2006.10.12. 02:29
Jégszirom - Vallótól
Dunaújváros - Az évad első bemutatóján gördül fel a függöny pénteken a Bartók kamaratermében. Terje Nordby Jégszirom című színművét Valló Péter vitte színre.
A Vörösmarty Színházzal közös előadásról a díszletet is jegyző rendezőt, Valló Pétert faggattuk.
- Miért norvég szerzőtől?
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Miért norvég szerzőtől?
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Miért norvég szerzőtől?
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Miért norvég szerzőtől?
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Miért norvég szerzőtől?
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Tudtam, hogy ez a fajta összezárt emberek pszichológiája darabmodell nagy sikerrel működött Dunaújvárosban az elmúlt években. Bízom benne, hogy - ha szabad idézőjelben megjegyeznem - ez itt népszerű.
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- A darab csak tud valamit, ha a szerző megkapta az Ibsen-díjat...
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Körülbelül ezt tudja, de ezt mesteri fokon. Kiválaszt három nagyon sajátos figurát, egy különleges élethelyzetben, ahol nagyon távol a segítség, nagyon távol a rokonszenv, nagyon távol minden, amiben marad három ember. Nekik az élet minden egyes eleméért meg kell küzdeni a természettel, önmagukkal és egymással. A mikrokozmoszon belül mégiscsak ábrázoltatik egy egész univerzum, ábrázoltatik valahogy a teljesség, beleértve ebbe a szeretet és annak hiányát, a kapcsolatok eróziójának a generális problémáját. Ha emlékszünk a magyar irodalomnak egy bizonyos szakaszára, a tanyavilági történésekre, a múlt század húszas-harmincas éveiben, látjuk, hogy nem teljesen idegen a magyar irodalomtól ez a modell. Úgy érzem, hogy furcsamód van valami rokonság, valami hasonlóság a magyar művészet bizonyos vonatkozásaival.
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Konzultált a szerzővel?
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Nem. De egyszer csak megjelent a premieren egy nagyon rokonszenves norvég úr, és közölte, hogy neki nagyon tetszik, amit mi csináltunk. Mondta, hogy sikerült azt megjelentetnünk, ami az ő fő törekvése volt. Egy nagy adag fájdalom, szenvedés van összegyűjtve ebbe a darabban, és ezt mi szépen ábrázoljuk.
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
-Elsőre ezek az arcok jelentek meg ön előtt?
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Igen. Nagyon erős karakterekre van írva. Egy szótlan, de a végén mégis önmagából kivetkőzni képes férfira, aki addig úgy néz ki, mintha a jámborság szobra lenne. Juhász Illés erre tökéletes. Egy valaha és jelenleg is nagyon attraktív, de már egy kissé romos, nagyon nőnemű lényre, akit Závodszky Noémi játszik, és egy különös alakra, akinek a megformálásához kellett egy olyan karizmatikus, különös, játékos, ugyanakkor mégis nagyon drámai alak, mint Szakácsi Sándor, aki ezt a bűbájos embert megformálja.
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Mire számíthat a közönség? A szokásos vallói aprólékosságra...
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
- Arra bizonyosan. A színművészek a legkisebb rezdülésben is - remélhetőleg - nagyon pontos rend szerint működnek, így járnak el egy lélektani szerkezetben. Megpróbálnak hitelesen és igazul működni. Valló Péter ezúttal kortárs norvég szerző darabját állította színpadra a szokott műgonddal
