2007.10.18. 02:28
Ügyvéd, előzetesben
Dunaújváros/Székesfehérvár (szs) - Információnk szerint a baracsi kettős gyilkossági perben is érdekelt lehetett az az ügyvéd, akit előzetes letartóztatásba helyeztek.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság még szeptember végén (egészen pontosan az elmúlt hónap 28-án) tette közzé, hogy hét embert lakásmaffia-jellegű bűncselekményekkel gyanúsít. A hét személy közül egy enyingi lakóhelyű nőt, egy székesfehérvári férfit, valamint egy, szintén a megyeszékhelyen praktizáló ügyvédet előzetes letartóztatásba helyezett a Fejér Megyei Bíróság. Lapunk információja szerint a szóban forgó ügyvéd a Szenttornyai-házaspár meggyilkolásával kapcsolatos büntetőperben is közreműködhetett védőként.
A kettős gyilkosságot másodfokon tárgyaló Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának irodáján tegnap annyit tudtak elmondani, hogy a tárgyalás továbbra is az eredeti időpontra, vagyis október 31-ére van kitűzve. Arról, hogy a védők személyében történt-e változás, nem volt információjuk.
A Fejér megyei rendőrség perkátai, székesfehérvári, szabadbattyáni, martonvásári és veszprémi ingatlanokkal kapcsolatos csalások ügyében indított nyomozást. Az eddig feltárt ügyek harminchétmillió forint - szerződésben szereplő - összértéket tártak fel. A nyomozók ugyanakkor nem zárják ki, hogy újabb sértettekre derül fény az eljárás során.
A nyomozóhatóság egyébként bűnügyi zár alá vette az ingatlanokat. A hatályos törvény szerint a büntetés akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztés is lehet.