Hírek

2013.06.23. 17:04

Polgármestert választanak Kisapostagon

Június 30-án időközi polgármester-választást tartanak Kisapostagon. A jelölteket kérdeztük.

Pekarek János

A polgármester bízik a falu lakosságában!
Ötödik megmérettetésére készül most

Kisapostag – A június harmincadikai időközi választáson az egyik polgármesterjelölt az, aki ma is hivatalban van: Schreiner Béla. Elhatározásának indokairól kérdeztük.

(Szentgotthárdon született 1952-ben. Útépítő technikus, földmérő üzemmérnök. 1998 óta Kisapostag polgármestere, 2005-től főállásban. 1987 óta van háza Kisapostagon, 1992- től állandó lakosa a falunak.)

– Miért döntött az újraindulás mellett?

– Azért vállaltam, mert kétezertízben engem nem három, hanem négy évre választottak meg! Most ne néhány ember döntse el, hogy én legyek a polgármester, vagy sem, hanem az egész falu!

– Ez dac?

– Inkább presztízskérdés. Kíváncsi vagyok. Úgy érzem, a lakosság ma is bízik bennem.

– Megvan erre az okuk?

– Mindenképpen! Sok apró kis fejlesztés mellett két nagyon fontos beruházásba fogtunk: a csatornaépítés második ütemébe és az új óvoda felépítésébe. A falu idei költségvetése százkilencvenkilenc millió forint, ehhez teszünk hozzá ötszázhúsz millió forintnyi értéket jövő augusztusig.

– Minek tulajdonítja a testület önfeloszlatását?

– Ezt máig nem indokolták meg az ellenfeleim! Akik szerint az új beruházásokhoz olyan ember kell, aki kézben tudja tartani a dolgokat. Eddig kellett volna ezen dolgozni, nem most kell kampányolni!

– Régóta szeretnének egységet a faluban. Miért nem sikerült?

– A képviselőtestületben van megosztottság, nem Kisapostagon! Nekem az a dolgom, hogy a testület határozatait hajtsam végre: ezt meg is tettem. Még akkor is, ha nem értettem egyet a döntéssel, vagy kisebbségben maradtam a véleményemmel. De Kisapostagon továbbra is minden rendben van: a megyében két település van, amelyiknek nincs adóssága. Kulcs és Kisapostag.

– Mi a véleménye a kampányról?

– Egyszerűen nem volt időm rá: június negyedike óta éjjel-nappal kint voltam a a gáton! Különben tizenöt év polgármesterség után is ugyanaz az ember maradtam, aki voltam, nem hiszem, hogy új oldalamat tudnám megismertetni. Bízom a lakosságban!

Schreiner Béla hivatalban lévő polgármester és -jelölt






A nyilvánosság, a törvényesség a cél!
A kihívó komoly problémákat tapasztalt  

Az időközi választáson a polgármester kihívója Nagy Attila. Aki a korábbi választáson még támogatta a falu vezetőjét, ám sok problémát tapasztalt azóta.

(Nagy Attila Dunaújvárosban született 1975-ben, de Kisapostagon nőtt fel. Mentőápolóként dolgozik a Dunaferr mentőszolgálatánál. Szakápoló feleségével és három gyerekével Kisapostagon él.)

– Amikor kétezertízben képviselővé választották, jelenlegi ellenfelének a csapatát erősítette. Mi történt?

– Akkor is azért vállaltam a jelölést, mint most: egy egységes falu és képviselőtestület létrehozása érdekében, a község javára. Meggyőztek arról, hogy valójában minden rendben van. Az elmúlt két és fél évben azonban sok probléma merült fel.

– Mik ezek a problémák?

– Elsősorban a polgármester személyével van gond. Az ő feladata, hogy a testületi döntéseket képviselje, azonban nem, vagy csak részben teszi ezt meg. A csatornázás első ütemére létrehozott lakástakarékpénztári szerződéseket például tavaly augusztusban fel kellett volna mondani, hogy a víziközmű-társulás hitelét visszafizethessük. Ez elmaradt, így most több mint nyolcvanöt millió forint után kell kamatot fizetni. Az, hogy egy testület feloszlatja magát, az utolsó lépés. Többször jeleztük a hibákat, javaslatokat tettünk a kijavításukra. Mostanra jutottunk el az önfeloszlatásig.

– Mi a terve, ha önt választják meg polgármesternek?

– A nyilvánosság és a törvényesség a legfontosabb! Enyhítenünk kell a rászorulók megélhetési költségein. A szemétszállítási díjat csökkenthetjük kis térfogatú kukák beszerzésével, amit az önkormányzat fizetne. Sok tennivaló van, meg kell teremteni a huszonegyedik századi oktatás körülményeit a kisapostagi gyerekek számára.

– Érdemes egy évvel a ciklus vége előtt időközi voksolást rendezni?

– Mindenképpen: a falu olyan építkezésekbe vágott bele, aminek menedzselére a jelenlegi vezetés alkalmatlan. A választás költségeiről pedig annyit: a törvénytelen személyi döntések az önkormányzatnak több mint ötmillió forintjába kerültek, az időközi választás költségvetése pedig ötszázhetvennégyezer forint!





Nagy Attila polgármesterjelölt szerint sok tennivaló van

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!