Külföld

2013.11.07. 13:45

Az azonos neműek házasságának intézménye ellen szólalt fel egy ír püspök

Az élettársi kapcsolat azonos neműek között engedélyezett, de a házasság nem Írországban

A dublini kormány a minap úgy határozott, 2015-ben népszavazást ír ki a homoszexuálisok törvényes egybekelésének engedélyezéséről, írta a Zenit katolikus hírügynökség.

Írországban azonos neműek már 2010 óta élhetnek hivatalos élettársi kapcsolatban, amely ugyanazokkal az előnyökkel jár számukra, mint a házasság, azzal az egyetlen különbséggel, hogy gyereket nem fogadhatnak örökbe - a népszavazás így gyakorlatilag erről is döntene.

Denis Nulty, Kildare és Leighlin püspöke - aki az Accord nevű katolikus házasságitanácsadó-szolgálat vezetőségi tagja is egyben - felhívta a figyelmet arra, hogy "a vita nem az egyenlőségről vagy a házasság vallási és polgári nézőpontjának helytelen szétválasztásáról szól, hanem magának a házasságnak a természetéről, és azoknak a szerepeknek a fontosságáról, amelyeket a társadalom az anyákra és apákra ruház a gyereknevelésben".

Az ír püspök arra kérte a hívőket, hogy egyértelmű nemmel szavazzanak, mivel szerinte az azonos neműek házassága a társadalom egyik fontos alapkövét ásná alá. A főpap ugyanakkor hangsúlyozta a katolikus egyház hivatalos álláspontját is, miszerint a homoszexuálisokat tisztelettel kell kezelni, kiemelve azonban, hogy a hagyományos társadalmi értékekkel ellenkezne, ha gyereket fogadhatnának örökbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!