2010.02.19. 03:28
Bővítik a térfigyelő-rendszert, nyolc kamerát már felszereltek
Dunaújváros - Kozár Tivadar olvasónk szerint nem jó helyen van az a térfigyelő kamera, amelyet a Római körút szélére szereltek fel, mert a lombtól nem lát semmit.
Az áramszolgáltató szabályaihoz kellett igazodni például az olvasónk által említett helyszínen is, ahol csak arra az oszlopra engedtek szerelni, másikra nem. Az úttest fölött megtiltotta a szolgáltató a betápláló kábel átvezetését, mi több, egyik villanypóznát a másikkal sem szabad összekötnie a kivitelezőnek. Márpedig a kamera és a vevő összeköttetését, valamint az áramellátást biztosítaniuk kell - a Rómain például a közeli háztömbből.
- A kis Dózsa György úton hasonló a helyzet. Ott rendszeresen gallyaztattuk a fákat két-két és fél méter magasságig eddig is, így jobbra és balra egyaránt kilát a kamera. Ez lesz a megoldás a Római körút említett pontján is - magyarázza Orgovány Zoltán.
A jelenleg 25 kamerával működő térfigyelő rendszer további 15 szemmel bővül, nyolcat már felszereltek. A rendőrkapitányságon - ahonnan szemmel tartják a várost - újabb monitorokkal, gépekkel fejlesztették a hálózatot.