Kultúra

2006.11.15. 03:29

Színház, csak cseppnyi

Dunaújváros - Limonádé Henessy-s üvegben sok citrommal, kevés cukorral, bő lére engedve. Shelagh Delaney Egy csepp méz című színpadi műve a Budapesti Kamaraszínház előadásában könnyeden szórakoztat.

Szabó Szabolcs

Bérleti, teltházas előadásként láthatta a Budapesti Kamaraszínház előadását a dunaújvárosi közönség két alkalommal is a Bartók nagytermében. Tulajdonképpen biztosra mehetett a néző, neves rendező (Tordy Géza), erős húzónév a főszerepben (Hernádi Judit), érzelmekre ható tartalommal hirdetett előadás. Miért gyűrődünk, sírunk, gonoszkodunk és vágyódunk; milyen álságosak, esendők és szeretetéhesek vagyunk; hogyan próbáljuk kibírhatóvá, szebbé, tartalmasabbá varázsolni a szürke napok, szürke lehetőségei közé szorított életünket?!

Magvas gondolatokat sugalló ajánlás, mintha egy flaska Henessy várna ránk. Aztán leülünk, lecsavarjuk a kupakot, és alaposan meghúzzuk az üveget. Abban azonban csak limonádé lötyög, sok citrommal, fanyarul, alig valamicske cukorral (még csak nem is mézzel) dúsítva. No és az üveg is túlméretezett. A színpadkép, ami fogad, Horesnyi Balázshoz méltóan ismét puritánul egyszerű, ám tökéletesen érzékelteti a közeget. Lepukkadt padlás, fémszerkezetek a magasban, félhomály. Ebbe a sejtelmesen koszló-foszló élettér(?)be támolyog be a csiricsáré ruhát viselő nőalak, no meg a másik szakadt, fiatalabb, szemébe lógó hajjal. Az előadás ezen a ponton el is dőlt. A kissé túlzott eszközökkel megjelenített iszákos figura inkább irányítja a Vidám színpad irányába a darabot, mint a Tivoli felé. Innentől már tudható, mikor, milyen manírokkal, milyen poénra játszó gesztusokkal, nyögésekkel fog meglepni az egyébként kiváló Hernádi. Mert kiváló, csak Tordy Gézának nem sikerült a megfelelő irányba állítania, és lecsipegetni a vadhajtásokat, melyek hiteltelenné, ám annál szórakoztatóbbá tették figuráját. Tehát a közönség jól mulat, valahányszor Helen alakja színpadra lép, sasszézik, tántorog. Mellette épp csak asszisztálhat Verebes Linda (Jo), aki igyekszik hitelesen hozni a lázadó kamaszlány figuráját, akit aztán génjei és sorsa a számára kijelölt keserves irányba taszít, ám az ő alakítása is csak a felszínes, formális eszközök szintjén marad. Érdemes, sőt kell néhány szót szólni a második felvonásban feltűnő Dolmány Attila (Geof) alakításáról, hiszen igazán hiteles és finom eszközrendszerrel, átélten hozza a túlkapásokra csábító homoszexuális figurát. Egyfajta Liliom tipusú jampec-alakot karcol a színpadra Bozsó Péter (Peter) is, engedve a szerepben rejlő karikatúraszerű felszínesség vonzásának. Nagy kár, hiszen Rátkai Erzsébet jelmezei is a realisztikus megközelítést segítették volna. A nézőtérről távozva tehát nem a kilátástalanul kiüresedett és önzéssel átitatott emberi kapcsolatokon jár az agyunk, csak egyszerű poénfoszlányok maradnak utána.

