön dolgozott, majd a Hot Jazz Band tagjaként tért vissza. Finok az egyik legkiválóbb klarinétos itthon, jól ismeri a jazz alapjait, és szívesen játszik klasszikus zenét. Technikája kiválóan felépített, hangja, soundja megfelel a legvájtfülűbb jazzszakértőnek is.De sajnos ebből ezúttal keveset érezhetett a dunaújvárosi közönség.

Az alapötlet, amely három éve pattant ki a szaxofonos agyából, pedig remek: egy esten belül felváltva játszanak tradicionális jazzt és könnyebben fogyasztható klasszikusokat. Egy ilyen közismert darabbal indították a Petőfi Művészeti Ligetbeli koncertjüket is, Grieg Peer Gynt szvitjének egy darabjával, a Reggeli hangulattal, ám már az indítás sem sikerült valami jól, pontatlan, kissé talán hamis is volt egynémely futam. A folytatás egy talán még ennél is ismertebb George Benson darab, ám hiába a kifinomult szólók hada mindkét hangszerrel, a hangulat csak nem akart emelkedni, s a zenéből is talán épp a lendület hiányzott. Miután Finok kiselőadást tartott hangszerének kialakulásáról, ugyancsak népszerű darabokkal folytatják, de az áttörést ez sem hozza meg. Sőt, a következő kompozíció elején még a szerencse is elpártol a szaxofonistától: eltörik a nád. Így aztán jó időre magára marad a zongorista egy kis improvizációra, amíg a hangszer lelkét ki nem cseréli a fúvós...

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Ezzel ráadásul nem is maradtam egyedül, az egyébként is a Bartók nyári szabadtéri sorozatának negatív látogatói csúcsát hozó vasárnapi koncertet elég sokan odahagyták még a vége előtt. Kissé érthetetlen számomra a gyengélkedő produkció, hiszen a duó mindkét tagja jól képzett, tehetséges muzsikus. Juhász Attila még a hetvenes évek második felében kezdett zongorázni, később Márkus Tibornál és Binder Károlynál folytatott magántanulmányokat. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-zongora tanszakát is. Ezt követte két év a Western Washington University-n, ahol Master of Music in Perfoming Arts diplomát szerzett, majd ugyanitt tanársegédként is dolgozott. A Budapest Jazz Orchestra és a Fábry Showder Band állandó tagja, nem egy sikeres pop produkció zenésze, zeneszerzője, hangszerelője. Finok Zoltán, aki mindhárom szaxofont szóra bírta az este szintén a régi motorosok közé tartozik. A Stúdium Dixieland Bandből vált ismertté, később külföldön dolgozott, majd a Hot Jazz Band tagjaként tért vissza. Finok az egyik legkiválóbb klarinétos itthon, jól ismeri a jazz alapjait, és szívesen játszik klasszikus zenét. Technikája kiválóan felépített, hangja, soundja megfelel a legvájtfülűbb jazzszakértőnek is.De sajnos ebből ezúttal keveset érezhetett a dunaújvárosi közönség.

Az alapötlet, amely három éve pattant ki a szaxofonos agyából, pedig remek: egy esten belül felváltva játszanak tradicionális jazzt és könnyebben fogyasztható klasszikusokat. Egy ilyen közismert darabbal indították a Petőfi Művészeti Ligetbeli koncertjüket is, Grieg Peer Gynt szvitjének egy darabjával, a Reggeli hangulattal, ám már az indítás sem sikerült valami jól, pontatlan, kissé talán hamis is volt egynémely futam. A folytatás egy talán még ennél is ismertebb George Benson darab, ám hiába a kifinomult szólók hada mindkét hangszerrel, a hangulat csak nem akart emelkedni, s a zenéből is talán épp a lendület hiányzott. Miután Finok kiselőadást tartott hangszerének kialakulásáról, ugyancsak népszerű darabokkal folytatják, de az áttörést ez sem hozza meg. Sőt, a következő kompozíció elején még a szerencse is elpártol a szaxofonistától: eltörik a nád. Így aztán jó időre magára marad a zongorista egy kis improvizációra, amíg a hangszer lelkét ki nem cseréli a fúvós...

