Kultúra

2006.10.06. 02:28

Festői, szép napok

Agárd - Tíz napig dolgozhattak a Pákász-tanyán a 17. Agárdi Nemzetközi Művésztelep résztvevői. Az alkotótelepen készült munkákat mindössze egy napig láthatta a közönség a megyeszékhelyen.

Mórocz Zsolt

Idilli a hangulat a Pákász-tanyán. A bungallókkal körülölelt, zöld gyepen - a szalonnasütő, a pingpongasztal vagy a homokozó mellett - elszórtan, itt is, ott is, festőállványok látványa fogad, ki-ki elmélyülten dolgozik a napsütésben. Az alkotótábor hosszú történetében előfordult már, hogy a művészvendégek nehezen viselték az őszi zimankót - megesett, hogy a fázósabbak kérésére be is kellett fűteni - ám az idén még az égiek is kegyesek voltak az alkotótelephez, amit évről évre a fehérvári önkormányzat és az Alcoa-Köfém Művelődési Háza közösen szervez. A szeptemberi nyár jóvoltából a Velencei-tó és környéke most a legszebb arcát mutatta a művészeknek. Nem csoda, ha többen is a tájból, az itt élő emberek kedvességéből vagy éppen az alkotótelepen megismert művésztársak barátságából merítették az ihletet a képeikhez. Az idén is Fehérvár külhoni testvérvárosaiből jöttek ide a művészek, hogy fehérvári és dunaújvárosi alkotók társaságában - a bábeli nyelvzavar ellenére - megértésben és jó légkörben dolgozzanak együtt.

Ira Grau a németországi Schwbisch-Gmündből érkezett, és igen termékeny volt számára az Agárdon töltött időszak. Meséli, először azt gondolta, tájképeket fest majd itt, de aztán kiderült, remek a csapat a művésztelepen - az új ismeretségek hatottak a képeire, amelyek alakokkal népesültek be. Az egyik figuráról megtudjuk, Imre (Acsa Szűcs Imre képzőművész) ihlette, de ezt Ira kérésére nem fecseghetjük ki a - közelben dolgozó - modellnek... Ira Grau otthon nagy lélegzetű munkákat fest, Agárdon is méretes kompozíciók születtek. Az egyik, farostlemezekre festett művén egy figura óriási keresztre kapaszkodik fel, jelezvén az ember örökös vágyát arra, hogy megtalálja a hitét, önmagát és a saját útját.

Az angliai testvérvárost, Chorley-t képviseli Sue Barnes: ő nem hivatásos alkotó, hanem - ahogy mondja - hobbifestő. Képein a Velencei-tó környékének növényvilágát, a színes vadvirágokat, vízen ringó csónakokat igyekezett megörökíteni.

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Ira Grau a németországi Schwbisch-Gmündből érkezett, és igen termékeny volt számára az Agárdon töltött időszak. Meséli, először azt gondolta, tájképeket fest majd itt, de aztán kiderült, remek a csapat a művésztelepen - az új ismeretségek hatottak a képeire, amelyek alakokkal népesültek be. Az egyik figuráról megtudjuk, Imre (Acsa Szűcs Imre képzőművész) ihlette, de ezt Ira kérésére nem fecseghetjük ki a - közelben dolgozó - modellnek... Ira Grau otthon nagy lélegzetű munkákat fest, Agárdon is méretes kompozíciók születtek. Az egyik, farostlemezekre festett művén egy figura óriási keresztre kapaszkodik fel, jelezvén az ember örökös vágyát arra, hogy megtalálja a hitét, önmagát és a saját útját.

Az angliai testvérvárost, Chorley-t képviseli Sue Barnes: ő nem hivatásos alkotó, hanem - ahogy mondja - hobbifestő. Képein a Velencei-tó környékének növényvilágát, a színes vadvirágokat, vízen ringó csónakokat igyekezett megörökíteni.

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Ira Grau a németországi Schwbisch-Gmündből érkezett, és igen termékeny volt számára az Agárdon töltött időszak. Meséli, először azt gondolta, tájképeket fest majd itt, de aztán kiderült, remek a csapat a művésztelepen - az új ismeretségek hatottak a képeire, amelyek alakokkal népesültek be. Az egyik figuráról megtudjuk, Imre (Acsa Szűcs Imre képzőművész) ihlette, de ezt Ira kérésére nem fecseghetjük ki a - közelben dolgozó - modellnek... Ira Grau otthon nagy lélegzetű munkákat fest, Agárdon is méretes kompozíciók születtek. Az egyik, farostlemezekre festett művén egy figura óriási keresztre kapaszkodik fel, jelezvén az ember örökös vágyát arra, hogy megtalálja a hitét, önmagát és a saját útját.

