2006.09.01. 02:29
Képtárlat az ünnepen
Dunaújváros - A Magyar Fotográfia Napja, augusztus 29-e nálunk sem múlt el megemlékezés nélkül, a Rosti Pál Fotóklub tagjai kiállítással ünnepeltek a könyvtár Laczy Zoltán Galériájában.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de néhány tény mellett nehéz szó nélkül elmenni. Ilyen például az is, hogy a fotográfusok, a fényképezőgép-tulajdonosok és a fényképeket kedvelők közös ünnepe tiszteletére rendezett tárlat cím nélkül maradt. Véleményem szerint ha bármelyik tag önálló, vagy csoportos kiállítása megérdemel egy rövidke címnyi fejtörést, akkor ez a Magyar Fotográfia Napjának is kijár(na).
A másik tény, melyre szinte már hallom is a magyarázó szavakat, hogy már réges-régen kiérdemelt a klub - nem csak kitartásával és elszánt elhivatottságával, de minőségi munkáival is - egy új, színvonalas paravánsort. Ugyanis bármily gyönyörűek legyenek is a rajtuk elhelyezett fotográfiák, lenyűgözőek az ellesett pillanatok, és hiába foglalják őket alkotóik puccos keretekbe, ha a pucér farostlemez elvonja a szépre áhítozó tekintetet. Ennyit az akaratlan ünneprontásról.
Lássuk a szépet, s jót. Mert mind a tíz alkotóról (Csepecz Ferenc, Botond Gabriella, Némethné Kulitz Anna, Venczl Ákos, Boór János, Hajdu György, Bíró Miklós, Tóth László, Varga János, Kozár Tivadar) elmondható, hogy mestere a fény leképezésének. Sajna a kiállított anyag nem mondható unikálisnak, nem is egy olyan kép köszön vissza, melyet máskor, máshol már megcsodálhattunk. Viszont a képeken majd minden fellelhető, ami szépet a műfaj felvonultathat. Mosolygó fiatal és még fiatalabb arcok,építészeti különlegességek, az éjszaka és a nappal fényei, a fény különleges játékai csakúgy, mint az ember hangulatai, érzelmei, szórakozása. Természetesen ott vannak a katasztrófák pillanatai is, néha iróniába áztatva, elgondolkodtatóan. Az alkotók játszanak a fénnyel, perspektívával és - ünnepelnek.