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Ezzel ráadásul nem is maradtam egyedül, az egyébként is a Bartók nyári szabadtéri sorozatának negatív látogatói csúcsát hozó vasárnapi koncertet elég sokan odahagyták még a vége előtt. Kissé érthetetlen számomra a gyengélkedő produkció, hiszen a duó mindkét tagja jól képzett, tehetséges muzsikus. Juhász Attila még a hetvenes évek második felében kezdett zongorázni, később Márkus Tibornál és Binder Károlynál folytatott magántanulmányokat. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-zongora tanszakát is. Ezt követte két év a Western Washington University-n, ahol Master of Music in Perfoming Arts diplomát szerzett, majd ugyanitt tanársegédként is dolgozott. A Budapest Jazz Orchestra és a Fábry Showder Band állandó tagja, nem egy sikeres pop produkció zenésze, zeneszerzője, hangszerelője. Finok Zoltán, aki mindhárom szaxofont szóra bírta az este szintén a régi motorosok közé tartozik. A Stúdium Dixieland Bandből vált ismertté, később külföldön dolgozott, majd a Hot Jazz Band tagjaként tért vissza. Finok az egyik legkiválóbb klarinétos itthon, jól ismeri a jazz alapjait, és szívesen játszik klasszikus zenét. Technikája kiválóan felépített, hangja, soundja megfelel a legvájtfülűbb jazzszakértőnek is.De sajnos ebből ezúttal keveset érezhetett a dunaújvárosi közönség.

Az alapötlet, amely három éve pattant ki a szaxofonos agyából, pedig remek: egy esten belül felváltva játszanak tradicionális jazzt és könnyebben fogyasztható klasszikusokat. Egy ilyen közismert darabbal indították a Petőfi Művészeti Ligetbeli koncertjüket is, Grieg Peer Gynt szvitjének egy darabjával, a Reggeli hangulattal, ám már az indítás sem sikerült valami jól, pontatlan, kissé talán hamis is volt egynémely futam. A folytatás egy talán még ennél is ismertebb George Benson darab, ám hiába a kifinomult szólók hada mindkét hangszerrel, a hangulat csak nem akart emelkedni, s a zenéből is talán épp a lendület hiányzott. Miután Finok kiselőadást tartott hangszerének kialakulásáról, ugyancsak népszerű darabokkal folytatják, de az áttörést ez sem hozza meg. Sőt, a következő kompozíció elején még a szerencse is elpártol a szaxofonistától: eltörik a nád. Így aztán jó időre magára marad a zongorista egy kis improvizációra, amíg a hangszer lelkét ki nem cseréli a fúvós...

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Az alapötlet, amely három éve pattant ki a szaxofonos agyából, pedig remek: egy esten belül felváltva játszanak tradicionális jazzt és könnyebben fogyasztható klasszikusokat. Egy ilyen közismert darabbal indították a Petőfi Művészeti Ligetbeli koncertjüket is, Grieg Peer Gynt szvitjének egy darabjával, a Reggeli hangulattal, ám már az indítás sem sikerült valami jól, pontatlan, kissé talán hamis is volt egynémely futam. A folytatás egy talán még ennél is ismertebb George Benson darab, ám hiába a kifinomult szólók hada mindkét hangszerrel, a hangulat csak nem akart emelkedni, s a zenéből is talán épp a lendület hiányzott. Miután Finok kiselőadást tartott hangszerének kialakulásáról, ugyancsak népszerű darabokkal folytatják, de az áttörést ez sem hozza meg. Sőt, a következő kompozíció elején még a szerencse is elpártol a szaxofonistától: eltörik a nád. Így aztán jó időre magára marad a zongorista egy kis improvizációra, amíg a hangszer lelkét ki nem cseréli a fúvós...

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Az alapötlet, amely három éve pattant ki a szaxofonos agyából, pedig remek: egy esten belül felváltva játszanak tradicionális jazzt és könnyebben fogyasztható klasszikusokat. Egy ilyen közismert darabbal indították a Petőfi Művészeti Ligetbeli koncertjüket is, Grieg Peer Gynt szvitjének egy darabjával, a Reggeli hangulattal, ám már az indítás sem sikerült valami jól, pontatlan, kissé talán hamis is volt egynémely futam. A folytatás egy talán még ennél is ismertebb George Benson darab, ám hiába a kifinomult szólók hada mindkét hangszerrel, a hangulat csak nem akart emelkedni, s a zenéből is talán épp a lendület hiányzott. Miután Finok kiselőadást tartott hangszerének kialakulásáról, ugyancsak népszerű darabokkal folytatják, de az áttörést ez sem hozza meg. Sőt, a következő kompozíció elején még a szerencse is elpártol a szaxofonistától: eltörik a nád. Így aztán jó időre magára marad a zongorista egy kis improvizációra, amíg a hangszer lelkét ki nem cseréli a fúvós...

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.

Erőtlen taps az egy és negyedórás koncert végén. Meleg van, levertek, kedvetlenek vagyunk.