Az angliai testvérvárost, Chorley-t képviseli Sue Barnes: ő nem hivatásos alkotó, hanem - ahogy mondja - hobbifestő. Képein a Velencei-tó környékének növényvilágát, a színes vadvirágokat, vízen ringó csónakokat igyekezett megörökíteni.

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Az angliai testvérvárost, Chorley-t képviseli Sue Barnes: ő nem hivatásos alkotó, hanem - ahogy mondja - hobbifestő. Képein a Velencei-tó környékének növényvilágát, a színes vadvirágokat, vízen ringó csónakokat igyekezett megörökíteni.

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Az angliai testvérvárost, Chorley-t képviseli Sue Barnes: ő nem hivatásos alkotó, hanem - ahogy mondja - hobbifestő. Képein a Velencei-tó környékének növényvilágát, a színes vadvirágokat, vízen ringó csónakokat igyekezett megörökíteni.

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Az olasz Libera Gazzoni viszont kiköltözött festeni a tó partjára: ott zavarjuk meg a magányos, elmélyült alkotásban. Azt mondja, azért települt ki a partra, a nádas közelébe, mert ott találta meg azt a látványt, amely feltétlenül az ecsetvégre kívánkozik, hiszen nagyon szereti a vizet, a tó látványát... Szó sincs arról, hogy szándékosan a magányt keresve elmenekült volna a csoporttól, hiszen pompásan érzi magát az alkotótepelen.

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

A művészvendégek persze, nem csak a táj szépségét fedezték fel, hanem megkóstolták a környék jóféle borait és megtekintették Székesfehérvár nevezetességeit is. Sétáltak a belvárosban, jártak Hiemer-házban: a gyulafehérvári Livia Bar ottjártunkkor éppen egy olyan kompozíción dolgozott az alkotótelepen, amelyben - természetesen stilizálva - felhasználta, beépítette a Hiemer-ház homlokzatának díszítőelemeit.

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Haraszti Zsolt ugyan már évek óta Budapesten él, de időről időre visszatér Fehérvárra, így az agárdi alkotótelepre is. Kész tervekkel érkezett, olyan elképzelésekkel, amelyeket feltétlenül meg akart itt valósítani, hiszen hamarosan kiállítása is lesz. Mindenekelőtt olaszországi, firenzei élményeit örökítette meg, de dobozképeken is dolgozott.

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Dunaújvárosból érkezett Rozsnyai Sándor és Kiss Ervin Gábor. Utóbbi messziről felhívja magára a figyelmet lenyűgöző - a miliőhöz illeszkedő - szalmakalapjával. Azt mondja, volt ő már itt őszi zimankóban is, így aztán rutinos alkotótelep-lakóként jó sok ruhát hozott, hogy a hideg se foghasson ki rajta. Mert azért legjobb a szabadban festeni. Láthatóan rengeteget dolgozott: kész tervei voltak, de ezekre hatással voltak az itteni élmények, a táj, a környezet. Ezért is - az új benyomások miatt - szereti az alkotótelepi munkát.

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

A már említett Acsa Szűcs Imre a saját, Agárdon készült képeit is megmutatja ugyan - a tó, és a különböző napszakokban rávetülő fények ihlették a munkákat - de leginkább a szomszédságában dolgozó ifjak tehetségét dicséri. Évek óta szokássá vált ugyanis, hogy a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola egy-két ötödéves diákja is meghívást kap Agárdra. Acsa Szűcs bele-beleszól a diákmunkákba, azt mondja, ő már csak ilyen, a tópartis fiúk - Vida László és Horváth Gergő - nem veszik zokon. Talán még jól is esik nekik az atyáskodás, elvégre, ahogy mondják az idősebb művészek társaságában először egy kicsit elveszettnek érzi magát egy művész-tanonc, ám nekik azért sikerült feloldódniuk...Többen is a tájból, vagy a művésztársak barátságából merítettek ihletet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!