Hasznos volt a gyerekeknek és a szakembereknek is a Nagy Sportágválasztó

Dunaújváros – Péntek után szombaton is nagyon sokan látogattak el a Nagy Sportág- és Hangszerválasztó dunaújvárosi eseményeire.

Az országos programhoz kapcsolódott helyi seregszemlén, az uszodában és a Vasvári iskola udvarán, összesen harmincnégy sportág és nyolc hangszer mutatkozott be, de a festészet is teret kapott idén. A jó időnek is köszönhetően csak pénteken, a szervezett óvodás és iskolás csoportokkal ezerkétszáz gyerek ismerkedhetett, válogathatott kedvére a kínálatból. Okkal volt elégedett Pető Zsolt főszervező a szombat délutáni záráskor: kétezernél is többen látogattak el az eseményre.

A vitorlázórepüléstől kezdve nagyon sok sportág képviselői mutatták meg magukat a két nap alatt, természetesen a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabdázói sem maradtak ki a sorból
Fotó: Zsedrovits Enikő

– Azért vagyok biztos ebben már a rendezvény vége előtt, mert tavaly, amikor szintén kétezer körüli látogató járt kint, nem voltak ennyien szombaton. S még délutánra sem ürültek ki a helyszínek, folyamatosan jönnek az érdeklődők. Ez a hatodik sport és negyedik hangszerválasztónk, szerintem kezd beérni munkánk gyümölcse. Bár év elején, amikor elkezdjük szervezni, mindig vannak problémák, de ilyenkor, amikor ránézek a boldog és önfeledten mosolygó gyermekek arcára, azt mondom segítőimmel együtt, hogy már ezért abszolút megéri amit csinálunk. De biztos vagyok benne, hogy minden szakosztály fedezett fel tehetséges ifjakat, vagy sikerült nem is egy gyerekkel megszerettetni valamelyik hangszert. Örülök neki, hogy a szponzorok mellett az önkormányzat is támogatott minket – fogalmazta meg gondolatait Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke.

Egyébként szombaton nem is egy olyan fiatallal találkoztunk, aki ugyan jár sportolni, vagy éppen muzsikálni, de most kapva kapott a lehetőségen, hogy élőben másban is kipróbálhassa magát. Két kislány, Páger Petra és Kálmán Lilla a hangszeres vonalat szervező Wesley-Da Capo iskola színeiben táncol, Petra korábban több sportágat is kipróbált, most a kajakozás érdekelte leginkább a kinti medencében. Kálmán Gábor pedig azt mondta: amit csak lehet megnéz, letesztel.

Az eseményre kilátogattak a DPASE labdarúgó klubjánál vendégeskedő vajdasági, csantavéri gyerekek is, akik a határon túli fiataloknak szervezett hagyományos sporttáborban vettek részt Dunaújvárosban. A tizenöt általános iskolás fiatalnak is nagyon tetszett a rendezvény, s természetesen nem mentek úgy el, hogy ne próbáltak volna ki több sportágat.

 

 


szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
szponzorált tartalom
A legjobb fiatal zeneművészek díja
Magyar Világ 1938-1940
Kiállítás nyílt az utolsó békeidők Magyarországáról (videó)
teljesítmény / 7 órája
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Az elismeréseket tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám SZABÓ BÉLÁNÉ Esztike Dunaújváros, Bocskai u. 2/c 1/2 sz. alatti (volt pálhalmai) lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Gyászoló fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURICZA JÁNOS szabadegyházai lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 13 órakor lesz a velencei temető szóróparcellájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIZMADIA SÁNDOR 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. decemer 7-én, szombaton 15 órakor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNYEI JÓZSEFNÉ 74 éves korábna elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Búcsúztatója a rendezvényteremben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LIESZKOVSZKY JÓZSEFET utolsó útjára kísérték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LÁNG TIVADAR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KLÁRA 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 6-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, hogy ROZSOS JÁNOSNÉ (szül.: Szeberényi Rozália) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAHOCSA EMIL 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 3-án, kedden 12 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, horgásztársaknak, akik PAPP ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOLDOS LÁSZLÓ 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNG TIVADAR 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. december 2-án 14 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁN (Deres) 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. december 5-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama és dédnagymama, JOBB GYULÁNÉ 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 4-én 13 órakor lesz a rácalmási temetőben, előtte 12.30-tól gyászmise lesz a rácalmási katolikus templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁTS AURÉLNÉ Mariann, Tücsi 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAMPERT JÁNOSNÉ szül.: Tóth Ilona 74 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 6-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Búcsúztatója a temető rendezvénytermében lesz megtartva. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ENDRÉSZ JULIANNA életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019. december 7-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGRI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom HAMBUCH JÁNOSNÉ született Rátkai Veronika életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. december 5-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemtőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BUZÁSI JÁNOSNÉ sz. Lénárt Erzsébet búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
tripla siker / 7 órája
Hosszú két aranyat, Jakabos és Lobanovszkij bronzérmet nyert pénteken
Gyergyószentmiklóson szerepelnek az Acélbikák hokisai / 8 órája
Két kapott góllal illett volna mérkőzést nyerni
Agárdy Csaba
Kilenc országból húsz csapat / 8 órája
Remek a szervezés, nagyszerű a hangulat a Santa Claus-on
Agárdy Csaba
Intelligens adatmozgatás / 9 órája
Quarry játékra épült az Ericsson Programozó Bajnoksága
erőltetett menetben / 9 órája
Kupagyőzelemmel koronáznák az évet
Gallai Péter
halálos veszély / 10 órája
Csapdába ejti a remeterákokat a műanyaghulladék