2007.10.09. 02:29
Irányítani akar
Perkáta - Ismét Somogyi Balázs lett a perkátai polgármester. A Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület, a Fidesz és a KDNP jelöltje lapunknak elmondta: elsősorban dolgozni szeretnének.
- Minek tulajdonítja a meghatározó választási győzelmet?
- Annak a munkának, amit az általam vezetett csapat végzett az elmúlt évben. Azt hiszem, tizenkét hónap leforgása alatt két választást megnyerni nem lehet a véletlen műve! Ez mindenképpen elismerés a falutól.
- A többség elismerése: tény. Ám az eltelt egy év ahhoz még kevés volt, hogy mérhető eredményeket érjenek el. Miért állhattak mégis maguk mellé?
- Talán éppen ezért: mert tavaly négy évre választottak minket. Legalábbis azt gondolták az emberek, hogy négy évre választanak. Ezzel összefüggésben a nyolc hónap elteltével beálló űrben nyilván azt a következtetést vonták le, hogy ezek a hónapok nem voltak elegendők a bizonyításhoz. Minden bizonnyal ezért szavaztak meg nekünk egy újabb lehetőséget.
- Kellett a választás?
- Szerintem, szerintünk nem. Tavaly ősszel ezernégyszáz ember döntött az új testületről, az idén nyáron mindössze hét... Amire válaszul most már ezerkilencszáz ember fejezte ki a véleményét. Ez a tavalyinál sokkal nagyobb részvételi arány még nagyobb megerősítést jelent a testület tagjainak, és ez jó.
- Minek köszönhető a markánsan nagyobb részvételi arány az időközi választáson?
- Gondolom annak, hogy mindkét fél mozgósította támogatóit, sok rendezvény, választási esemény, vitafórum volt a faluban, ami mindenképpen a közéleti problémákra terelte a figyelmet.
- A nyáron hét-öt arányban döntöttek a testület önfeloszlatásáról, most ugyanilyen arányú többséget szereztek azok, akik akkor a feloszlatás ellen voltak. Most akár maguk oszlathatnák fel a testületet...
- Nincs ilyen szándékunk. Irányítani szeretnénk a falut. A tanulság az eredményből, hogy azoknak is ezt az utat kellett volna választaniuk, akik az önfeloszlatás mellett döntöttek.
- Mindazonáltal ellenfeleik is szerepelnek a képviselőtestületben: vagyis valamiféle együttműködésre ezután is szükség lesz. Lesz?
- Tervezzük, tavaly is nyitottak voltunk erre. Már a választás előtt sejtettük mi is, hogy vegyes összetételű testület lesz, ezért elmondtuk, hogy mindenképpen együtt kell kormányoznunk. Nagyon sok szellemi erő van a másik oldalon is.
- Azonban a kampányban nagyon sok sértés elhangzott. Így is képesek lesznek együtt dolgozni?
- Sok tüske maradt az emberekben, ez igaz. A feladatunk most az, hogy kibékítsük az ellenfeleket, biztosítsuk a közös munka feltételeit. Ez elsősorban a mi csapatunk feladata, hiszen mi győztünk. Nekünk kell megszervezni a közös munkát, nekünk kell kezet nyújtani a másik félnek. Megkérjük az összes jelöltet, aki indult a választáson, üljünk le együtt, alkossunk egy közös szellemi bázist.
- Hogyan piheni ki a választást?
- Terveztem hétfő estére egy focimeccset a barátaimmal: hivatalos program miatt elmarad. De utána azért összeülök a csapatommal, hogy alaposan kiértékeljük a választást és az eredményeket...

- Sok tüske maradt az emberekben, ez igaz. A feladatunk most az, hogy kibékítsük az ellenfeleket,