Így látjuk Mi: Egyszerre virtuális és élő közösség

A fotóskommandó Somogyi József Aratók szobránál. Balról Varga György, Kovács Krisztián, Dobóvári Zoltánné, Kovács József, Lukács János és unokája, Luca, valamint Németh Zsolt

- Tíz éve, az unokám, Luca születésekor kezdődött, úgy gondoltam, hogy az interneten meg kell jelenjenek a fotóim. Akkoriban még iwiw-lakók voltunk, a népszerű közösségi oldalra feltöltöttem a képeimet és egy idő után jöttek a visszajelzések - idézi fel a kezdeteket Lukács János, az Arany János Általános Iskola művész-tanára.

- Öt éve jött be a Facebook, regisztráltam, Így látom Én címmel rakosgattam fel a fotóimat. Közben a partnerlistám kétezerre duzzadt, s mások is kezdtek képeket feltölteni, így lassacskán nemzetközivé szélesedett a kapcsolati háló. Jelenleg hatszázhetvenen vagyunk, megtalálható közöttünk profi és amatőr egyaránt. A mi közösségünkben vadidegenek ismeretlenül, jó szándékkal tanácsokat adnak egymásnak azért, hogy még jobb képek szülessenek. Ez egy ilyen szerethető csapat. Akik szakmáztak és féltékenyek voltak, már kikerültek közülünk. Mindenki szabadon azt mutat meg, amit akar. Harminc éve tanítok, s kikapcsolódásként választottam a fotózást. A munkáimat a tanításhoz is használom. Az iskolában éveken át egy-egy kollégám fotóiból rendeztünk karácsonyi kiállítást, Markóthné Teket Éva volt a legelső kiállító, majd én is sorra kerültem. Visszakanyarodva az indulásra, egyszerűen csak a fotóimat szerettem volna megosztani másokkal is. Idővel rájöttem, hogy iszonyú felelősség egy ilyen csoportot vezetni, és folyamatosan jelen lenni a Facebook-on, ezért megkerestem Dobóvári Zoltánné Arankát, Németh Zsoltot és Kovács Krisztiánt, hogy az adminisztrációban segítsenek. Megkértem őket, hogy folyamatosan figyeljék a beírásokat és reagáljanak azokra, illetve az oda nem illőket töröljék.

Hogy hogyan is született meg A szerethető Dunaújváros elnevezésű összeállítás, arra Németh Zsolttól érkezik a válasz: - A legelső változatot én szerkesztettem, zenei aláfestést tettem hozzá, de már a többiek is tanulják ezt a munkát. Egyébként a Youtube-on is megtalálható a fotósorozatunk.

A városhoz erős kötődésükről árulkodó címet Lukács János adta: Az én korosztályomnak esélye sincs már váltani. Ha én itt és most nem találom meg azt a szépet, ami nekem örömet okoz, helyettem senki nem fogja megkeresni. S ha nem pozitívan élek, akkor végem van.

Németh Zsolt, az ISD Dunaferr Zrt. Meleghengermű Villamos üzemének csoportvezetője analóg fényképezőgéppel kezdett el fotózni, a digitális eljárás elterjedése óta szenvedélye a fényképezés: - Lukács János kapcsolt ebbe a tevékenységbe. Ez egy zárt csoport, úgy lehet bekerülni, ha a négy adminisztrátor valamelyike fogadja a jelentkezőt.

János mindjárt hozzáteszi: Fantasztikus emberi kapcsolatok szövődtek. Többnyire párban megyünk fotózni, mindenki keres magának olyat, aki mentalitásban hozzá illik. A hatszázhetven tagból körülbelül ötszáz napi szinten látogatja a közösségi oldal csoportját. Vagyunk száz-százötvenen, akik napi szinten töltünk, s hetvenen, akik havonta rendszeresen tesznek fel képeket. Ez egy csoda! És ami a legcsodálatosabb, hogy létrejött egy olyan csapat, akiknek tagjai folyamatosan kommunikálnak. Szeptember elején találkozót szerveztünk dunaújvárosi kötődésű, újpesti fotósokkal, amit egy kiadós Duna-parti sétával kötöttük össze. Két évvel ezelőtt a Facebook-on meghirdettem egy virtuális árverést a tantermem bútorzatára. A felajánlásokból vásároltuk meg a bútorokat és a szükséges eszközöket. Fotós barátaim idén nyáron virtuális fotókiállítást rendeztek. A licitálás bevétele nyolcvanezer forint lett, ebből a pályázók kaptak egy A4-es formátumban kinyomtatott saját képet és a maradék összeget, ötvenezer forintot ajánlottunk fel az Arany János Általános Iskola külső és belső ablakfelületeinek és az Arany Galéria szebbé tételére. A Tegyük közösen szebbé és esztétikussá környezetünket projekt jelenleg is tart.

Az Aprók Háza Tanóvoda vezetője, óvó nénije Dobóvári Zoltánné Aranka a négyfős mag hölgy tagja: Hivatásomnál fogva nem engedhetem meg magamnak, hogy a rosszat közvetítsem a gyerekek felé, ehelyett a jót, a szépet, a kellemeset szeretném megláttatni velük. Tavaly, az egyik csoportunk lement a Duna-parti Madártanyára, és eleséget vitt a madaraknak. Én is tervezem a kirándulást, de lehet, hogy a szülőket is bekapcsolom. Az óvodásoknak részben az ott készült felvételeim segítségével mutatom meg az áttelelő és a költöző madarakat. Az intézményünk egyik épületében évszakonként cseréljük a fotóimat, amikre nap, mint nap rácsodálkoznak a gyerekek.

Aranka lelkesen meséli, hogyan készülnek egy-egy Napfelkelte fotózására, amikor nyáron négy órakor elindulnak a Duna partra, hogy ahányan vannak, annyiféleképpen örökítsék meg a természet ébredését. Nagyszerű dolognak tartja a város virágosítási versenyét, amelyen tizedik esztendeje az óvodájuk is pályázik, s amikor pompáznak a virágok, olyankor egymás után készülnek a makrofotók

- A rajzóráimon én is megmutatom a fényképeimet és mesélek róluk - erősíti meg az elhangzottakat János.
- Észre kell venni, meg kell mutatni, hogy mennyi szépség van körülöttünk. Felülnézetből különösen izgalmas a város. Születésnapom alkalmából néhányan átmentünk a Pentele-híd túlsó felére, és éjszaka fotóztuk a hidat. Az valami gyönyörűség volt. Rá kell jönni, hogy ezek a felejthetetlen ajándékok maradnak meg a szívünkben. Felmerült, hogy esetleg társulunk más fotós közösségekkel, de elvetettük, mert a függetlenségünket, a szabadságunkat nem adjuk föl. Eszembe nem jutott volna, hogy valaha ilyen barátokra találok, ha nincs ez a közösség, ami egyszerre virtuális és élő.

Nyulasi Zsolt újságíró hívta fel a figyelmüket egy dunaújvárosi pályázatra. Lukács János megírta a pályaművet Szerethető Dunaújváros címmel. Az összegyűjtött képekből rendeznének kiállítást, majd a képeket jótékony célra az intézményeknek ajánlanák fel. A szponzor ugyan elmaradt, de elkészült a videóösszeállítás, amely már a youtoube-on is megtekinthető.