Magvas gondolatokat sugalló ajánlás, mintha egy flaska Henessy várna ránk. Aztán leülünk, lecsavarjuk a kupakot, és alaposan meghúzzuk az üveget. Abban azonban csak limonádé lötyög, sok citrommal, fanyarul, alig valamicske cukorral (még csak nem is mézzel) dúsítva. No és az üveg is túlméretezett. A színpadkép, ami fogad, Horesnyi Balázshoz méltóan ismét puritánul egyszerű, ám tökéletesen érzékelteti a közeget. Lepukkadt padlás, fémszerkezetek a magasban, félhomály. Ebbe a sejtelmesen koszló-foszló élettér(?)be támolyog be a csiricsáré ruhát viselő nőalak, no meg a másik szakadt, fiatalabb, szemébe lógó hajjal. Az előadás ezen a ponton el is dőlt. A kissé túlzott eszközökkel megjelenített iszákos figura inkább irányítja a Vidám színpad irányába a darabot, mint a Tivoli felé. Innentől már tudható, mikor, milyen manírokkal, milyen poénra játszó gesztusokkal, nyögésekkel fog meglepni az egyébként kiváló Hernádi. Mert kiváló, csak Tordy Gézának nem sikerült a megfelelő irányba állítania, és lecsipegetni a vadhajtásokat, melyek hiteltelenné, ám annál szórakoztatóbbá tették figuráját. Tehát a közönség jól mulat, valahányszor Helen alakja színpadra lép, sasszézik, tántorog. Mellette épp csak asszisztálhat Verebes Linda (Jo), aki igyekszik hitelesen hozni a lázadó kamaszlány figuráját, akit aztán génjei és sorsa a számára kijelölt keserves irányba taszít, ám az ő alakítása is csak a felszínes, formális eszközök szintjén marad. Érdemes, sőt kell néhány szót szólni a második felvonásban feltűnő Dolmány Attila (Geof) alakításáról, hiszen igazán hiteles és finom eszközrendszerrel, átélten hozza a túlkapásokra csábító homoszexuális figurát. Egyfajta Liliom tipusú jampec-alakot karcol a színpadra Bozsó Péter (Peter) is, engedve a szerepben rejlő karikatúraszerű felszínesség vonzásának. Nagy kár, hiszen Rátkai Erzsébet jelmezei is a realisztikus megközelítést segítették volna. A nézőtérről távozva tehát nem a kilátástalanul kiüresedett és önzéssel átitatott emberi kapcsolatokon jár az agyunk, csak egyszerű poénfoszlányok maradnak utána.

Magvas gondolatokat sugalló ajánlás, mintha egy flaska Henessy várna ránk. Aztán leülünk, lecsavarjuk a kupakot, és alaposan meghúzzuk az üveget. Abban azonban csak limonádé lötyög, sok citrommal, fanyarul, alig valamicske cukorral (még csak nem is mézzel) dúsítva. No és az üveg is túlméretezett. A színpadkép, ami fogad, Horesnyi Balázshoz méltóan ismét puritánul egyszerű, ám tökéletesen érzékelteti a közeget. Lepukkadt padlás, fémszerkezetek a magasban, félhomály. Ebbe a sejtelmesen koszló-foszló élettér(?)be támolyog be a csiricsáré ruhát viselő nőalak, no meg a másik szakadt, fiatalabb, szemébe lógó hajjal. Az előadás ezen a ponton el is dőlt. A kissé túlzott eszközökkel megjelenített iszákos figura inkább irányítja a Vidám színpad irányába a darabot, mint a Tivoli felé. Innentől már tudható, mikor, milyen manírokkal, milyen poénra játszó gesztusokkal, nyögésekkel fog meglepni az egyébként kiváló Hernádi. Mert kiváló, csak Tordy Gézának nem sikerült a megfelelő irányba állítania, és lecsipegetni a vadhajtásokat, melyek hiteltelenné, ám annál szórakoztatóbbá tették figuráját. Tehát a közönség jól mulat, valahányszor Helen alakja színpadra lép, sasszézik, tántorog. Mellette épp csak asszisztálhat Verebes Linda (Jo), aki igyekszik hitelesen hozni a lázadó kamaszlány figuráját, akit aztán génjei és sorsa a számára kijelölt keserves irányba taszít, ám az ő alakítása is csak a felszínes, formális eszközök szintjén marad. Érdemes, sőt kell néhány szót szólni a második felvonásban feltűnő Dolmány Attila (Geof) alakításáról, hiszen igazán hiteles és finom eszközrendszerrel, átélten hozza a túlkapásokra csábító homoszexuális figurát. Egyfajta Liliom tipusú jampec-alakot karcol a színpadra Bozsó Péter (Peter) is, engedve a szerepben rejlő karikatúraszerű felszínesség vonzásának. Nagy kár, hiszen Rátkai Erzsébet jelmezei is a realisztikus megközelítést segítették volna. A nézőtérről távozva tehát nem a kilátástalanul kiüresedett és önzéssel átitatott emberi kapcsolatokon jár az agyunk, csak egyszerű poénfoszlányok maradnak utána.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!