2010.09.20. 02:27
Ökumenikus napot tartottak
Dunaújváros - Krisztus erősebb, mint a vallási különbségek - fogalmazott Stermeczki András evangélikus lelkész a baptistáknál megtartott ökumenikus napon.
Az ünnepi istentiszteleten Stermeczki András evangélikus lelkész hangsúlyozta:
- Krisztus erősebb, mint a vallási különbségek. Isten országának osztatlan egységét kell visszatükröznünk a világnak - fogalmazott a lelkész.
Az ökumenikus napnak évente más-más gyülekezet a házigazdája. A felnőttkori keresztség elnyerésében hívő baptistáknak Dunaújvárosban mintegy húsz-harminc úgynevezett megmerítkezett tagjuk van, ám istentiszteleteikre ennél többen is eljárnak. A baptisták közösségét most nyáron nagy öröm érte: gyülekezetük lelkipászora, dr. Kiss Ferenc és felesége harangot adományozott a templomnak, amelyet június 19-én szenteltek fel.
A szombati ökumenikus napon a templomban rézfúvós együttes is emelte az ünnep fényét, ezt követően pedig szeretetvendégség következett, amelynek során száz fő számára terítettek asztalt a templom udvarán.