Hírek

2010.05.25. 05:38

Razzia a Dunán - Ittas csónakvezetők, engedély nélkül horgászók, feljelentések

Dunaújváros - Fokozott ellenőrzést tartottak a vízirendőrök a Dunán. Pénteken és vasárnap is motorcsónakba szálltak, szabálysértőket kerestek, és találtak is. Több feljelentés született.

Szigeti Sándor

- A Dunaújváros fölötti szakaszon egy ittas motorcsónakvezetővel szemben intézkedtünk. Ahogyan a közutakon, a vízen sem megengedett az ittas vezetés. Pénteken a bevándorlási és állampolgársági hivatallal közösen ellenőriztük a dunaújvárosi kikötőt. Az Aquapol akció egyik fő célja ugyanis a csempésztevékenység, valamint az illegális bevándorlók felderítése. Helyben szerencsére nem tapasztaltunk szabálytalanságot - mondta el lapunk kérdésére Varsányi Gyula.

A Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka azonban hozzátette: a vízpartokon akadt tennivalójuk: - Négy, érvényes engedéllyel nem rendelkező horgásszal szemben tettünk feljelentést az illetékes halászati felügyelőnél. Az ő dolga, hogy a közigazgatási eljárásokat megindítsa ezekben az ügyekben. A horgászok bírságra számíthatnak, amelynek összege húsz-harmincezer forint lehet.

Varsányi Gyula hozzátette: a horgászok szákjai üresek voltak. Ha fogtak is volna valamit, akár lopással is meg-gyanúsíthatók lettek volna.

A dunaújvárosi Aquapol-akcióhoz Mohácsról is érkezett erősítés. A vízirendészet Súgó névre keresztelt nagy hajója képes rá, hogy menet közben, megállítás nélkül ellenőrizze a folyón haladó hajókat. Munkavégzés során tapasztalt szabálytalanságok miatt a Súgó rendőrei egy esetben éltek feljelentéssel.

Nem tartozott ugyan az akcióhoz, de komoly beavatkozást igényelt egy, a tassi szakasznál elsüllyedt dereglye. A vízi járművön hétfőn az erős szél miatt átcsaptak a hullámok. Kötélzete elszakadt, így hamarosan víz alá került.

Az Aquapol-akcióban a dunaújvárosi vízirendőrök a Duna Ercsitől Dunaföldvárig tartó, ötvenöt kilométeres szakaszát ellenőrizték, mindkét part mentén. A hajós egységet kiegészítette egy autós járőr, amelynek feladata a már említett kikötők, valamint a kompátkelőhelyek vizsgálata volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!