Hírek

2010.07.08. 05:26

Kényes kérdések: fölösleges fekvőrendőrök, cölöpök, lezárt utcák

Dunaújváros - Vitaindító beszélgetést kezdeményez a Dunaújváros Biztonságáért Fórum a fölösleges fekvőrendőrökről, a mentést akadályozó parkoló cölöpök és a lezárt utcák miatt.

Szigeti Sándor

 

A két tábor érvei világosak: a pártolók szerint szükség volt a lassítókra, mert nemegyszer hetven-nyolcvannal száguldoztak ezen a részen az autósok, miközben a családok alig tudták átmenekíteni gyermekeiket az úton. A nyugdíjasok a nagy forgalomra panaszkodtak, mások szerint pedig a felső Duna-parton kocogók, sétálók védelmében is szükséges volt az intézkedés.

Az ellentábor azt hangoztatja, hogy a város egyik egérútját tették ezzel tönkre, az Arany János utcához hasonlóan, ahol egy rövid szakaszon négy darab fekvőrendőrt is elhelyeztek. Az ellenzők szerint a fekvőrendőrök egyébként is magasak: a kocsik alváza rendre súrolja az aszfaltot. Ha valaki a kitett harmincas tábla szerinti sebeséggel hajtana át rajtuk, lehet, hogy az autóban komolyabb károk is keletkeznének.

Minderről a Dunaújváros Biztonságáért Fórum jövő heti ülésén lesz szó, ahol a Pannon Polgár Őrség javaslatára vitaindító beszélgetést tartanak. A közlekedés könnyítése érdekében szerepel a terveuett témák között a Kallós Dezső utca és a Kenyérgyári út egybenyitása, a Dózsa György út és az Erdősor közötti szakasz újbóli megnyitása, a Bartók térre vezető Babits Mihály utca forgalmi rendjének megváltoztatása, az akadályozó járdacölöpök eltávolítása, valamint a Fáy András utcában és a Római körúton lévő járdasziget megszüntetése.

Kérjék ki a fórum előzetes állásfoglalását

A Dunaújváros Biztonságáért Fórum az önkormányzat közbiztonsági bizottságának egyfajta külső segítője. Bár kevés anyagi eszközzel, és még kevesebb döntési jogkörrel rendelkezik, most azt szeretnék elérni, hogy a  város biztonságát érintő kérdésekben a hivatal kérje ki előzetes állásfoglalásukat. Ez nem lenne kötelező érvényű, de szolgálhat tanulságokkal. Ráadásul lehet, hogy pénzt, bosszankodást spórolhatnánk vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!