Hírek

2009.07.30. 02:22

Újra nekirugaszkodnak a felvételinek

Dunaújváros - Idén több mint 120 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, 95 ezren felvételt is nyertek. Akiknek nem sikerült, augusztus 10-ig van lehetőségük pótfelvételivel bekerülni egyetemre, főiskolára.

Házi Péter

Bonyolult számítási rendszer alapján derül ki, ki melyik felsőoktatási intézmény hallgatója lehet. Az első kört már megfutották az érintettek, a nyertesek nyilván joggal örülnek. Néhány hely azonban még üres, az intézmények meghirdették ezeket - nekik ez ugyanúgy fontos, mint a jelentkezőknek.

Huszonharmadikán, miután nyilvánosságra hozták a ponthatárokat, sms-t kaptak a jelentkezők, hogy melyik intézménybe nyertek besorolást. Azok, akik elutasító üzenetet kaptak, már azonnal elkezdtek gondolkozni a további lehetőségeken. A főiskolák egyből a segítségükre siettek, hiszen honlapjaikon már hétfőtől megtalálhatóak voltak azon szakok, ahova pótfelvételivel még jelentkezni lehet. Ezek többsége azonban már csak költségtérítéses formában érhető el, így az anyagiakat is át kell gondolni a jelentkezés előtt.
Az idei érettségizők az előző évekhez képest sokkal jobb eredménnyel zárták középiskolai tanulmányaikat, így a felsőoktatási intézmények válogathattak a felvételizők között. Talán emiatt is emelkedtek a ponthatárok olyan nagy mértékben a tavalyihoz képest. Idén mindent összevetve 127298 felvételiző próbálkozott, hogy helyet szerezzen magának egy felsőoktatási intézményben. Hetvennégy százalékuknak ez elsőre sikerült. 

- A pótfelvételi eljárás során ugyanúgy kell figyelni a felvételi jelentkezési lap pontos kitöltésére, mint a rendes felvételi eljárás során - mondta lapunknak Szondy Réka, a Kodolányi János Főiskola sajtóreferense. A Kodolányin csak az előadó-művészet szakon tartanak alkalmassági vizsgát, a többi szakon az országosan egységes felvételi rendszer érvényes. A főiskola Sörház téri ügyfélszolgálati központjában egyébként minden kérdésben segíteni tudnak a munkatársak, és a jelentkezési lapot is itt lehet beszerezni. Július 24. és augusztus 1. között Siófokon is találkozhatnak a főiskola munkatársaival az érdeklődők. A KJF siófoki oktatási központjának Petőfi sétányon található gyönyörű épülete és a nagy strand a nyár folyamán sokszínű programsorozat központja lesz, július 30-án és augusztus 1-jén nyílt napokra várják azokat, akiket első körben nem vettek fel, de érdeklődnek a főiskola képzései iránt.

- A nappali képzésünkön a földmérő szakon egy híján betöltöttük a száztizenöt helyet, a levelezősöknél a nyolcvanból ötvenegyet sikerült - nyilatkozta munkatársunk érdeklődésére Engler Péter, a Nyugat Magyarországi Egyetem székesfehérvári székhelyű Geoinformatikai Kar oktatási dékánhelyettese, megjegyezve: a levelezőre mindig alacsonyabb a jelentkezők létszáma, ám ez nem véletlen, itt a képzés anyagi finanszírozása ugyanúgy gondot jelenthet, miként a munkáltatók támogatási szándéka. A birtokrendező mesterképzésre a negyven lehetséges helyre csak tizenhét aspiránst tudtak felvenni, Engler professzor szerint ez egyébként egy nagyon jó arány. A közölt adatok értelmében a pótfelvételit a nappali szakra nem hirdették meg, bár a levelezőn sem látnak a további érdeklődésre túl nagy esélyt. Az viszont elképzelhető, hogy a mesterképzésben jövő februárban keresztfélévet indítanak.

A Budapesti Műszaki Főiskola Regionális Oktatási és Innovációs Központjában az államilag finanszírozott valamennyi helyet betöltötték a leendő villamosmérnökök részére. Pótfelvételit a magánfinanszírozású képzésben hirdetnek nappali és levelező szakon villamosmérnököknek, illetve a Keleti Károly Gazdasági Kar műszaki menedzser szakára, nappalira. Az előző esztendőkben sikerült valamennyi hallgatói helyet betölteni. A személyesen finanszírozott képzésekre már egyre kisebb az érdeklődés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!