Hírek

2014.01.28. 16:55

Megváltozhat a buszközlekedés a Temető utcában

Dunaújváros - Az 1970-es évektől járnak buszok a Temető utcában - ahol a közeljövőben megváltozhat a közlekedés.

Pekarek János

A temető kapujánál lévő buszfordulóba ma félóránként érkeznek és indulnak a város felé az autóbuszok

A minap beszámoltunk arról, milyen megoldási variációkat dolgozott ki az Alba Volán helyi üzemigazgatósága a Temető utcában lakók problémájára, amely szerint a keskeny, meredek utcában közlekedő autóbuszok zaja nagyon zavarja az ott élőket pihenésükben.

A döntés a városi közgyűlésre maradt s arról is tudósítottunk, hogy a képviselők elhalasztották a határozathozatalt.

Joggal.

- Fontosnak tartjuk a Temető utcában élők véleményét és érdekeit, akik közül harmincan aláírásukkal is megerősítették panaszukat - mondta lapunknak Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője. De azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Temetőbe nem csak a környékbeliek járnak, hanem az egész városból, sőt még messzebbről is. Sokaknak pedig nincsen autója! - tette hozzá a képviselő.

Aki megjegyezte azt is, hogy a városi önkormányzat nem feltétlenül spórolni akar a menetrendváltoztatáson. Mert igaz ugyan, hogy a temető utcában járó autóbusz megszüntetése 11 millió forint megtakarítást jelentene de a különböző megoldási variációkban felmerült, hogy vissza kellene állítani két másikat, amelyeket korábban megszüntettek kihasználatlanság miatt: ez viszont 25 millió forint pluszkiadást jelentene a városnak, mint megrendelőnek.

Hingyi László úgy látja, hogy előbb a Volánnak kell részletesen kidolgozni a megoldási javaslatokat majd, mielőtt a közgyűlés dönt az ügyben, össze kell hívni egy lakossági fórumot. Azon pedig nem csak a Temető utcaiak véleményét kell meghallgatni, hanem a távolabb lakókét is!

Ötletként felmerült időközben olvasóinkban, hogy talán érdemes lenne más megoldási lehetőségeket is megvizsgálni. Például kijavítani a Temető utca burkolatát, és akkor kevesebbet zötykölődnének ott a buszok. Mi három nagyobb kátyút azonosítottunk: a Temető utca 18. számú ház előtt, a Vadvirág utca kereszteződésében és az utca közbenső buszmegállójánál.

De ez nyilván pénzkérdés, és nem biztos, hogy az ottlakóknak elfogadható kompromisszumot jelentene. Még több pénzbe kerülne modern buszokat beszerezni és járatni azon a vonalon s ez sem biztos, hogy a helyiek megelégedésére szolgálna.

Újabb gondolat, hogy ha már felmerült a temető déli kerítésénél vezető Attila utca távlati kiszélesítése és aszfaltozása, akkor már célszerű lenne ezt az utcát, amely U-alakban körbeveszi a temetőt, meghosszabbítani és leburkolni egészen a 6. számú főútig: az a temető hátsó kapujától alig száz méterre fut. A főút felől zavartalanul behajthatnának a kocsik, még az autóbuszok is.

Palkovics Kata, a temetőt üzemeltető Kegyelet Bt. vezetője azonban nem örülne ennek a megoldásnak.

- Nem véletlen, hogy lezártuk a hátsó kaput: ezzel próbáljuk elejét venni az egyre szaporodó lopásoknak - mondta az ügyvezető. Egy temető egyébként sem átjáróház! Az Attila utca kiszélesítésén is csodálkozom: hely van a szélső sírok és a kerítés között, de rendelet írja elő ezt a távolságot. Másképp kellene megoldani az ügyet.

 

A Volán a részleteken dolgozik

Elméletben sok lehetőség van a Temető utcaiak gondjának megoldására. Kérdés, mi megvalósítható?

A kérdés tehát az, hogy a 29-es jelzésű autóbusz behajtson-e a Temető utcába? Megszűnése esetén hogyan oldják meg az utasok szállítását a temetőig? Elfogadható megoldás, ha a 29-es vagy csak a városból kifelé menet, vagy csak befelé jövet hajt be az utcába, felefelé, vagy lefelé szállítva az utasokat? Esetleg állítsák vissza a 22-es és 25-ös jelzésű, ugyancsak Pentelén át közlekedő buszjáratokat, amelyeket amúgy is sokan hiányolnak, hiába vezették be helyettük a 29-est?

Természetesen ezeknek a változatoknak, csakúgy, mint az ezután kidolgozandóknak is, jelentős költségvetési hatásai vannak: ezeket is figyelembe kell venni a döntésnél.

Pruzsina Alice, az Alba és a Vértes Volán konzorciumának szóvivője érdeklődésünkre azt mondta, hogy munkatársai jelenleg is dolgoznak a forgalmi variációkon.

- Addig, amíg a kollégák nem végeznek a lehetséges megoldási javaslatok minden részletének kidolgozásával (amelyen Erdős Sándor üzemigazgató irányításával munkálkodnak), addig inkább nem mennénk bele a részletek boncolgatásába - mondta a szóvivő.

Az új autóbuszok vásárlását, mint megoldási lehetőséget, Pruzsina Alice nem kommentálta.

 







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!